Irodalmi Jelen

VERSTÖRTÉNÉS 2010.09.01 - ÚJ FOLYAM - Tóth Erzsébet

2010. szeptember. 01. - 00:19

A VERSTÖRTÉNÉS első szakasza lezárult. A kezdettől, július ötödikétől eltelt kilenc hétben a rovatot több mint 6500 olvasó látogatta meg, köszönet érte a művek egyenletesen magas színvonalának. A folytatásban a szerzői kör újabb meghívott alkotókkal bővül ki, és a közlés rendje is megváltozik. A versek publikálását a költők saját, belső ritmusa diktálja majd. A VERSTÖRTÉNÉS tehát továbblép a naplószerű tematikán (ezt a korábbiakban is messze meghaladta; a költő nem adja alább a költészetnél), de megőrzi karakterét: érzéki élményeket, erős szellemi hatásokat, forrongó emóciókat közvetít - és figyel, szemlélődik; lakja és fürkészi az Univerzumot.
Tóth Erzsébettel zárul és nyílik újra a versvilág. Aliz - a tükrön innen és túl - mégis itt lakik. Velünk.

TÓTH ERZSÉBET

ALIZ MÁR NEM LAKIK ITT

álomszerű

hatalmas havazásokban éltem
a nyarakat mintha máshol töltöttem volna
tavaszra, őszre sem emlékszem
sűrű, hóbörtön falak ereszkedtek
világvégi eszelős telek
elvarázsolt kastély a tajgán
a havakat soha nem hordta el senki
autójukat kaparászó hóemberek
botorkáltam a hófalak között
csizmában, tüllcipőben
caplattam, szálltam
mágneses vihar hatása alatt lehettem
egyszer majdnem a busz alá kerültem
lassított filmen csúszkáltak a buszok
milyen világ volt az
néha elgondolkodom
még nem volt telefonom
valakik mindig oda keveredtek
ültünk a juci presszóban
ott mindig olyan sötét volt
mint egy bűnbarlangban
ha csak belépett valaki
elég volt hozzá, hogy berúgjon
unicum, sör, füsttömbök szakadtak ránk
azt hittem, innen már nem tudunk felállni
egy ponton aztán szervác megszólalt
menjünk el a böskéhez
nézzük meg otthon van-e
ha nincs otthon
majd beenged a macska
egyedül vagy együtt jöttetek
nem kérdeztétek, lehet-e
ültetek földön, ágyon, asztalon
okudzsava szólt és jimi hendrix
coltrain, miles davis, zerkula
és énekeltem, és énekeltünk
gyűltek a borosüvegek a csikkek
alkoholba és füstbe takaróztunk
a tél elől a világ elől
szamovár is volt
mint egy csehov színdarabban
de nem vágytunk sehova
tudtuk, már ott vagyunk
innen már nincs hova vágyni
ezekben a szeánszokban tűnt el
füstbe ment ifjúságunk
előbb-utóbb eltűnt mindenki
alig él már valaki
nem bírták kivárni a felnőtt létet
vagy nem is akarták
nem tűnt érdekesnek
nincs már senki
aki becsöngethetne
meg mostanában már nem is szokás
csak úgy beállítani
a lakás nincs meg már
a ház átadta magát az enyészetnek
bagolyvár van a helyén
gaz nőtte be ablakaimat
ahol annyit álltam, annyit álmodoztam
néztem a repülőket
vártam a szerelmemet
most egy rigó énekel a fenyőfán
így emlékezik a régi időkre
mert a fenyőfa még megvan
a valahai ablak előtt
ha arra megyek
látom néha az árnyakat
a kapunál álldogálni tanácstalanul
hova mehetett
itthon kell lennie
hatalmas, félszemű macska
vonszolja elő magát, ő most a házmester
gyanakodva nézi a társaságot
egykedvűen jelenti
sajnálom uraim
aliz már nem lakik itt