Ugrás a tartalomra

 

ÉRINTÉSEK – George de LA TOUR – Ujfalusi Éva

Az 1640-es évektől egyre inkább a fény-árnyék ellentétére építette fel képeit a barokk francia festő, George de La Tour. Tömbszerű alakjai összefogottan és plasztikusan, akár ha szobrok volnának, sötét háttér előtt bontakoznak ki; a teljes sötétséget gyertya vagy fáklya fénye oszlatja el, megvilágítva képei szereplőit. Festményeiből mély, belső nyugalom árad. Olyan ez, mint a napszállta mindent beborító és átható, narancssárga-pirosas melegséggé alakító időszaka; hamarosan vége a mozgalmas napnak, lassan elcsitul minden. Mintha már nem is a cselekvő ember, a történés és maga a történet lenne a középpontban, nem is az élet lüktetése és energiája, hanem az azt egységbe foglaló érzület. Valami fajta szövet, telítve megnyitó fénnyel, csönddel – a teljes jelenlét, a pihenés és elengedés érzésével, nyugalmával.

 

 

GEORGE DE LA TOUR – AZ ÖNVIZSGÁLAT KÉPEI

 

Ujfalusi Éva sorozata

 

George De la Tour Magdolnát ábrázoló műveibe meglepően könnyen bele tud helyezkedni a néző. Amikor ülünk csendben, este, egyedül. Ilyenkor az elmerengés, az elgondolkodás, a ráeszmélés és a megértés időből és konkrét környezetünkből kiszakító átmeneti állapotában vagyunk. Nézünk egy gyertyát, vagy kint a szabadban a vibráló tűzrakás ficánkoló lángnyelveit. Ülünk, testünkről szinte el is feledkezünk. Mintha nem e világon lennénk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sötét szoba. Egy magában merengő női alak. Bűnbánó Magdolnának a koponya, a könyv és a kenetes edény az attribútumai. Összemossák alakját azzal romlott nővel, aki Krisztus lábát megmosta, hajával megtörölte; a Bibliában ez a nő névtelen volt és csak a hagyomány azonosította vele Magdolnát. János evangélista Bethániai Máriáról is ezt állítja. Az „igazi” Mária Magdolna (magdalai Mária) egy megszállott, beteg asszony volt, akiből Jézus kiűzte az ördögöket, s ezután nemcsak követője lett, de Jézus, feltámadásában, neki jelent meg elsőként. Magdolna a bűntől való megtisztulás lehetségességét mutatja meg. Miképp a vérzésben szenvedő asszony példázata is, aki Jézus ruhájának szegélyét érintette, s meggyógyult. Megszabadultak terheiktől, mert hittek benne. S ez az út mindenki előtt nyitva áll.

De la Tour festészete egyszerűen magával ragadó.

Hogyan teremtődik ez az erős kettéosztottságból kibontakozó egyensúly? Szemet gyönyörködtető képek: tiszta, puritán, mégis érzéki és anyagszerűen megformált, a valóságos és az idealizált közötti finom határon mozgó festészet ez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A festő kétszer is megfesti Magdolnát. Mindkét képének női alakján a szinte alig látszó, fény megvilágította arcról valami mély ráébredés olvasható le. Föleszmélés a magány nyújtotta ürességben? Csendben ül, ölében koponya, előtte gyertya, melynek lobogása a halkan elszálló idő ritmusos játéka. Az idő folytonosan telik, a mulandóság mindent áthat, ami keletkezett egyszer s végül szétesik. Az elmúlás rést nyit; esélyt ad, hogy szétválasztható legyen ocsú és mag, hogy az élet értelemmel töltődjék meg. Az elmúlás szembesít azzal, vajon „jól” élünk-e. S minden pillanatban dönthetünk máshogyan. Ahogyan Saulus is döntött. Miként Magdolna is, felismervén, megbánta bűneit. A belátás az, ami új utat tud nyitni.

A bűnbánat, a gyónás az, amely megtisztít. Az a mély és erős érzelmi töltet, amivel megbánjuk, amit elhibáztunk. Szembenézni tulajdon sötétségünkkel sokszor félelmetes. Magdolna a gyertyalángra veti tekintetét, s résnyire nyílnak ajkai: szinte a lélegzete is elakad.

A gyertya megkettőződése: van bennünk valami, ami fénnyel teli, ami Istenhez hasonlatos. Ez az a fény, mely felfedi, amit nehéz látni. A tükör mögé nézünk, a tükör elé állunk: a valósággal találkozunk. Kendőzetlenül.
Az asztalon hever egy csavartan kígyózó tárgy; a bűnbánat „segédeszközének”, ostornak látszik, és sejtelmesen tükröződik a poháron. Íve kanóccá alakul, mely által az élet lángja izzik.

Amikor a ’bűn’ kimozdítja a világot az egyensúlyából, vissza kell tudni állítani a harmóniát. Meg kell találni, hol s hogyan bomlott meg. Megélni ezt s megérteni: áldozatot kíván. El kell hagynunk egy régi formát, hogy helyet csináljunk egy újnak. Áldozat nélkül nincs átalakulás.

S ehhez csönd kell. Belső csend. Egy félhomályba burkolózó szoba. Magány...

A képeken George de la Tour Bűnbánó Magdolna éjjel (1630, Louvre) és Bűnbánó Magdolna éjjel (1638, Metropolitan Museum) festményei láthatók.

 

 

József Attila


A fán a levelek...

 


A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
      s konnyadt, puha.


Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
      volna a fa.


Igy csinál lelkem is.
Jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
      egy némaság.


Szállhatnék - nem merek.
Meghajlik, remeg
a galy, vár és lépked
      a némaság.

1934. szept.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.