Selymeink és bársonyaink nélkül, szabad akaratunkból érkeztünk ide. Végig gondolt bennünket az idő. Rongyok fedték az átizzó ölelések nyomait.

Mi, akkor…
 

…ahogy beléptünk a főhajó kiöblösödő terébe eltörpülvén, kissé közelebb húzódtunk egymáshoz. Szívemben ideges hangyák zsizsegtek, a szorongás diagnózisát idézték. A benépesült tér moraja, az emberi tekintetek lemeztelenítő természete, kirabolni készültek édes és nehéz titkainkat. Némán haladtunk előre, makacsul tűrvén a helyzet korbácsütéseit. A hosszúnak tűnő úton a testtartás módosulásai meggyónták napjaink minden örömét, az összetartozás minden rezdülését. Lépteink adósága egyre fogyott. Gémberedetté vált az izmok és az inak engedelmes igyekezete…
Selymeink és bársonyaink nélkül, szabad akaratunkból érkeztünk ide. Végig gondolt bennünket az idő. Rongyok fedték az átizzó ölelések nyomait. (a testtáji viharok kifulladt zihálását)
Megálltunk. A rövidre sikerült indulóféle robaja repedéseket idézett elő az együvé tartozás burkán. Száraz nyeldekléseinket visszautasította a remegő gyomor.
Fentről az ÚR, női hangon felüvöltött! – Személyvonatvonat indul a tizenhatodik vágányról Szolnokra! A vágány mellett, tessék vigyázni!
Megránduló vagonok. Lépés a lépcső alsó fokára, majd tovább.
Mire visszanéztem, alakodat feloldotta az amorf tömeg…