Ugrás a tartalomra

 

ÉRINTÉSEK - INGRES: TÖRÖKFÜRDŐ - Ujfalusi Éva

A női testek puhasága, a bőrük színeinek ritmusa, a tekintetek játéka, a kacérság kéjjel vegyült önfeledtsége, a jobb alsó sarokba benyúló szokatlanul vágott, arcát kezével eltakaró nő pilledt tartásának erotikája: egyszerre befelé szólnak, önmagukért vannak, s egyszerre kifelé - mintha a fürdőben felkeltett átnedvesítő hő a nem létező apró résen át, amin keresztül bepillantunk, szivárogna felénk.

 

 

JEAN AUGUSTE DOMINIQUE INGRES – TÖRÖKFÜRDŐ

A TISZTA EROTIKA KÉPEI
 

Ujfalsui Éva sorozata

 

 

Ingres életében sosem volt törökfürdőben. A gyarmatosítás korától, ahogy beáramlott a „valami más”, az egzotikum különlegesen nagy vonzerővel bírt, ezért sokan utaztak az idegen és „mesés” Keletre, melyet mássága tett igazi különlegességgé, érdekessé. Ekként a törökök ismeretlen kultúrája is sokakat megfogott. Mint Lady Montague-t is: levelei törökországi élményeinek feljegyzései, melyeket akkor írt, mikor brit-török nagykövet férjéhez csatlakozott. Ezek a levelek 1764-ben Londonban meg is jelennek, s hamarost francia nyelven is; Ingres is olvasta, hiszen a levél részleteiből képeinek egyes figuráira ismerhetünk. (A nő, akinek haját parfümmel illatosítják, vélhetőleg magára a levelek szerzőnőjére utal.) Ingres legtöbb képén a klasszicizmus visszanyúlása az antikhoz, az eszményien tökéleteshez, a görög-római szobrászat szépségideáljával hozható összefüggésbe, melyet rajongásig szeretett. Művészettörténetileg a klasszicizmus és a romantika ismérvei keverednek festészetében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A valpinconi fürdőzőt, mely később a Törökfürdő (1862) főalakja is lett, 1808-ban festette, de már 1819-től, Rómában való tartózkodásának idején felvetődött a fürdőzők megfestésének gondolata. Ingres III. Napóleon császár fiának megrendelésére készítette a Törökfürdőt, azonban Napóleon herceg felesége, Klotild hercegnő szeméremsértőnek találta s visszaküldette. Így a művész a kép alakját négyzetesből kör alakúra változtatta és átfestette bizonyos részeit. Ezzel a gesztussal a kép egész hangulata megváltozott.

A meztelen női alakokra tekintetünk úgy vetül, mintha olyan világba pillanthatnánk így be, ahova amúgy teljességgel lehetetlen. Eredetileg a „hamam”-ba kizárólag nők, vagy csak férfiak járhattak kortól, nemtől, vagyontól függetlenül. Emellett nők számára a fürdők a szépségápolás és a társasági élet szinte egyetlennek mondható helyszínei voltak, ahol nem ritkán az asszonyok megválasztották fiaik leendő menyasszonyát is. Számos nő gyűlt itt össze, ahol a magas hőmérséklet és a magas páratartalom testre és lélekre is tisztító és lazító hatással volt.

Belekerülni ebbe a térbe kétféleképpen lehet. Az egyik, ha belülről nézem a képet, összemosva saját emlékeimmel: egy isztambuli, körülbelül az 1600-as évekből származó fürdőt kerestünk fel, ami közelebb tudta hozni a természetesség felszabadult érzésének azt az állapotát, ami ilyen helyen megtapasztalható volt. A kupolával borított terem közepén széles, kör alakú, fényesre csiszolt márványlap, körben háromosztatú fülkékkel. A bőr hamar kipirosodva felhevül, a levegő forrósága szinte tűzként áramlik az orron keresztül. Mindez eleinte elviselhetetlen a maga szokatlanságában. Meleg, forró, éget, elemészt. S ezzel együtt old, fellazít. Egy idő után a meztelenség, a félmeztelenség kulturálisan tanult szégyellős zavara, szokatlansága a márványra terítet törölközőn feküdve a természetesség magától értetődő érzésébe fordul át. A magunkba zártságot a pólusok között gőzölgő meleg feloldja, és az ’érzéki szép’: a női testek, az intimitás, az egymás közöttiség felszabadító pucérsága harmonikus, mégis vibráló közeget teremt. A meztelenség tiszta állapota ez. Az erotika teljesen szokatlan oldala.

S ez az erotika mennyire más színezetű, ha kívülről nézünk rá: mennyire izgatóvá válik ez a látvány, a tér, ahová férfi szem nem hatolhat be, kivéve az eunuchoké. Izgató, vibráló, erotikus és titokzatosan izgalmas. A puhán omló s ívelő halványfehér női testek Khalil bey oszmán diplomatát és műgyűjtőt is megbabonázták, hiszen 1864-ben birtokába került - egy időre - a festmény (később Gustave Courbet A világ eredete című képét is megvásárolta).

A korszakban az egzotikus téma festése legitimálta a szabadosabb téma ábrázolását, így nem csoda, hogy a leszbikusan egymáshoz simuló női testek - talán botrányokat kiváltva, vegyes érzelmekkel, de - élvezettel ajándékozhattak meg sok, a kiállításon odapillantó tekintetet.

Ingres képét leginkább kicsiny képként tudnám elképzelni, valódi mérete ellenére (110x108 cm); láttán, inkább bensőséges érzésem támad. A háttérben lévő női alakok egymás társaságát élvezve, mint a macskák természetes kiterültségükben, felszabadultan kacarásznak, zenélnek, táncolnak… Az előtérben, a kép nézője felé fordulva, szinte már színpadias vonaglással három nőalak üveggyöngy-fehér porcelánbőrrel. Hátrébb, mellettük, keresztbe kulcsolt karokkal egy másik – ők mind valószínűleg az Ingres második feleségéről készült vázlatok alapjánszolgáltak modellül. A női testek puhasága, a bőrük színeinek ritmusa, a tekintetek játéka, a kacérság kéjjel vegyült önfeledtsége, a jobb alsó sarokba benyúló szokatlanul vágott, arcát kezével eltakaró nő pilledt tartásának erotikája: egyszerre befelé szólnak, önmagukért vannak, s egyszerre kifelé - mintha a fürdőben felkeltett átnedvesítő hő a nem létező apró résen át, amin keresztül bepillantunk, szivárogna felénk.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A valpinconi fürdőző, 1808

 

Faludy György

Szonett

Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy Te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
 de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
 végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
 és nem vagy többé se lélek, se test:

Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
 mely engem betölt, Téged elereszt.

Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.