Irodalmi Jelen

PANASZ A SZABADSÁGRÓL – BALASKÓ JENŐ – versek 1958–1988

2010. október. 23. - 07:30

Meszelt falat kapar a láb
sercegő repedt körömmel
törött fogak közt nyálolajban
sikít a bélbe cérnaszál
(Tollnokgyülekezet, 1959)

BALASKÓ JENŐ
1937 - 2009

ANGYAL PISTA BALLADÁJA
(részlet)

Ferencváros gyászba van
Angyal Pista fogva van
Angyal Pista fogva van
Ferencváros fogva van

Szögényekért harcót ő
lecsürhézett magyarért
lecsürhézett magyarért
szögényekér

Pirosló zászlókkal is
ha már eltiporva is
nagyon eltiporva is
pirosló zászlókkal

Nemzetiszín zászlókkal
moszkoviták ellen is
a moszkoviták ellen
nemzetiszín zászlókkal

Szögény Angyal Pista
mit is képzeltél te
hát mit is képzeltél
szögény Angyal Pista

Mögfogtak és fődbe gyúrtak
páncélos tatár hordák
szömetet mind rádtóták
szömét moszkoviták
(1988)

FÉREG A FÉNYBEN

Mintagiliszta, kollektív krajcár,
élni akaró gyűrűnként fitying.
Fényre áhító, nedves oktalan,
tagonként elpusztíthatatlan.

Maradj magadnak, túrd a földet,
porhanyítsad az égi csöppnek,
funkciódban hasznos állat,
ne nyúlj a fénybe, ottrohadsz!
(1958)

MARADJ A KÜSZÖBÖN

Mit akarsz itt, te szegény,
ahol fölvet a remény
és nem érzi
az ember
hogy nincsen fegyver,
ami megőrzi.

Mit akarsz ott, a bolyban,
forralt nyálban, tébolyban,
amit még büszkén
az állat
titkolt, őrizve a vágyat,
érette küzdvén.

Mit akarsz benn, a bálban,
kínált bókban a vád van,
te farkasként
csak úgy vigyázz,
kerüld a gyengét: meggyaláz,
s a szabad éjt!

Maradj a küszöbön, lázíts,
majd eljön a végső nyár is,
          és ordíthatsz
          éjszakába,
holdra, tengerre, virágra,
          s maradhatsz
          te pörge a nagy csöndben örökre
szép gyerek.
(1958)

TOLLNOKGYÜLEKEZET

Meszelt falat kapar a láb
sercegő repedt körömmel
törött fogak közt nyálolajban
sikít a bélbe cérnaszál
(1959)

VELETEK VAGYOK

Reménytelen éjszaka,
személytelen gumiszoba

Valahány csillagért éltem,
ragyogok észrevétlen.

Időtlen boldog éjszaka
boldogtalan csillaga.

Tobzódó állat, süket növény
tetemén égő halk remény.

Rajongásom ereje más:
veletek vagyok, mint senki más.

Időtlen boldog éjszaka
boldogtalan csillaga.
(1960)

ESTI IMÁDSÁG

Ősz hajszál a holdvilágnál
őszi könnyek hol virág száll
puha hóban egy virágszál
mit kerestél mit találtál

          Üreshasú madarak
          döglégy csípett szamarak
          ne hagyjatok

          Kertben ülő virágok
          szépen fésült leányok
          ne hagyjatok

          Fákra bújó levelek
          félelemből gyökerek
          ne hagyjatok

Hamura hullt hangod harangok dühében
hamuvá tört hajad pernyéje a szélben
könyörögjön értünk
mert jaj minékünk
(1960)

EPOSZ-TERV

Amerre az Úr járt:
tékozló lakomák izzadsága
száradt a kevés szélben -

Pogány sötétkék éjeken
bennszülött cédák kitakart mellei
ragyogtak fényesen hódító páncélok
füstölgő büszke hazátlanságán -

Meztelen-kérkedő bennszülött keblek
füstöltek a Hódító véres páncélján,
amikor megjelent az Úr.
(1961)

PANASZ A SZABADSÁGRÓL
(részlet)

Hányszor megdorgáltak, hogy miért hajszollak,
rámröhögtek szörnyű fogaikkal.
Amikor eljöttél, körülállták házam,
ordítottak, kuncogtak-röhögtek.

Amikor eljöttél, ránktörték az ajtót,
vigyorogva bocsánatot kértek.
Aztán kezet fogtunk, hogy meg ne öljenek.
Azután majd csak lesz valahogy.

Kezem lekötötték és reádrohantak,
hiába rugdostál, hiába sikongtál,
acélkörmeikkel szemed felnyitották,
hernyótalpaikkal rákúsztak a szádra.

Hogy meg ne öljenek, értük kiáltoztál.
Pogány pofacsonttal feltúrták a melled,
fülledt tüdejüket füledbe hörögték,
nyálukat hullatták sikongó hajadra.

Dehogyis ölnek meg, miért is ölnének.
Csípődre rászállnak, lábad szétfeszítik,
vonagló testedbe magzatot ültetnek,
meggyötört comboddal derekuk átfonod.

Hogy meg ne öljenek, szajhájukká lettél,
szapora háremük hűsébe vezettek,
régen megúnt rabnők bájukkal üldöztek,
láztól sebes szájjal tested nyalogatták.
(1961)

HŰSÉG
(részlet)

Most már galambom van,
hűség ezüstjele, kék galambom!
Szállj tubi, szállj mesemadár
tovább, felfele!

Végre örömöm van,
tiszta csoda-patak örömöm van!
Folyj patak, folyj puha patak
- merre? - lefele!

Hogyha patakom van,
tiszta mesevizü patakom van,
- kő ágyban! - lesznek köveim is
meder-szárnyon!

Hogyha kövem is lesz,
hegyről lezúduló kövem is lesz,
bő medrem, parttalan himnuszomat
világgá tárom!

Szent és folyam leszek,
szentség: életosztó Isten leszek;
lesz piszok, lesz hordalék is,
elsodort fák és döglött halak!

Ha lesz hordalékom,
partról belémhaló omladékom,
lesznek szigetek is, ahol a gondom
a növényi létbe kioldom.
(1961)

MAGYARORSZÁG NÉLKÜL

Én csak úgy mint mindig.
Téged, ki mindig. Én csak
puha szemednek: mindig.
Ki éjszaka titokban járkálsz. Halott.

Házmesternének kisüstit!
A tiszta blúz a melleden délig.
Repedt kályhádon zúgó fehér.
És te csak rám leszel macska félig.

Kifosztott szájú csillagebédlő.
Kinek estére zúg a blúza.
Ki hajnalig mellettem mosdasz, én nem.
Te úgy mint mindig. Én nem.
(1969)

Forrás: Balaskó Jenő - 99 vers

DOBAI PÉTER

Balaskó
hív emlékében,
’ki nem volt besúgó
A szocializmus építése közben

Mély alkonyárnyékon
még mélyebb árnyékot
által vető
fekete gyászciprus közelében
(pihenj egy kicsit végleg, Jenő…)
érezem,
lám, ’míly közel a temető,
ó, már szól a gyermektrombita
utánam, értem…
szól, hív hősi hangja
vissza:
megint ottlenni, mint a kezdetekben,
azon a szőkeleányillatú játszótéren,
hív egy régi, szép, szigorú internátusba,
névsorolvasásra,
hív egy rácsos ablakos, boldog árvaházba,
ó, hív harsányan vissza
mindazok közé, ’kik másszor éltek - - -
Szép volt a magányos maraton,
Jenci!
Merci!
(2009)