Ugrás a tartalomra

Hangfogyatkozás – a rádiós irodalom veszteséglistájáról

Minden szakmai ellenvetést, kérdést, érvelést, kifogást ellenséges cselekedetnek fogtak föl a 2006-2010. közötti vezetők. Éppen ezért, aki nagyon keménykedett, vagy ragaszkodott a művelődés, a művészetek, az irodalom hagyományos pozíciójához, az hamar kívül került az intézményen. Önként elmenekült, nyugdíjba küldték, közös megállapodással elküldték, vagy javasolták neki a szervezett létszámleépítést.

 

Hangfogyatkozás

Az irodalom térvesztése a közszolgálati rádióban

 

Interjú Antall Istvánnal, a Magyar Rádió szerkesztőjével

 
Onagy Zoltán: István, csak most, olvasva az első pontot az MR irodalmi veszteséglistáján, fogom fel, hogy már négy éve tűnt el szombat délutánjaimból az Irodalmi Újság. Minthogy nem is tudtam, hová költözött, nem követtem a Bartókra. El lehetne tűnődni, hány százezer hallgató veszített el havi a négy óra aktuális irodalmi áttekintést.      
Antall István: Ez a 2006-ban megbízott, viszonylag fiatal jogász, közgazdász rádiós vezetés jól érzékelte, hogy a Magyar Rádió alapvető átszervezésre szorul, hiszen az intézmény az „állami védettség” hamis tudatának állapotában a rendszerváltozás óta képtelen volt fölkészülni a kereskedelmi rádiózás megjelenésére, az új médiapiacon való közszolgálati pozíciójának megőrzésére, a markáns és koncepciózus megújulásra, a kialakult versenyhelyzetre.
Első tévedésük azonban az volt, hogy a rádiózást nem tekintették szakmának, nem hittek a rádiós szakma kulturális és művészeti tartalékaiban, a rádiózás nagy öregjeit itt felejtett, elszürkült embereknek vélték, így nem is voltak kíváncsiak a munkatársak évtizedes tapasztalataira. Úgy vélték, elég megvenni a szakma egy részének lojalitását, a gépezet pedig majd működik.
Második tévedésük, vagy nagyon is tudatos vállalásuk az volt, hogy egy művészeti és kulturális küldetéssel megbízott közszolgálati intézménynél abszolutizálták a gazdaságos, nyereséges működést. Ezt persze a mindenkori politika éppen az évtizedek óta botrányos gazdálkodású köztelevízió keltette közhangulat miatt látatlanban támogatta. A gazdaságosság érdekében semmi nem volt drága, sem a Petőfi műsorszolgáltatásának megszüntetése és csak zenére váltása, sem a nemzetközi hírű szimfonikus zenekar szétzilálása, sem az énekkar megtizedelése, sem a beszélt nyelv etalonjaként működő bemondói szakma eltüntetése, a rádiós szellemi műhelyek megszüntetése.
Működésük első percétől deklaráltan olyan körben jelölték ki hallgatói célcsoportjukat, mintha kereskedelmi rádiót csináltak volna. Lemondva a szélesen értelmezett értelmiségi igényszintről, a korosabb, műveltebb, tájékozottabb hallgatókról, az érettségizett, a szakmunkástanuló, a betanított munkás körében jelölték meg köreiket. Nem egyszerűen azt kívánták, hogy „vigyük lejjebb a kulturális szintet”, hanem ellenszenvvel viseltettek minden iránt, ami az igényes, a magas kultúra világára utalt.   
Úgy rangsorolták a közszolgálati rádióműsorok hallgatottságát, hogy a művészeteket, az irodalmat eleve a periférikus műsoridőkbe szorították, vagy a Bartók adóra száműzték. A leghallgatottabb műsoridőket az erősen elbulvárosodott szemléletű közéleti, illetve hírműsoroknak adták. Úgy ünnepelték a hallgatottságot, hogy a „nemzeti főadót”, például, nem lehet az ország egész területén egyenletesen fogni, miközben a kereskedelmi rádiók (a szomszédos országokéi is) az ország minden pontján hibátlan vételi lehetőséggel dübörögnek.
Létrehozták az mr4-től mr7-ig tartó „sugárzási” kört, amely a digitális, a világhálón történő rádiózás felé terelte a sportot, a vidéki rádiózást, bizonyos zenei rétegműsorokat. Pont azokat a hallgatói köröket, ahol elenyészően kicsi a számítógépes ellátottság.     
Az Irodalmi Újság Kossuth adóról történő, szombat délutánról való eltüntetése, ismétlésének megszüntetése csak egy tünet, ami éppen a könyvkínálat hihetetlen felduzzadásával párhuzamos, miáltal a hallgató az igényes irodalom dolgában teljesen fogódzó nélkül marad.  
 
OZ: És azon is el kellene tűnődni, minek kanyarodna könyvesboltba az olvasó, ha nincs ötlete. Hogyan lehetséges, hogy nem tiltakozott a kulturális tárca, hogyan nem reagáltak erre a kis és nagy kiadók?
AI: Azért nem reagálhatott a tárca, mert a minisztérium sem művészeti, sem irodalmi, sem egyéb kulturális szempontból nem felügyeli tartalmilag a közszolgálati rádiót. A magyar irodalom szakmai és érdekképviseleti és tudományos szervezetei egyszerűen föl sem fogták, hogy mit veszítettek, mert önnön pozícióvesztésük, megmaradásukért tett erőfeszítéseik, a szekértáborok közötti küzdelmek, a támogatások megszerzéséért vívott harcok lekötötték minden energiájukat.
A szakmai és társadalmi kuratóriumok, ha nagy nehezen valamifajta döntést hoztak, például, hogy az mr1, mr2, mr3 név helyett a Kossuth, a Petőfi, Bartók legyen, azt vagy semmibe vette az elnökség, állítván, hogy mérlegeli az ügyet, vagy megtámadta a független magyar bíróság előtt. Ezzel az ilyen ügyek gyakorlatilag az időtlenség körébe odázódtak.
A kis és nagy könyvkiadók semmilyen befolyással nincsenek a rádiós megjelenítésre, az életbennmaradásukért küzdenek, teljes egészében a terjesztés kezében vannak. Tőkeerejük, szakmai súlyuk, tekintélyük mit sem ér a három nagy könyvterjesztővel szemben, akik a piac 75 %-át uralják úgy, hogy saját kiadóik is vannak, tehát kegyet gyakorolnak, ha bárkitől, bármit átvesznek.   (A három nagy: Alexandra, a Libri és a Líra és Lant.)           
 
OZ: A Nagy Átalakulást nagy bulvárosodásként fogtam fel, azzal a kérdéssel, hogy a Magyar Rádiónak kötelező-e áttérnie a reklámból élő kereskedelmi rádiók hangszerelésére. Azóta se vagyok képes megszokni, hogy egy teljesen normális műsorban, két beszélgetés közt, vagy utána, egy irritáló hang leüvölti a fejemről hajat, és egyszer, de inkább kétszer kiordít a dobozból, mely szerint ez az emeregy rádió. Ha nincs szerencsém, hozzáteszi: A SZAVAK EREJE. Hogyan történhetett, hogy nem tiltakoztak a jobb nyelvérzékkel megáldott szerkesztők?
AI: Maradjunk annyiban, hogy ha a klasszikus BBC lecserélte volna hagyományos szignálját, abba belebukik az angol kormány. Ha a Varsói rádió elhagyta volna szignálját, amely a háború alatt, de utána is a nemzeti önazonosság jelképe volt, forradalom tört volna ki. Nálunk egyszerűen egyik napról a másikra eltűnhetett a Kossuth rádió szignálja az „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza” dallama. Elgondolkoztató. Ugyanúgy senkit, de senkit nem érdekelt, ahogy az eltűnt irodalom után sem indult nyomozás.
Egyébiránt semmi és senki nem késztette a rádiót arra, hogy reklámműsorait ekképpen alakítsa, hogy saját műsorainak beharangozásából ilyen, kereskedelmi rádiókra jellemző zenés szólítószavakat, szlogeneket gyártson.
A 2006-tól működő vezetés legnagyobb tévedése, amely korábban, szerencsére, csak nyomokban volt fölismerhető, hogy úgy gondolták a kereskedelmi rádiókkal fölvenni a versenyt, ha lekoppintják azok stílusát, tartalmi gesztusait, módszereit. Csakhogy a mesterséges izgalmi állapot, ami az angolszász kereskedelmi rádiózás sajátja, teljesen ismeretlen az angolszász közszolgálati rádiózásban, ahogy a magyarban, a franciában is. Nem kellene semmi mást csinálni közszolgálat ürügyén, mint azt adni, amit senki más nem tud: megbízható, mértékadó hírközlést, a kultúra, ha úgy tetszik a nemzeti kultúra európai értékeit, és magas színvonalú szórakozást.             
      
OZ: Nyilván hozzáértők alakították úgy a műsorstruktúrát, hogy az irodalom peremvidékké vált, kisművészetté, ínyencek csemegéjévé, a magazinműsorok pedig tömegigényt elégítenek ki. De nem emlékszem rá, hogy vita, vagy legalább valami ahhoz hasonló kísérte volna az átalakulást. Hogyan történt a változtatás?
AI: Minden szakmai ellenvetést, kérdést, érvelést, kifogást ellenséges cselekedetnek fogtak föl a 2006-2010. közötti vezetők. Éppen ezért, aki nagyon keménykedett, vagy ragaszkodott a művelődés, a művészetek, az irodalom hagyományos pozíciójához, az hamar kívül került az intézményen. Önként elmenekült, nyugdíjba küldték, közös megállapodással elküldték, vagy javasolták neki a szervezett létszámleépítést.
A műsorszerkezettel kapcsolatban átfogó szakmai koncepciójuk nem volt, ezért olyan három-öthavonként változtattak, igazítottak, felemeltek, vagy leejtettek embereket és műsorokat. Erről soha semmiféle előzetes konzultációt az érintettekkel, legalábbis velünk, az irodalmi, kulturális, műsorok gyártóval, nem folytattak. Ha személyesen találkoztunk a Kossuth adó vezetőjével, akkor az volt az érzésünk, hogy nem tud határozott megrendelést adni és így nagyon nehéz teljesíteni, amit kér.      
 
OZ: A Kossuth a nagy rádió, s mint ilyen, minden hallgatót ki akar szolgálni, a Petőfi a fiataloké, a Bartók a kultúráé. Ha így tekintünk a műsorszórásra, elviekben akár elfogadható volna, hiszen mindenki járjon saját kedvenc kuckójába. Zavart okozhat, ha olyasfélét kíván egy-egy adó lenyomni a hallgató torkán, ami nulla szinten sem érdekli. Emlékszem, mekkora káoszt és zűrzavart okozott a családokban szombat esténként a királyi televízió, amikor beállította Keres Emilt, hogy előadja a Vers mindenkinek aktuális Adyját. Mindenki futott, amerre látott. Ha az adók specializálódnak, márpedig ez a nyilvánvaló cél, minden hallgató megtalálja az érdeklődésének megfelelő frekvenciát. Nem így gondolod?
AI: Az a gond a három főadó stilizálásával, hogy egyik sem fogható teljes egészében az egész országban, a Petőfi és a Bartók vételi lehetőségei pedig egyáltalán nem vetekedhetnek a Kossuth rádióéval. Ha a három adó egyforma eséllyel lenne fogható az egész országban, hogy a határon túlról ne is beszéljünk, akkor rendben lenne az általad fölvetett karakterizálásuk. De nem így van! 
 
OZ: Ehhez a kérdéshez netes szerkesztőként kissé tanácstalanul állok. Látom és használom az MR-archívumot. Az éppen nyolcvanöt éves Magyar Rádió hihetetlen átalakuláson ment át az elmúlt nyolc-tíz évben, ma már nem arról van szó, hogy egyszer lemegy valami, aztán soha többé nem hallgathatjuk, hanem ott a spájz, bármikor bárki benyit, leveszi a polcról, amit akar, letölti. A műsorstruktúra változásait befolyásolja, hogy az ország milyen érdeklődést mutat a kult-műsorok iránt, műsoronként hány kattintás éri? És minthogy kevesebb érdeklődő látogatja meg az archívumban, mondjuk Peer Krisztiánt, mint az iszapárat, az irodalmi műsorok csúsznak az egyre kiesőbb műsorsávokba?
AI: A letöltéssel azért baj van, mert a szerzői jogok miatt a műsorletöltés nem lehetséges! Persze elképzelhető, hogy egy tehetséges tízéves gyereknek sikerül! Csak mi nem tudunk kifogni a korlátozásokon… Ezek a klikkelések szerintem semmilyen hatással nem voltak az irodalmi műsorok besorolására, mert utólagos jelzések, a besorolás volt előbb, s azt a helyzetet csak tükrözi a hálón való tájékozódás.
De nem is az a cél, hogy a nélkülözhetetlen és megbízható, mértékadó hírszolgáltatást, vagy a riportműsorokat kell versenyeztetni a magas kultúrával, csak méltó helyet kell adni mindkettőnek.
Egy példa: az irodalmi osztályról kirúgott rendező, Markovits Ferenc, egyedül neveli két gyermekét, ezért azok, akik kirúgták kénytelenek voltak visszavenni. Jó fél esztendő múlva mondták neki, hogy bocs, akkor itt egy műsor. Elkezdte csinálni „A hely” című riportműsort mindennap délelőtt fél tizenkettőre és ő lett az év rádiósa. Ma is a Kulturális osztály munkatársa, csak pechére, vagy szerencséjére, kapott egy lehetőséget. És megmutatta!
Az archívummal meg az a gond, hogy ezzel az aranyheggyel a Magyar Rádió nem kezdett semmit. Magyarán: a hangoskönyv piacon csak az nincs jelen, akinek 1930 óta vannak használható hangfelvételei. Irodalom, színház, költészet! 
          
OZ: Jó volna, ha megfogalmaznád, mire számítasz, milyen konkrét változásokra figyelemfelhívó körleveled után. Ha jól gondolom, valamennyi szerkesztő saját területéért, saját területén lobbizik. Milyen háttérerőt tudhat maga mögött az Irodalmi Szerkesztőség?
AI: Annyit várna az ember, hogy az új vezetés, mielőtt a műsorokhoz nyúl, utánanézne az országos sugárzási és vételi lehetőségeknek. Tisztázná az országos és határon túli vételi viszonyokat, s a világhálón való megjelenés esélyeit a közszolgálati rádió szempontjából.
Aztán széles szakmai konzultáció nyomán épülne föl az a rádiózás, amelyben a mértékadó és érvényes hírközlés, a klasszikus háttérműsorok, a színvonalas szórakoztatás és a nemzeti kultúra klasszikus, európai értékei méltó helyet kapnak.   
 
Kapcsolódó:

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.