Irodalmi évértékelő körkérdés 3.
Az év végéhez közeledve kérdéseket tettünk fel néhány szerzőnknek, hogy értékeljék 2010 irodalmi eseményeit, és jövő évi tervüket megosszák velünk. Gömöri György, Lázár Bence András és Weiner Sennyey Tibor válaszait olvashatják.
Irodalmi évértékelő körkérdés 3.
Melyek voltak 2010 legfontosabb könyvei? Miért?
Gömöri György, költő: Erre két módon válaszolhatok: objektív és szubjektív alapon. Ha objektív akarok lenni, az év legfontosabb könyvei közt tartanám számon Szilasi László Szentek hárfája című művét, amit Rotary-dijjal jutalmaztunk. Nem olvastam még Esterházy Estijét, de jókat olvastam róla, szintén a fontosabb könyvek közt tartanám számon Spiró György „ötvenhatos” regényét (Tavaszi tárlat), jóllehet még azt is csak hallomásból ismerem.
De a szubjektív „legfontosabbak” közt említeném Békássy Ferenc egybegyűjtött írásait az Aranymadár Alapítvány és az Irodalmi Jelen kiadásában. Ennek a szépen kiadott kötetnek vannak ugyan hibái (sajtóhibák, elírások), de mégis: az év elején az Írók Boltjában nagy sikerrel bemutatott könyv feltámaszt egy elfelejtett, de rendkívül érdekes huszadik századi angol-magyar költőt, annak életművét hozza olvasó közelbe. Számomra ez az év elsősorban a Békássy-reneszánsz éve volt.
Lázár Bence András, költő: Sajnos viszonylag keveset tudtam olvasni ebben az évben. Újraolvastam – pontosabban hiányzó darabokkal is kiegészítettem – Bartis Attila könyveit, a magyar kortárs prózairodalom egyik kiemelkedő alkotójának tartom. Persze 2010-es könyvekre is tudtam időt szakítani, lírából Ayhan Gökhán verseskötetét emelném ki (Fotelapa), alkotóját fontos fiatal költőnek, első kötetét pedig egy jól összerakott, érett szerző munkájának tartom. Emellett számomra meghatározó élmény volt Bartis-Kemény Amiről lehet beszélgetőkönyve.
Weiner Sennyey Tibor, költő és szerkesztő: Most ez az, amikor a hóhért akasztják. Szeretnék őszintén és komolyan válaszolni, és azért néha szerintem ér majd, hogy az Irodalmi Jelen felé is húzzak, hiszen ebben az évben dolgoztunk szerintem eddig legtöbbet a lapon, mind technikailag, mind tartalmilag, mind kapcsolathálózat, mind pedig olvasottság szempontjából nagyon sokat fejlődtünk. Ezek a tények pedig nem csak minket, hanem a kortárs magyar irodalmat is erősítik. Óriási élmény egy igazi irodalmi műhelyben, valódi és értő kollégákkal még a konfliktus is, nemhogy a siker. Hibát pedig csak az követ el, aki csinál is valamit. De kérdésre válaszolva szerintem külön kell bontani a könyveknél költészetet és a többi műfajt.
Ha már költészet, akkor újköltészet és fiatalokról szeretnék beszélni, akikben nagyon gazdag volt ez az esztendő, és én úgy érzem, értékes is. A Napkút és a Parnasszus adta ki a legtöbb fiatal és „új” költőt, köztük olyan értékes könyveket, mint Simon Adri Komplementéje és Lázár Bence András A teraszról nézni végig című kötete vagy Hegedűs János Csodavárása és Kántás Balázs Összefutása. De másutt is akadnak bőven kincsek. Izgatottan vettem kézbe régi, szegedi egyetemi társam és az egyetemi lapnál volt kollégám Kollár Árpád Nem Szarajevóban kötetét, és nagyon örültem Lengyel Zoltán Csillagbörtönének – amit nem is biztos, hogy ér a verseskötetekhez sorolni. Utóbbi egyébként rettenetes elmarasztaló kritikát kapott az ÉS-ben, de legalább írtak róla. Előbbiekről alig – tisztelet a kivételnek. Nagyon jó verseskönyvnek tartom Simon Márton Dalok a magasföldszintről és Ayhan Gökhan Fotelapa című köteteit, egyébként mindkettőt másért. A fiatal költők közül a legjobb 2010-ben a felvidéki költőnő Rácz Boglárka Ahová meg nem érkezünk című kicsi kötete. Ezt még senki sem ismeri, nem forog, de nagyon szép versek vannak benne, nagyon sokat ígérő világ. Remélem, hogy folytatni fogja a szerző, és belátja, hogy nem egyedi dolog az, amikor egy költőt agyonhallgatnak. Sok mindenkit kihagytam, főleg barátaimat, ezért elnézést kérek tőlük, remélem nem sértődnek meg.
Nem költészetben, de nagyon nagy volt a Corvina Fontes Oriantales sorozata és Typotex tudományos ismeretterjesztő művei az idén. Szerintem két külön irány, de a komolyság és tudatosság teljes erejével dolgoznak. Tiszteletet érdemlően. Ahogy a Scolar kiadó is, akiktől nagyon jó olvasmányélményem volt Szató Tomoko A japán művészet című esszégyűjteményét, bár ez lehet 2009-ben jelent meg. Viszont az Európa kiadónál Gulliermo Martínez Borges és a matematika című könyve idén, és hát ez fantasztikusan jó könyv. Mint ahogy elképesztő erővel dolgozik a Tinta kiadó is, említhetném most szótáraikat, de mégis inkább „A nyelvrokonságról – Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság” című tanulmánykötetét emelném ki, ami speciel engem nagyon szórakoztatott. Nem véletlen, hogy Szörényi László kapta idén az Irodalmi Jelen-díjak közül az esszének járót, hiszen három kötete is megjelent. Ebből a Kortárs Kiadó kiváló sorozatában az „Újzélandot választottam ki új hazámul” volt a kedvencem, ezért is vettem részt a bemutatóján. Óriási fegyvertény, hogy megjelenhetett az Ars Naturae tanulmánygyűjtemény, ami inkább antológia, mint folyóirat. Végül Hamvas Béla naplói, melynek fontossággát az is mutatja, hogy rögtön vitát váltott ki.
Volt-e olyan vers-, kispróza- és esszéélményed, amely nem feltétlenül kötethez, hanem folyóirathoz, felolvasóesthez, előadáshoz kapcsolódik?
Gömöri György, költő: Több kiváló cikket olvastam az ÉS-ben Ungváry Rudolftól, Vásárhelyi Máriától és másoktól, a 168 órában pedig Mészáros Tamás cikkeit éreztem pontos, higgadt elemzéseknek. Mivel ezek inkább a közhangulattal szembeszálló politikai irások voltak, jelzik, hogy 2010-ben még működött a sajtószabadság Magyarországon. Kérdés, hogy az új médiatörvény árnyékában a jövő év végén is ezt tudjuk-e majd mondani.
Lázár Bence András, költő: Több ilyen is volt. Talán Lanczkor Gábor Körintenzív című verse (Kortárs-2010/54.) az, ami igazán érdekes élmény volt számomra. Egy szegedi középiskolában beszélgettek velünk, a diákok meg felolvasták a verseinket és ott hallottam Gábor szövegét, utána persze rákerestem, újra és újra elolvastam, és írtam egy „válaszverset”. Másrészt meg a JAK középiskolai programja keretében jártam rendhagyó irodalomórán, ez számomra egyrészt érdekes, egyrészt izgalmas és egy kicsit lehangoló is volt. De mindenféleképpen lényeges.
Weiner Sennyey Tibor, költő és szerkesztő: Számomra a legnagyobb élmény, hogy rengeteg hangosverset rögzíthettem és interjút készíthettem idén is az Irodalmi Jelennek. Ez, ugye, folyóirathoz kapcsolódik? Például 2010-ben készítettem interjút Szentmártoni Jánossal, Akkezdet Phiaival, Faludy Fannyval, Dúl Antallal, Gáspár Ferenccel, Málik Rolanddal és Nyilas Atillával, Szőcs Gézával, Sára Sándorral, Csontos Bernadettel és Nagy Zopánnal, Bodor Pállal, Sári Lászlóval, Kőrösi Zoltánnal, Rutkai Borival, Csoóri Sándorral, Danyi Zoltánnal, Bata Ritával és Csányi Vilmossal. Úgy érzem, ezek között több is volt, ami nagyon fontos. Például Szőcs Gézát nagyon sokan támadták, amikor elvállta ezt a kinevezést, és senki sem bíztatta. Pedig az a napnál is világosabb, hogy óriási bajban van a magyar kultúra. Számomra még világosabb, hogy rajtunk kívül senki sem segíthet. Nincs fontosabb, mint jól megírni a cikkeinket, novelláinkat, verseinket, esszéinket és könyveinket, de valójában még ez sem olyan fontos, mint az, hogy jó és igaz életet éljünk, jó és igaz emberek legyenek a barátaink, és hogy a családunkkal értelmes és békés legyen a kapcsolatunk. Embernek kell előbb lenni, utána lehetünk csak írók.
Mit tartasz az év kulturális rendezvényének?
Gömöri György, költő: A PIM-ben láttam néhány jó kiállítást, egyet például az idén a százéves Faludy Györgyről. Élményt jelentett számomra a tavalyi, de Londonban másodszor látott film Puskás Ferencről, a század egyik legjobb labdarúgójáról. A Magyar Filmhétnek is voltak érdekes új filmjei. A pécsi „kulturális fővárosi” rendezvények közül egyen sem vettem részt, de amit hallottam róluk, nem adott okot a különösebb örömre.
Lázár Bence András, költő: Számomra általában a JAK szigligeti tábora mindenévben az év kulturális rendezvénye. Viszonylag keveset járok Pestre, így sokmindenből kimaradok, főleg az idei könyvhetet sajnálom a legjobban, azt mondják jó volt.
Weiner Sennyey Tibor, költő és szerkesztő: Na itt akkor, ahogy korábban beígértem - magam felé fogok húzni. Kettő is volt számomra. A Magyar Művészek Házában, a pesti Olof Palme sétányon megrendezett „Jelen szigete” című kiállítás, ahol több tucat kortárs festő – köztük Kiss Márta például – Békássy Ferenc emlékére készült képét állítottuk ki, és négy héten át, minden csütörtökön Békássyról volt szó, előadás. Egyáltalán Békássy Ferenc írásainak kiadása szerintem hatalmas fegyvertény volt 2010-ben. Nagyon sokan segítettek benne, s mindannyiuknak rendkívül hálás vagyok. A másik „év kulturális” rendezvénye számomra az esküvőnk volt Virággal a zsennyei kastélyban, ahol Szarka Fedor Guidó és Kiss Márta képeit állítottuk ki, három koncert volt egy este, ebből az egyik Tommy Víg és Mia Kim elképesztő duója, és több szavalás, tánc, ahogy az ilyenkor illik. A szertartás az volt, hogy Virág és én elültettünk egy ginkófát. Számomra ez a faültetés volt az év szellemi és lelki eseménye, ha úgy tetszik csúcspontja.
Milyen terveid vannak 2011-re?
Gömöri György, költő: Mások terveikről beszéltek, ilyenek nekem is vannak, tervezek egy újabb filológiai kötetet és egy válogatást Wiktor Woroszylski írásaiból, amelyet a Mundus Novus szeretne kiadni. Ötletként pedig javasolhatnék egy angol nyelvű estet a 2011-es könyvhéten a legjobb magyar költők és írók műveiből. Ha lesz rá pénze a Könyvhét rendezőinek...
Lázár Bence András, költő: Egyrészt többet szeretnék olvasni, írni meg legalább annyit, mint eddig. Az egyiket tőled munkacímű verseskötetem lassan egy év várakozik, így a kiadó megtalálása a legfontosabb tervem, illetve a Móricz-ösztöndíj lejártával harmadik verseskötetem befejezésén is dolgozom/nom kell.
Weiner Sennyey Tibor, költő és szerkesztő: Most jött ki a nyomdából A vándorló királyság című könyvem, és úgy néz ki, 2011 ennek a könyvnek a bemutatóival fog kezdődni. Szerkeszteni és írni fogok – ez nagyon valószínű. Szeretnék egy nagyon jó irodalmi lapot készíteni kollégáimmal, barátságaimat elmélyíteni, és mindenekelőtt embernek maradni. Hibáimból tanulni, sokat fejlődni, akik kérik – azoknak segíteni, ha tudok. Tudni nemet mondani, és néha egyedül lenni, elmélyedni mind szellemi, mind lelki életben. És legalább egyszer körbefutni a Margitszigetet :)
A következő, ráadás részben további szerkesztőink válaszait olvashatják.
Kapcsolódó anyag:
