Mozdulat-ország – Eszteró István versei
Mozdulat-ország
Eszteró István versei
A letörölhetetlen írás
mene, mene, tekel, ufarszin
A hatalmas teremben örökké egymást méricskélve
zsibongnak már a nyertesek, mint zsibvásáron karvaly-
szemű kalmár, sóvárgó kincsvadász, halántékon,
csapzott homlokon lüktet, szívben tajtékzik a gyönyör
folyama és a sanda félsz, hogy csupán délibáb ferde
partiján ülnek felcsigázott szenvedély foglyaként
a királyi falak történelmi képeinek bűvkörében,
amikor megérkeznek a vesztesek küldöttei, s egyszerre
megdermed a lég, csak pár asztmás szuszogás vált
hörgésre a kiterített térkép ingerétől, amely mint áldozati
csodaszarvas omlik elébük, az önmérséklet össze-
roppanásával egyazon pillanatban kap toll után követ,
miniszter, futó és király, hogy gőzölgő velőbe mártott
tollal szignálja jogát az ölébe huppant mennyei jó fölött,
mire emberöltőkön át hiába gyülemlett a nemzetközi
nyál, és íme, most itt fekszik tehetetlenül a letört szarvú
káprázat, még hullámzik horpaszának feldarabolt völgye,
véreres szemének folyói csillárokról csordulnak alá, arany
bordái elpattant szélességi körökként vibrálnak akadozó
lélegzete szerint, délután félötkor az alföldön keresztet vet
egy rozsdás pléhfeszület, félárbocra eresztett reménytelenség
fölött országszerte megkondulnak borongós, halk halotti
hangon a harangok, sikongva szirénázni kezd a jövő,
megáll vonat, villamos, másodpercekre millió szív-
verés, a mellkas tárnáiból feljajdul a megbűnhődte már
e nép a sötéten gomolygó felhőkig, mikor a mámortól
reszkető kezek a visszarendeződés riasztó rémében
pánikos igyekezettel hitelesítik az élvekoncolás
és halvagyalázás lélekbe égetett okiratát, s hátra-
dőlhetnek a fejedelmi pompájú székeken méricskélni,
hogy a földönfutóvá lett nyomorultak kínkeservéből
futja-e pezsdülő históriájuk során rozoga hombárok
és beázó önbecsülés korrigálására, képzelődni, hegyek,
völgyek, falvak és városok ékszere miként csillog
a pöffedő telhetetlenség keblén, fülcimpáján, miközben
garatba szippantva, ami csak sarjadt ész és szív termő-
talaján, bölcsőt reccsentve, ábécéskönyvet aprítva
őrölhetik meg nem születők árnyait ezer évekig a pokol
malmai, amíg felismerhetetlenné válik a csontvelőig
szétmarcangolt Mozdulat-ország, de ahol a falak
feliratára hasztalan mázolnak naponta garanciával
ámító festéket, a letörölhetetlen írás, hogy számba vette
Isten a te országlásodat és véget vet annak, átüt
az aggodalom vastag vakolatán időtlen idők végezetéig.
Kísértetjárás
Szentséges mennyei Mindenható, a te áldott nevedre esküszöm,
hogy kísértet járja még Európát, máig ágálnak utcán,
parlamentben kaméleoni színváltást öröklött örökös
fantomok, akiknek őse születésem előtt indult el
világhódító útján, elérte érte határon túli lett szülőfalum,
beköltözött tiszta szobánkba démoni mosollyal vizslatni
szívbe, velőbe, talán a bărăgani deportálások előestéjén
dadogtam világgá a homályos jelentésű, rejtelmes
káromlást, hogy „te, kommunista!” (védelem helyteleníti
a tanú messzemenő elfogultságát), nem nézett a szemedbe,
oldalról sandított a gyerekre is, aki láthatta, hogy megverik
apját adó vagy kvóta ürügyén, s csak vitte a vasárnapi
ebédet, a láthatárt szántotta füstölgő traktorral, amíg
túlment az eke, átzökkent a semmibe cséplőgép, malom,
jószág, tizenhét hektár a harmatos jóhiszeműségemmel,
egyetemre létünk megbélyegző kulák-származásom
elhallgatása miatt a leleplezés fenyegető árnyával, „csalóként”
kerültem (védelem a továbbiakat hiteltelennek tekinti),
szégyenszemre már magam győzködtem elborult arcú szüleim
a rend igazáról, mely besúgóvá aljasította volna még
a keresztet is, céltábláját mellre szegezve rettegés sortüzével
lyuggatott szitává emberi méltóságot, hogy végül élesben
lőjön ellenszegülőt halomra katedrálisod küszöbén, Uram…
s még átsiklottak a jelenbe az otthontalanság fürge haszon-
élvezői, paradicsomi álsággal tekergőznek naiv reményre
mennyet ígérve és földet árulva el, melyről kifogyunk, mi,
balga bozgorok, (emlékeztetünk a kisebbségi kérdés példás
rendezettségére), hát hallja a vádat a lelkiismeretlenség
természetes szelekciójának tökélye, csak töredékét tenger
bitangságnak, mert szókincsünk is kiürítette a földrészeket
sivatagosító sáskafergeteg, a gyökértelen családcsaholó,
nemzetziláló, hazán röhögő herehadosztály (gyűlöletbeszéd
okán tiltakozunk), mert az álnok kór, a nyelvet, pszichét
sorvasztó még le nem győzetett, vírusait terjeszti humánusnak
álcázott hálózat, hogy merülne szeszes szürkeállományuk
az általunk megélt rém szurokkal fortyogó üstjébe, bár amíg
kisimul a falhoz állítottak, önkény örvényébe haltak halmán
a békétlen emlékezet + + + + + + + ++ + + + + + + + + + + +
(az Úr az esküdtszékkel ítélethozatalra visszavonul)!
