"Az ünnepi hangulat hibátlanul megmaradt"
Minden nappal közelebb az év legjelentősebb könyves ünnepe, a Könyvhét. Mire várnak, mivel számolnak, mit kívánnak, ezt kérdezte az Irodalmi Jelen tizenöt irodalmártól (név szerint: Ádám Tamás, Andrassew Iván, Antall István, Darabos Enikő, Faludi Ádám, Géczi János, Hargitai Ildikó, Jász Attila, Kiss Judit Ágnes, Láng Eszter, Pécsi Györgyi, Podmaniczky Szilárd, Szabó Tibor Benjámin, Tarján Tamás).
"Az ünnepi hangulat hibátlanul megmaradt"
Antall Istvánnal a Könyvhétről
Onagy Zoltán: Nyakunkon a Könyvhét (2011.06.02 - 2011.06.06), honnan, hogyan informálódsz, szakmabelinek illik, melyik kiadó mit jelentet meg?
Antall István: A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületétől szinte teljes listát kapunk, mert a Magyar Rádió irodalmi, majd kulturális szerkesztősége egy évtizede legalább kivonul a könyvhétre közvetítő kocsival és felvételeket készít, amiket később használunk, illetve élőben is többször bejelentkezik. Emellett, persze, figyelünk a „személyes kapcsolatra” azokkal a kis kiadókkal, vagy határon túliakkal, akik különböző okokból nem lehetnek a listán. Velük vagy egyeztetünk, vagy a helyszínen rögtönzünk.
OZ: Ha kicsit nosztalgikusra veszem, az emlékezet határán a Könyvhét – zsurnaliszta panellal – valóban a Könyv Ünnepe, az olvasó készült rá, fehér inget húzott, úgy indult a Térre, ahol helyileg felverve a helyi könyvesboltok sátrai. Egy időszakban érdemes volt jó viszonyt kialakítani az eladókkal, hogy a kötelező aktuálisokat meg tudja venni az olvasó a pult alól, mint például a Körképet, a Szép verseket, a Rivaldát, ezekből soha nem szállítottak eleget az első menetben. Mostanában valami okból nem érzem a régi áhítatot. Ugyan miért? A Könyvhét nem lehet korfüggő.
AI: Az ünnepi hangulat nekem hibátlanul megmaradt, mert mi már a sátorveréskor jelentkezünk a helyszínről, a kiadókkal, szerzőkkel alig egy hónappal korábban találkoztunk a Könyvfesztiválon, és a színpadi beszélgetésekkor, vagy a kószálások, riportermagnós beszélgetések közben nagy ölelkezésekre van alkalom. Ráadásul ilyenkor a nyugati magyarok, az erdélyiek, a felvidékiek, a kárpátaljaiak, a vajdaságiak is itt vannak, sok helyről több csapatban is. Nekem egyébként legjobban a Püski házaspár hiányzik, mert megrendítő volt az az alázat, ahogy ők a könyvhöz nyúltak. A fiatalok viszont remekül szervezik magukat határon innen és túlról, nagyon komolyan csapatban, könyvekkel vannak jelen és izgalmasabbnál-izgalmasabb az a hang, amit képviselnek, folyóiratok köré szerveződve és kiadók köré is.
OZ: Szerinted megmaradt a Könyvhét rangja a két másik könyves akció mellett? Ha három húsvét volna, törhetnénk a fejünket, melyik húsvét húsvét, melyik még húsvétabb.
AI: Persze, egészen más. Az, hogy átmegyünk a Dunántúlra, (na jó, Pannóniába) a Millenárisra és zömmel fedett helyen, még jóval hűvösebb körülmények között, viszont nemzetközibb kalandozásokkal, az össze sem hasonlítható az Ünnepi Könyvhéttel, ami ráadásul országos rendezvény, jóllehet lehetne még országosabb is, mert az önkormányzatok elszegényedésével a viszonylag kis városok nem tudnak mindig nagyrendezvényt csinálni. Meg két helyen jelen lenni is nehéz a szerzőknek. Tehát ha a könyvfesztivál a Húsvét, akkor a Könyvhét a Pünkösd, a Szentlélek meg a ragyogó napsütés, és a kedélyes szabadtéri üldögélés. Utóbbi jobban benne van a városban.
OZ: Kicsi a piac és minden nappal vékonyodik az olvasói réteg. Szerinted a gyors egymásutánban lenyomott Feszt és Könyvhét nem fosztja-e ki egymást, húzza el a vásárlóerőt egymás elől? Vagy éppen ellenkezőleg.
AI: Nem a piac szűkülése, az esetleges válság következményei zavarnak, persze az is. (Így nem mindenki engedheti meg magának a sátorverést.) A dömpingáru zavar, ami a szépirodalom és a szépírók hátán akaszkodik a tájékozatlan vásárló nyakába. A nagy reklámerővel bíró, monopolhelyzetben lévő, három terjesztő (amelyik így kartellezik és diktál), s nem egynek közüle kiadója is van, nemcsak boltja. A tudományos ismeretterjesztésnek álcázott könyvek, a lektűrök, a rossz fordítások, hibás kiadások. Ez zavar inkább, mert ez veszélyesebb.
OZ: Kitől (kortárstól, magyartól) vársz új munkát, kötetet, mi az, amit feltétlenül megnézel?
AI: Tárnok Zoltán novelláskötetének nagyon örülök, szeretem, Vári Fábián László Tábori posta című könyvét a szovjet hadseregben töltött - korántsem önkéntes - éveiről, nagyon várom Ács Margit könyvét, Aczél Géza monumentális verssorozatának harmadik darabját, Móricz Zsigmond unokájának, Blaise Simonnak a képzőművészeti albumát, Borbély Szilárd könyvét, de elfogulatlanul kell ilyenkor vetődni mindenre, ami anyagilag és szellemileg becserkészhető.
OZ: Mi az, amit megvásárolsz, már most tudod, hogy biztosan?
AI: Szakmai ártalom, hogy évek óta nem engedhetem meg magamnak, hogy vegyek könyvet és nem anyagi okokból. Olyan mértékben dől rám szerencsére naponta a magyar könyvkiadás minden terméke, hogy ezt a munkahelyi ártalmat már nem lehet fokozni. Így is könyvekből vert falak között él a családom.
OZ: Mekkora összeget tartalékolsz könyvheti vásárlásra?
AI: A könyvheti koccintásokra inkább, szigorúan műsorszünetben.
OZ: Mi az, amit biztosan megkapsz baráti ajándékként?
AI: Biztos, hogy nagyon sok újdonságot…
OZ: Ki az a fiatal, országosan még nem ismert tehetség, akit szemmel tartasz?
AI: Hú, nagyon sokan vannak! Molnár Vilmos prózája, Kürti László versei, Szabó T. Anna, Jász Attila, Király Levente, Dragomán György, és nagyon igazságtalan vagyok, mert még körülbelül ötven nevet kellene felsorolnom.
OZ: Ha tudsz valamit a könyvheti felhozatalból, szerinted mi lehet a Könyvhét sikerkönyve? Egyáltalán létezik még a fogalom, hogy „sikerkönyv”?
AI: Na ez az, amivel én egyáltalán nem tudok mit kezdeni. Sikerkönyv? Amit majd hatszáz év múlva előkapnak, hogy nélkülözhetetlen.
OZ: Hagyatkozol a kiadói ismertetőkre, recenziókra, kritikára, vagy pedig évek óta jól bevált íróidat vásárolod?
AI: Egyik sem. Tökéletesen ösztönlény vagyok.
OZ: Ha érintett vagy az idei Könyvhéten: mivel? Kötettel, író-olvasó találkozók, kiadói beszélgetések moderálásával?
AI: Rádiós műsoraink nagy részét a helyszínen készítjük. A Kultúrkör a Kossuth adón esténként, a Határok nélkül hétvégi adása, az Irodalmi Újság, a Társalgó a Bartók adóra, a napközben folyamatos bejelentkezések. Lesz mit csinálni, hiszen az élő adás a berepülő pilóták terhelését jelenti, viszont legalább olyan izgalmas is, mint a vadászrepülés…
Kapcsolódó:
