„Nincs itt néhány kényes pont, amit alaposabban meg kellene vizsgálni? Ez az egész, és az, hogy az atomerőmű, amely még most is ontja a sugárzást bele a Csendes-óceánba, ilyen helyre lett építve, olyan kérdések, amelyekre komolyan vissza kellene térni.” - olvashatjuk Shodo Harada Roshi a Szógen-dzsi kolostor apátjának esszé-riportjának második részében. 

 

 

 

SHODO HARADA ROSHI BESZÁMOLÓJA

SENDAIBAN TETT LÁTOGATÁSÁRÓL

Második rész

 

(Az első részt itt olvashatják)

 

Zuiganji mellett, Matsushima környéke gyönyörű hely volt, távolabb a kikötőben sok kis sziget, mind látható onnan, ők nyelték el az árhullám erejét, és így mentették meg Zuiganjit a legerősebb árcsapásoktól. Oda egy hullámverés se jutott, csak kisebb kár keletkezett néhány épületben, de elkerülte az óceánnal való találkozást, egy csepp víz sem érte.

Persze a főkapu előtti terület mélyre süllyedt a vízben, és keletkeztek károk arrafelé is, mindazonáltal a térségben élők mind oázisnak nevezték ezt a részt.

Ezután megint kocsiba szálltunk, és arra a helyre mentünk, amelyet a legnagyobb csapások sújtottak, a Nobiru térségbe, Ichigahama túloldalára. Ichigahama területe is iszonyú károkat szenvedett, és ennek másik oldalán fekszik Nobiru, közvetlenül a matsushimai kikötő bejáratánál. Ott méginkább megdöbbentett bennünket a pusztítás. Nem maradtak vasúti sínek semerre. Biztosan itt érhette a vonatot, nem tudhattuk, hogyan történt, de minden egyes dolog felnyomódott a hegyre, és szétszóródott minden irányban. Az állomásfőnökség épülete odacsapódott valamihez, ami valaha a peron lehetett, tetején egy autó volt.

A szökőár elsöprő ereje művelte mindezt. Az öreg, csodálatos fasor több száz fenyőjét tépte ki gyökerestől a cunami, elemi erővel, és most ott feküdtek sorban, gyökerükkel kifordulva, egymás mellett, ugyanabba az irányba mutatva. A látvány átéreztette velünk a Hatalmas Természet félelmetes és szörnyűségesen óriási erejét.
Az evakuációs hely, ahova sok ember futva menekült a földrengés után, az iskolai tornaterem, teljesen arrébb tolódott, elsodorták az árhullámok. Állt ott egy Soto szekta templom, amely mára már csak kőtörmelék. A romjai helyben maradtak, de a hondo teteje kétszáz méterrel odébb, egy folyóban fekszik. A templom sírkertjének köveit kőtörmelék és hulladék borítja.

Míg a matsushimai Zuiganji templomban szinte alig esett kár, itt egy olyan óriási, sodró örvényhatás lépett fel, amely apróra zúzott és teljesen elpusztított mindent, ami csak az útjába került. Nagyon sok ember és dolog egyszerűen eltűnt itt. Akkora a kár, hogy még hozzá sem tudtak nyúlni semmihez. A mentőalakulatok és segélycsapatok csak most kezdenek bejutni a térségbe. A nemzeti haderő is itt van.

A környék temploma a Shorinji, az abbé nem volt ott. Ez az utolsó templom, ahova ellátogattunk. Még mindig holttestek úszkálnak arrafelé, és még oly távoli templomok, mint a kyotói Nanzenji papjai is eljöttek, hogy segítsenek összegyűjteni a partra vetett számtalan halott maradványait. Mivel a krematóriumok megsérültek, nem volt hol elégetni a hullákat, így a földeket kellett temetővé változtatniuk, felásva az üres részeket, és odatemetve az áldozatokat. Mindenfelé papok végezték, körbejárva, a csoportos temetkezési szertartásokat.

Énekeltünk, és letettük felajánlásainkat az alapítónál. Ennél a templomnál még száz kitelepített lakott. Ott aludtak, ettek, és mi az összes kenyerünket és mindenünket odaadtuk, amit magunkkal vittünk. Eredetileg háromszázan voltak, de ahogy a közadományok megérkeztek, tovább tudták költöztetni őket.

Nagyon sok holttest hánykolódott még az óceánban, kiemelték őket, és mindent megtettek, ami tőlük tellett, de még ha el akarták is volna égetni a tetemeket, tüzelőanyag vagy áram híján nem tudták megtenni. Valóban szánalmas befejezése ez egy emberi életnek. Eddig több mint 12.000 a halottak száma, 16.000 eltűntet pedig még mindig keresnek. E 28.000 áldozatért minden lehetséges erőfeszítést megtesznek. Az anyagi pusztulás is elképesztő méretű. Csak az Ibaraki prefektúrában 14.600 autó tűnt el. A nagy- és középméretű hajók közül 2.000 nincs meg, és megszámlálhatatlan mennyiségben veszett nyoma kisebb hajóknak.

A sendai-i repülőteret szintén ellepte a szökőár, 50 repülőgép tűnt el. A nemzeti haderő főépületét ugyancsak elpusztította az árhullám. Mindennek a látványa a legmélyebbről jövő szánalommal járja át az embert. Kimerülten tértem vissza Zennojiba. Aznap éjjel egy 6,5-ös erősségű földrengés rázott meg minket, minden nap újabb és újabb, naponta többször reng a föld, az emberek némán tűrik. Tudatukba befészkelte magát a reménytelen fásultság, ebben a lelkiállapotban van most mindenki. Ez rádöbbentett bennünket arra, hogy nagyon sok időnek kell eltelnie, míg bármiféle magyarázatot találunk a történtekre.

És mintha mindez nem volna elég, ott van még a Földön mindenki által leginkább rettegett vészforrás, a szomszédos Fukushima prefektúrában megrongálódott atomerőmű.
Körülötte az egész területen egyre növekszik a sugárzás a levegőben, a növényekben, az ott termesztett zöldségekben, mindenben, ami csak a közelében található. Fukushima ezen részén termesztik a brokkolit, spenótot és más zöldségeket Tokio számára – ez az itteniek megélhetése, és most tilos fogyasztani őket.

Ilyentájt szokták ültetni a rizst; most a kormány betiltotta az ültetést ezen a területen, és a csapvíz is szennyezett. De ha olyan vizet iszunk is, amelyben a sugárzás nem lépi túl a megengedett szintet, akkor sem tudja senki megmondani, később milyen káros hatásai lehetnek. Több mint valószínű, hogy lesz olyan ártalmas anyag, amely a szervezetünkben marad, ezért most a csapvizet, a leszedett zöldséget, a hínárt, mindent alaposan meg kell vizsgálni. És akkor felmerül a kérdés: miért építettek ide atomreaktort? Nem lehet, hogy ezt ne kérdezzük meg.

Ha fellapozzuk e vidék történelmét, kiderül, hogy a Sanriku Part térségében mindig is voltak ilyen katasztrófák, több rekord erősségű is. Már 869. július 9-én feljegyeztek egy hatalmas földrengést, de akkortájt nem éltek itt olyan sokan, így lényegesen kevesebb volt az áldozat. A Meiji-korszakban, 1896. június 15-én pusztított a Nagy Sanriku Földrengés. Az 1923. szeptember 1-i Kantói Nagy Földrengés minden képzeletet felülmúl az áldozatok számát tekintve: egyedül Tokióban 15.000 ember halt meg, a szomszédos prefektúrában pedig további 33.000. A Showa-érában az 1933. március 3-án bekövetkezett óriási földrengés és a nyomában érkezett, több mint 30 métertes árhullám okozott hatalmas pusztításokat Iwate, Miyagi és Fukushima prefektúrákban. A chilei Nagy Földrengés során egy 5,5 méter magas árhullám csapott itt le, és akkor is óriási károk keletkeztek.

Ki kell tehát mondanunk, hogy a napjainkig összegyűlt sok tapasztalat, múltbéli tanulság nem mentette meg az itt élők életét. Annak ellenére, hogy ebben a térségben a szökőár lehetőségét állandóan észben tartják, cölöpökkel jelölik a vonalat, ameddig az utolsó árhullám felcsapott, mindenfelé vannak cunami-menedékhelyek és harminc perc telik el a földrengés és az árhullám között. Miért nem menekült meg tehát több ember?

A földrengés és az árhullám közötti időszakban egy 24 éves bemondó újra és újra figyelmeztetett a rádióban: “meneküljenek magasabbra, közeledik a szökőár, meneküljenek magasabbra, közeledik a szökőár” – ezt hajtogatta, míg őt magát is el nem nyelte a cunami. Sokan voltak, akik hallották, és felszaladtak egy magasabb dombra. Ők tudták, hova kell menni, és mit kell tenni, de az, aki figyelmeztette őket, miközben ezt tette, meghalt a szökőárban. Ezzel segített a rendőröknek és a tűzoltóknak, és köszönetet mondunk neki ezért, de sokan, akik csak az élelmüket, vagyontárgyaikat és a lakóhelyüket akarták védeni, nem törődtek a figyelmeztésével, és 28.000-en odavesztek. Nincs itt néhány kényes pont, amit alaposabban meg kellene vizsgálni? Ez az egész, és az, hogy az atomerőmű, amely még most is ontja a sugárzást bele a Csendes-óceánba, ilyen helyre lett építve, olyan kérdések, amelyekre komolyan vissza kellene térni.

Összesen 19 ilyen atomerőmű van Japánban. E meglévőkön kívül számos újat is terveznek, már megvásárolt területekre. De a mostani katasztrófa miatt már senki sem akarja az országban, hogy ezek megépüljenek. A fukushimai atomerőmű sem fog működni soha többé. Manapság az egész világon ez a legnagyobb probléma, a földrengés és a szökőár nehézségeivel majd szembenézünk, de ennek az atomerőműnek a következményei nem szállnak el. Azért kelt olyan óriási félelmet sokakban, mert ismeretlen. Persze azok, aki a helyszínen vannak, dolgoznak, ahogy csak bírnak, mindent elkövetnek, az atomenergetikai és haditengerészeti szakértők folyamatosan érkeznek Japánból, még Franciaországból is, állhatatosan és kétségbeesetten próbálnak segíteni. Japán egy hosszú és keskeny ország, szóval Fukushimától Okayama és Nyugat-Japán távolinak tűnik, de a széláramlatok forgandók, és Kína, Korea és Oroszország ugyanúgy tele van kétségekkel, félelemmel és aggodalommal. Ez fontos dolog.

Az óceán vizének nagy mértékű sugárszennyezettsége, amely jóvátehetlen, nemcsak Japánt érinti, a hullámokkal ki tudja, hova és milyen mértékben jut el a fertőzés. Napjainkban az atomerőművek elsődleges energiaforrások, minden ország szeretne egyet, de még egyikük sem érezte, hogy nem ezen a földön kellene lenniük.

Ebben az óriási katasztrófában, a kegyetlenül szörnyű dolgok ellenére, egyetlenegy nagyon örömteli dolog van: az, hogy az emberek a világ minden részéről jóindulattal nyújtották a kezüket, egy emberként reménykedtek és igyekeztek segíteni. Sok adat van arról, hányan és honnan jöttek, mi mindent ajánlottak fel, hányan biztattak minket szóban több mint 100 országból. Lassan és figyelmesen olvasom ezeket az üzeneteket. Észak- és Dél-Amerika, Afrika, Európa számos országából érkeztek, Indiából, Ázsia különböző részeiből. A világon mindenütt aggódtak értünk és mélyen együtt éreztek velünk, tudni akarták, hogyan segíthetnek a földrengés és a cunami áldozatain. Közvetlenül éreztem és mélyen megtapasztaltam ezt.

A japán gazdaság jelenlegi helyzete nagyon különbözik a kobei földrengés utánitól. De tíz év múlva újra visszatér majd a megszokott kerékvágásba. Ez kétségtelen. Az átforrósodott atomerőműnek, a már szürkülő 1-es, 2-es, 3-as és 4-es reaktornak a lehűtése azonban, még ha lehetséges is, legalább 50 évbe telik, és többé már úgysem lehet működtetni; szennyezni fogja a környzetet, a földet és még sok mást a lakhatatlanná vált térségekben. Oda már belépni sem lehet többé. Vagyis az atomerő energiát biztosít ugyan az emberisének, ereje azonban ugyanakkor fenyegető, pusztító veszedelem is.

A tudósok szerint ez az esemény minden képzeletet és a racionalitást meghalad, ilyen szerencsétlen eset soha többé nem fordul elő. De most megtörtént, és soha többé nem szabad megismétlődnie! Nem szabad, hogy még egyszer átéljük mindezt! Sokan emelik fel most szavukat az atomerőművek ellen, és Japánnak nagy felelőssége, hogy ezt megértse.

Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az itt összegyűlteknek, és rajtuk keresztül annak a sok országnak a támogatásért, az adományokért.

Azok, akik itt gyakorolnak a Sogenjiben, kivétel nélkül mindannyian teljes szívvel és lélekkel dolgoznak. Életem hátralévő részét az ő művelésüknek szentelem, annak, hogy legalább egyikük tisztán látó szeme meg tudjon nyílni. Ez most megfogadom.

Bennünket nem lehet megtéveszteni. Nem téveszthet meg, amit látunk, nem téveszthetnek meg a körülmények, amelyekben vagyunk. Minden egyes korban tisztán, tágra nyílt, látó szemmel kell látnunk az igazságot, és nem csaphatjuk be magunkat. Ez a zen és ez gyakorlásunk gyümölcse, ez az életünk.

Nagyon köszönöm.

 

 

Shodo Harada

 

Shodo Harada Roshi útitársánainak, 

Ekei Zenjinek és Domyonak írásait itt olvashatják:

Egy csepp tisztánlátás - Harmadik rész - Ekei Zenji beszámolója

Egy csepp tisztánlátás - Negyedik rész - Domyo beszámolója

(Az első részt itt olvashatják)

 

(Fordította: Sisilla Magdolna. Technikai munkatárs: Szaladják István és Hudy Árpád. Szerkesztette: Weiner Sennyey Tibor)

 

Szójegyzék Shodo Harada Roshi beszámolójához

ROSHI = Mester.

ONE DROP ZENDO = Egy Csepp Zendo = ahol az Egy csepp víz kolostorhoz tartozó tanítványok gyakorolnak, zendo: zen gyakorlóhely

SOGENJI = A kolostor neve, ahol Shodo Harada Roshi egyben apát is - azaz a zen esetében lehet valaki kolostorvezető, úgy hogy nem zen mester, és egy zenmester lehet anélkül is mester, hogy nem kolostorvezető, a Sogenji esetében a roshi mester és egyben apát is.

SOGENJI (jelentése) = egy csepp víz kolostor

GATHA = Vers, himnusz.

OSESSHIN = Úgynevezett „nagy sesshin”. Egész héten át tartó gyakorlás, napi kb. 18 óra zazennel (ülő meditációval) Osesshin alatt nincs mosdás sem, csak a negyedik napon egy fürdő és kolostori munka sincs.

SESSHIN = A tudat tisztázása.

SZANGHA = Közösség, a gyakorlók közössége.

SAMUGI = Munkaruha, vagy a kolostorban viselt ruha, amit akkor hordanak, amikor nem a szerzetesi ruha van rajtuk.

HONDO = Templom. Szertartások és szövegek, szutrák recitálásának a helye. A buddhista templomok fő terme.

SZUTRA = Tradicionális, a tanítás lényegéről szóló szöveg, vagy rendkívül tömör szöveg, ahol a hangok rezgése számít nem a szavak jelentése. Hangosan recitálva mondják.

MISO = Tradicionális, japán leves. Erjesztett szója felhasználásával készül.

SZUSI = Japán nemzeti étel. Legjellemzőbb formája a rizs és a nyers hal noriba tekerve.

BENTO = Csomagolt menüétel munkába, kiránduláshoz. Hagyományosan: rizs, hal vagy hús és savanyúság.

NORI = vékony, szárított étkezési hínárlap

SOTO SZEKTA = Itt a Soto-irányzat kifejezést kellene a „szekta” helyett használni. A Soto-irányzat a hangsúlyt a csendes, lépésről-lépesre való megvilágosodásra helyezi, míg a rinzai a hirtelen megvilágosodásra. (Megj.: itt MEGVILÁGOSODÁS = Betekintés tudatunk igaz, valódi természetébe.)

CHOKA = Reggeli recitálás, szutrázás. Ugyanakkor kötött japán versforma.

DANKA = Az a japán polgár, aki önkéntesen anyagilag támogat egy buddhista templomot, és így szoros és hosszútávú kapcsolat alakul ki családja és a templom között.

TAKUHATSU = Koldulás tradicionális szerzetesi ruhában – kötélsaruban és arcot elfedő kalapban.

(h)IHAI = Fából készült lapocska, amely a bevésett nevekkel az elhunyt szellemének és felmenőinek állít emléket.