"Szeretném megúszni a Könyvhetet"
Minden nappal közelebb az év legjelentősebb könyves ünnepe, a Könyvhét. Mire várnak, mivel számolnak, mit kívánnak, ezt kérdezte az Irodalmi Jelen tizenöt irodalmártól (név szerint: Ádám Tamás, Andrassew Iván, Antall István, Darabos Enikő, Faludi Ádám, Géczi János, Hargitai Ildikó, Jász Attila, Kiss Judit Ágnes, Láng Eszter, Pécsi Györgyi, Podmaniczky Szilárd, Szabó Tibor Benjámin, Tarján Tamás ). És a bónusz interjúk: Anonymus, Boldog Zoltán, Weiner Sennyey Tibor, Mányoki Endre.
Szeretném megúszni a Könyvhetet
Anonymus a Könyvhétről
Onagy Zoltán: Nyakunkon a Könyvhét (2011.06.02 - 2011.06.06), honnan, hogyan informálódsz, szakmabelinek illik, melyik kiadó mit jelentet meg?
Anonymus: A szerkesztőségbe folyamatosan érkeznek, néha spam mennyiségben, a listák, beharangozók, ismertetők. Ha az egészet akarom egyben látni, bonyolultabb, de megoldható.OZ: Ha kicsit nosztalgikusra veszem, az emlékezet határán a Könyvhét – zsurnaliszta panellal – valóban a Könyv Ünnepe, az olvasó készült rá, fehér inget húzott, úgy indult a Térre, ahol helyileg felverve a helyi könyvesboltok sátrai. Egy időszakban érdemes volt jó viszonyt kialakítani az eladókkal, hogy a kötelező aktuálisokat meg tudja venni az olvasó a pult alól, mint például a Körképet, a Szép verseket, a Rivaldát, ezekből soha nem szállítottak eleget az első menetben. Mostanában valami okból nem érzem a régi áhítatot. Ugyan miért? A Könyvhét nem lehet korfüggő.
Anonymus: Marhaság ez az áhítatos megközelítés. Gondolj bele, mi mindenre volna szükséged ahhoz, hogy nekiláss a Háború és békének, ne adja Isten, Az eltűnt idő nyomában hét kötete bármelyikének. Azt hiszem, Szentkuthy Miklós Prae-ja is inkább porfogó a polcodon, mint olvasmány. Abszurd a világ sok szempontból, az olvasás az egyik a legabszurdabb szelvény. Amikor százhatvannal elszáguld melletted a kőagyú vállalkozó vezette terepjáró a hegyi úton, amikor megszületik az unokád, látod lányod arcán a megkönnyebbülést, amikor kiderül, jóindulatú a daganat, nem nyirokrák, amikor egy nyugodt, napfényes hajnalban szétnyílik a köd a Tisza fölött, és a résben meglátod Istent, abban van áhítat. A Könyvhét áhítata nem kor, hanem helyzetfüggő. Az első könyved megjelente tele áhítattal. Akkor az volt a helyzet. Az első könyv áhítatos helyzete. Tizediknél, huszadiknál arra gondolsz, rendben, hogy könyv, rendben, hogy kint a piacon, de ki veszi meg?
OZ: Szerinted megmaradt a Könyvhét rangja a két másik könyves akció mellett? Ha három húsvét volna, törhetnénk a fejünket, melyik húsvét húsvét, melyik még húsvétabb.
Anonymus: Ez itt istenkáromlás, blaszfémia! Hogyan hasonlíthatod a feltámadást a könyvüzlet kiemelt hetéhez? Egyébiránt akár hiszed, akár nem, számomra inkább zavart okoznak az ilyen és hasonló túldimenzionált, agyonkoncentrált, besűrített események, mintsem eligazítanának. Lassú vagyok, lassan emésztek, mint a krokodil, óvatosan érnek le a falatok, gondosan végigvizsgálok mindent, mielőtt benyelek, és nem nyelek le mindent, ami a tálra kerül. Ez azt jelenti, kiköpöm, ha akarom. De nem azonnal. Biztosnak kell lennem abban, hogy megint szart tálaltak díszes csomagolásban. Ha kiderül, végérvényesen derül ki. Az viszont idő, mert mondom, lassú vagyok, egyre nehezebben döntök. Talán az ízlelőbimbóimmal is baj van mára. Egyszóval: lakoma, tele az asztal, más táncol örömében, én pedig totyorgok körbe-körbe, hogy ne tévedjek a választottaimmal, mint a gyomorbajos macska.
OZ: Kicsi a piac és minden nappal vékonyodik az olvasói réteg. Szerinted a gyors egymásutánban lenyomott Feszt és Könyvhét nem fosztja-e ki egymást, húzza el a vásárlóerőt egymás elől? Vagy éppen ellenkezőleg?
Anonymus: Úgy érted, hogy a könyves parádék egymás elől? Dehogy. A vásárlóerőt az értelmiségellenes, a kultúrának hadat üzenő egymást követő dilettáns kormányok szivattyúzzák ki a könyvkedvelő magyarokból. Az magában nonszensz, hogy egy fiatal magyartanár, aki helyzetéből adódóan követni kényszerülne a kortárs magyar irodalmat, mert a szakmából ő az egyedüli, aki képes közvetíteni a diákjai felé, ami lát, Könyvhét előtt azon kénytelen szerencsétlenkedni, mit fizessen, az elmaradt fűtésszámláit, vagy a villanyt, vizet, telefonját, netán a gyereknek vegyen tavaszi cipőt, mert a tavalyit kinőtte. Éppen találkoztam tegnap ilyennel. Egy lenyomva tartott nemzetben, amikor hónapról hónapra a megélhetéssel küzd, nincs erő a kultúrához.
OZ: Kitől (kortárstól, magyartól) vársz új munkát, kötetet, mi az, amit feltétlenül megnézel?
Anonymus: Engedem érkezni az új és még újabb információkat. Várok. Nem akarok eleve beleszeretni semmibe. Előfordul, de az idén kerülöm a szerelmet.
OZ: Mi az, amit megvásárolsz, már most tudod, hogy biztosan?
Anonymus: Nincs biztosan. Még az is előfordulhat, hogy ki se megyek, egyre erősebben jelentkezik a tömegfóbiám. Ráadásul a kánikula megöl. A Vörösmarty tér kánikulája nem hasonlítható semmi más kánikulához. Szerintem a magyar írók azért halnak korán, mert képtelenek megtartóztatni magukat a téri banzájtól, ott izzadnak és szenvednek napokon át a forró bitumenen.
OZ: Mekkora összeget tartalékolsz könyvheti vásárlásra?
Anonymus: Nincsenek tartalékaim, hiányaim vannak. Ez az év – itt nem részletezendő okokból – nem várt, előre nem érzékelt különleges kiadások sorozata. Azt tanácsként megjegyzem, minden Könyvhétre készülődő magyar olvasó egyeztessen közvetlen rokonaival, lehetőleg Szilveszter napján, hogy közülük senki ne kerüljön kórházba, főleg ne távoli kórházba, de főleg ne olyanba, ahol a gyógyszereket a hozzátartozóknak kell megrendelni, kifizetni, beszállítani. A betegség ténye üti a Könyvhetet, lenyúlja a könyvheti tartalékokat.
OZ: Mi az, amit biztosan megkapsz baráti ajándékként?
Anonymus: Nem tudom. Nyilván kapok. De ha igen, abban az a legfőbb veszély, hogy az ajándékkönyvet kötelező dicsérni. Az ember a jót szívesen és örömmel dicséri, de a „kötelező” miatt döccen a dicséret. Is.
OZ: Ki az a fiatal, országosan még nem ismert tehetség, akit szemmel tartasz?
Anonymus: Minden évben akad egy-kettő.
OZ: Ha tudsz valamit a könyvheti felhozatalból, szerinted mi lehet a Könyvhét sikerkönyve? Egyáltalán létezik még a fogalom, hogy „sikerkönyv”?
Anonymus: A körbelobogózott, petárdával, csillagszórókkal érkező regénytől sokat várunk, keveset hoz. Az úgynevezett sikerkönyvekkel kapcsolatban mindig megvárom, mit mond az a néhány ismerős, akiktől elfogadok véleményt.
OZ: Hagyatkozol a kiadói ismertetőkre, recenziókra, kritikára, vagy pedig évek óta jól bevált íróidat vásárolod?
Anonymus: Persze. Módjával. Válogatva olvasok recenziókat. Bevált íróimról is. De ennek semmi köze a vásárláshoz.
OZ: Ha érintett vagy az idei Könyvhéten: mivel? Kötettel, író-olvasó találkozók, kiadói beszélgetések moderálásával?
Anonymus: Érintett vagyok, regényem jelenik meg, de valójában szeretném megúszni az idei Könyvhetet. Több okom van rá. Az első: június 15-ig kalkulálhatatlan minden nap, nem tudni, mikor lesz rám kötelezően családi szükség. A másik: ha ilyen hideg a május, az öregek szerint júniusban vadul süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről a juhászbojtárra. Márpedig huszonnyolc fok fölött pislantani is alig vagyok képes, nem hogy szerepelni, értelmes, összefüggő mondatokat kinyögni. Harmadszor: már régen szeretném elérni, hogy a regény, a könyv menjen a dolgára, végezze a feladatát, olvastassa magát, tapossa ki a helyét, kápráztassa el a kedves célközönséget. Ne kelljen részt venni benne. Tudom jól, hogy a könyv elveszett gyermek a dzsungelban, azt is, hogy a píár kötelező szükség, mint a falat kenyér, azt is, hogy a kiadók rosszul tűrik ezt, de többé nem akarok olyan író-olvasó találkozón részt venni, ahol hatféle változatban megkérdik: „Hogyan lett író?” Mert ettől sikítófrászt kapok. Minimum sikítófrászt.
