A VÉDŐSZENT SZÜLETÉSE - Podmaniczky Szilárd novellája

Szép volt az ősz a születésem és a temetésem napján is. Mérlegnek születtem, és annak haltam meg. A horoszkópom azt írta, hogy nincs még egy olyan jegy, amelynek ennyire fontos lenne a kiegyensúlyozottság.

PODMANICZKY SZILÁRD

A VÉDŐSZENT SZÜLETÉSE

Összesen hat napot éltem. Koraszülött voltam, alig nyomtam fél kilót, és nem voltam nagyobb egy füzetnél. Hogy mire volt elég ez a hat nap? Hát, nem sokra. Láttam anyát, apát, nyújtottam feléjük a kezem, meg néhányszor mosolyogtam. Lehet, hogy jobb lett volna, ha még ennyi se történik. Azóta egyfolytában ott vagyok a szüleim gondolataiban, és keresik az okát, miért kellett ennek így történnie.
      Apu szerint ez valami jel volt, hogy rövid az élet, és mindent percét ki kell használni, nem szabad várakozni, hogy majd egyszer jobb lesz. Mindig úgy a legjobb, ahogy van.
     Anyu nem szeret ilyesmiről beszélni, csak hallgatja aput, hogy most ott ülök fönt egy felhőn, kalimpálok a lábaimmal és vigyázok rájuk. Az öcsém is sokszor imádkozik hozzám dolgozatírás előtt.
     Anyuban túl nagy volt várakozás, hogy a születésemmel egyszerre lehet fia és lánya. Még a házasságuk előtt beszélt erről apunak, hogy ez a legideálisabb párosítás, mert így fiúnak és lánynak is örülhet, és egyúttal nem támogatjuk a Föld túlnépesedését.
     Tomi nem látott élve, nem jött be a kórházba. De jobb is, neki nem zavarom össze annyira a fejét, mint a szüleimnek. Anyu készült ki a legjobban. Megszülni és eltemetni. Nála egyszerre ért össze az öröm és a kétségbeesés. Mondjuk, sejthette, hogy öt hónap után megszülni nem valami sanszos a túlélésre. De anya folyton bizakodott. Hitt a csodákban. És az orvostudományban. Annyi mindenre képes ma már az ember. Ez mondjuk számomra értelmezhetetlen. Nem voltak különösebb terveim.
     Mióta meghaltam, apu nem eszik húst. Amikor a halálom után először ment henteshez, és kért fél kiló combot a raguleveshez, kijött a boltból és leült egy padra, nem tudott tovább menni. Kivette a szatyorból a húst és visszavitte a boltba, hogy nem kéri. A boltos nem fogadta el, mert nem adhatta el újra. Apu órákat bolyongott a hússal a városban. Kidobni nem akarta, végül odaadta egy hajléktalannak. A férfi koszos kezében tartotta a félkilós csomagot, és nem értette, mit történik vele, csak bámult apám után.
     Már egy éve eltemettek, mikor egy este anyu kibontott egy üveg bort a vacsorához. Apu csodálkozott is, mert hónapok óta nem ittak alkoholt. Apunak meglódult a fantáziája a piától, és anyu nem bírta hallgatni. Mindig arról beszélt, hogy most mi mindent csinálhatnék. Ezzel a borral akarta próbára tenni, hátha leszokott a fantáziálásról. Mert anya úgy gondolta, ideje lenne eltervezni egy új babát.
     Apu először nem értette anyut, mert szerinte egy nő lelkileg nem bír többet ilyen terhet elviselni, mert összeroppan. De anyut más fából faragták.
     Apu hónapokig szeretkezni sem akart, mert az járt a fejében, hogy genetikailag olyan DNS-t hordoz a spermájában, ami miatt megismétlődhet a tragédia. Anyu el akarta vinni pszichiáterhez, hogy megnyugtassa, de apu azzal védekezett, hogy ő nem bolond. A lényeg, hogy az önérzeteskedése hatással volt rá, és egy idő után nem a spermáiban kereste a hibát.
    Anyu rengeteget papolt neki. Berci, az élet kiszámíthatatlan, és pont ez benne a jó. Csoda se létezne, ha mindent kiszámíthatnánk. A kis Patrícia rövid élete is pont ezt jelenti.
     Merthogy nevet azt nekem is kellett adni. Előre nem tudhatta senki, hogy csak hat napig viselem a nevem. Vagyis most már viselem, amíg emlékeznek rám. Igaz, rám azért nem fognak olyan sokan emlékezni.
     Mióta meghaltam, apu nem mer önkielégítést végezni, mert azt gondolja, hogy fentről látom, és emiatt szégyelli magát. Anyunál más a helyzet, ő jobban szereti a testét, mint a lelkizést, főleg, hogy apu olyan sokáig hozzá se nyúlt. Pedig hányszor bújt oda anyu fölhúzott hálóingben a forró combjaival. Apu összeszorított fogakkal kapaszkodott a párnába. Szánalmas pillanatok voltak. A bűntudat a legrohadtabb dolog a világon.
     De anyu ügyesen rávezette a szexre. Ha sétáltak az utcán vagy ültek egy parkban, fölhívta apu figyelmét a csinos lányokra. Nézd, milyen szép feneke van annak a kis feketének! Szerinted szilikonozza a szöszi a mellét, vagy a fiatalságtól állnak ilyen jól? Szép a ruhája annak a piros szandálos nőnek, az ilyet lehet bugyi nélkül viselni.
     Apu teljesen kikészült, és egy délutáni séta után végre átszakították az ösztönei a bűntudatát. Úgy meghágta anyut, hogy a combja töve is belekékült. De lehet, hogy csak az ügyetlenkedéstől volt. Mert apu nem tudott csak úgy meztelenül ráfeküdni anyura, hanem mindig húzta magára a takarót, mintha attól félne, hogy valaki meglátja. És közben azt mondogatta, hogy a derekát félti, nehogy megfázzon, mert egyszer kefélés közben bekattant a lumbágója. Apám egész testében merevedést produkált.
     Szép volt az ősz a születésem és a temetésem napján is. Mérlegnek születtem, és annak haltam meg. A horoszkópom azt írta, hogy nincs még egy olyan jegy, amelynek ennyire fontos lenne a kiegyensúlyozottság. Végül is, ugyanazon a héten megszületni és meghalni rejt magában némi harmóniát.
     Apu a temetésemre írt egy kis beszédet, de előtte nem mondta el senkinek. A pap is meglepődött, hogy ki kell várnia apa szónoklatát. Két oldalt írt, borzalmasan sok jelzővel, érzelgős és hatásvadász volt. Mindenki zokogott, csak ő nem. Nem voltak rá hatással a saját szavai. Anya úgy nézte, mint aki számára most derült ki, nem ismeri a férjét.
      Apa mindig is irodalmi babérokra vágyott, azt hiszem, ez a két oldal volt a csúcsteljesítménye.
     Aztán anya óvodás csoportja következett. Megfogták egymás kezét a fiúk és a lányok, és énekelve sétáltak a sír körül. Mindegyik pityergett, csak egy fiú nevette el magát a végén, aztán röhögési roham jött rá, és elfutott. Fél óráig keresték a sírok között. A földön feküdt egy halom rohadt virág mellett. Aludt. Azt hitték, epilepsziás, de csak a nyála folyt a földre.
     Anyu nagyapjára temettek. Apu szerint biztos jókat beszélgetünk majd az égben. Ugyan miről? Apu elég furcsán képzelte el a családegyesítést.
Jobb lett volna, ha elhamvasztanak, mert azért az urna a felnőttnek és a kisgyereknek is ugyanakkora. És nem kellett volna olyan nevetségesen kicsi koporsót csináltatni. De apu szerint a feltámadáshoz ez így a trendi.
     A bátyám, Tomi, mozdulatlanul állta végig a ravatalt, aztán a sírnál aput, anyut, a papot és a gyerekeket figyelte. A keresztanyám dölyfös sértettséggel bámulta a koporsómat. Mert neki csak ilyen kis kérész életű keresztanyaság jutott.
     Azt hiszem, jól kijöttünk volna Tomival, és biztosan vigyázott volna rám. Csakhogy elég gyorsan fordult a kocka. Most az egész család védőszentje vagyok.
     Nem készült rólam fénykép. Anyu szerint kék-, apu szerint barnaszemű vagyok.

A novellához Rabóczky Judit Giotto-angyalok és Csecsemők című szoborcsortjából társítottunk részleteket.