„Klausztrofóbiás lettem a sok lilagőzös tudományosságtól”

Gaborják Ádámot, a József Attila Kör 2012. január 1-jétől megválasztott elnökét kérdeztük terveiről, az idei év rendezvényeiről, a tudományos pályáról, és arról, kíván-e szépirodalommal berobbanni a köztudatba.

2012. január 1-jétől a József Attila Kör elnöke lettél. Mennyiben változtatott, változtat ez eddigi életeden?

Összességében eléggé átrendezte a sorokat. Kezdjük ott, hogy helyet kellett változtatnunk, Judittal összepakoltunk Szegeden, s átköltöztünk Budapestre. Jó ez a pezsgés, a barátaink nagy része itt van, de azért vannak dolgok, amik hiányoznak. Budapesten járkálva az ember szabadon elveszhet a Történelemben, hihetetlen izgalmas épületek vannak, jóformán csak felfelé nézve járkálok. Sétálás közben újraolvasom a várost, s mindig találok valami apróságot, amit annyira izgalmasnak találok, hogy lefényképezem. S persze hetek óta Grecsó Mellettem elférsz c. regényének vonatkozó fejezetei járnak a fejemben. Szeged egy kicsit levegősebb, közelebb van a természet, ami nekem elengedhetetlen, s a színek is mások.

Maga a pozíció, ahogy várható volt, sok munkával jár, amivel nincs gond, hiszen elég jó a munkamorálom, szeretem csinálni. Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy eddigiekhez képest viszont itt egy más típusú szemléletmódot is kell alkalmazni, amiben meg, úgy érzem, fel fogom venni a tempót. Szerencsémre, az előző elnök, Balogh Endre mindig is segítőkész volt, s egy igen jól működő rendszert hagyott rám. Az adminisztrátorunk, Nagy Márta pedig továbbra is nagy segítséget nyújt a munkám során.

Jókat tudok viszont mosolyogni azon, amikor hallom, hogy egyesek milyen zavaros előfeltevésekkel élnek a pozícióval kapcsolatban, különösen annak előnyeit illetően. A munkám tehát kevesebb nem lett, legfeljebb más típusú. Amit nem bánok, hogy egy kicsit strukturáltabb lett egy-egy napom, egészen hasonlít már egy rendes munkabeosztásra, de még így is át kell szerveznem egy-két dolgot. Amit már látok, hogy sok lemondással is fog járni. Ennek előszeleit mi sem mutatja jobban, mint hogy sorra kell visszamondanom az őszi konferenciákat kísérő tanulmányok leadását, valamint a kritikákkal is jelentős tartozást halmoztam fel. Az érintett szerkesztőktől ezúton is elnézést kérek!

Elnöki programod egyik különlegessége volt a Szegedhez kötődő vidékiség említése. Számos irodalmi programot szerveztél ott, ezek közül a Vitamin volt az egyik legismertebb. Megkerülhetetlen volt a fővárosba költözés? Mi lesz most Szegeddel nélküled?

Azért ne túlozzunk! Nem hinném, hogy egy fekete lyuk keletkezett a helyemen, vagy hogy félárbocra eresztették volna a zászlókat. Szeged kulturális élete mindig is az állandó emberek és az ilyen-olyan vándorok közös fúziójából valósult meg. Ebben a sorban én csak egy láncszem voltam, vagyok, aki próbált valamit tenni a kulturális színtérért, de ugyanezt fogom itt is tenni. Az én „munkamódszerem” megköveteli az aktív jelenlétet. Ha szervezésről van szó, elég sokat és sokfelé szoktam rohangálni, fontosnak tartom az emberekkel való személyes kapcsolattartást is, mivel rengeteg dolog van, amit igazából csak így lehet megoldani, megbeszélni, vagy eredményesebben megvalósítani. Valahogy úgy próbálom meg felfogni, hogy most leigazoltak ide, s itt kell helytállnom, a jövőben pedig majd meglátjuk, mi történik. S hogy mi lesz Szegeddel? Továbbra is azon az úton fog haladni, amelyen eddig, s a jövőben is az ország egyik legfontosabb kulturális városa marad. A legfontosabb emberek még ott vannak: Orcsik Roland, Kollár Árpád, Erdélyi Ágnes, valamint a Grand Café és köre, és még sorolhatnám.

Szegednek külön nagy erénye, hogy a határokon átívelő kapcsolatrendszerrel rendelkezik, ebből a sokszínűségből és változatosságból nyeri energiáit. A Vitamin pedig csak visszavonult, de nem kell csüggedni, mert máris ott van a Milián Orsolya által szervezett, s a mostohán kezelt esszé műfajának szentelt Pókháló című beszélgetéssorozat olyan kiváló irodalomkritikusok, irodalomtörténészek részvételével, mint Mikola Gyöngyi, Bombitz Attila, és Szilasi László. Szóval a Pókháló az új vitamin. Sőt, a kizárólag a populáris műfajokkal és határterületeikkel foglalkozó Próza Nostra is szegedi központtal rendelkezik, s úgy tudom, ők is terveznek valami megmozdulást. De úgy vettem észre, hogy most mintha egy új, fiatalabb generáció is kezdene aktivizálódni, aminek nagyon örülök. S hát mi mást mondhatnék még, mint hogy továbbra is lesznek JAK-programok.

Milyen eseményeket tervezel megvalósítani a József Attila Kör segítségével 2012-ben?

Azt érdemes megemlíteni, hogy a JAK-programok elsősorban az elnökségben közreműködő lelkes embereknek köszönhetően valósulhatnak meg, tehát nem egyszemélyes akciókról van szó. Az idei év első programja rögtön egy örömhír, hiszen január 16-án a Trafóban újra beindul az ImPulzus, a fiatal irodalomkritikusokat felvonultató kritikasorozatunk, melyet méltánytalanul hanyagolnunk kellett a pénzügyi problémák miatt. S rögtön egy régi-új gárda mutatkozik be: Turi Tímea és Csobánka Zsuzsa mellett két vérbeli kritikus alkattal bővült a keret. Bartók Imre és Lengyel Imre Zsolt lesz a két új tag. Már önmagában is elég ütős a névsor, biztos vagyok benne, hogy izgalmas vitákból nem lesz hiány. Február 26-án pedig egy nagyobb szabású nemzetközi Solitude-estet tartunk Lóránd Zsófiának köszönhetően, ahol tervek szerint tavalyi ösztöndíjasaink (Nagy Ildikó Noémi, Csehy Zoltán, Krusovszky Dénes) mellett olyan korábban nálunk járt külföldi vendégeink lépnek fel, mint a Világirodalmi sorozatban frissen megjelenő lengyel Katarzyna Sowula és a kanadai Jonathan Garfinkel, valamint a libanoni származású Lina Mounzer, aki annyira kedvet kapott Budapesthez, hogy végül itt írja tovább készülő regényét. Előreláthatólag az Add ide a drámád! című sorozatunk folytatása márciusban tud elindulni. Előzetes elvárásainkat messze meghaladva ugyanis 84 pályázótól 104 alkotás érkezett. A megdöbbentő adat csakis az előző széria sikerességét és népszerűségét bizonyítja, ami elsősorban a szervezők, Deres Kornélia és Herczog Noémi érdemeinek tudható be.

A nyár felé haladva. Májusban 18. alkalommal rendezzük meg a JAK Tanulmányi Napokat. Tervezett címe Helyben vagyunk, s a térhasználat, a tér, a városok, utak és útvonalak irodalmi értelmezéseit állítja majd előtérbe. Szegő Jánossal és Turi Tímeával megegyeztünk abban, hogy a helyszín ezúttal legyen Pécs, ahol az egyetemi műhelyeknek köszönhetően évek óta folynak kapcsolódó társadalomtudományi és irodalmi kutatások. Ezzel pedig el is kívánjuk indítani azt a régi-új szokást, hogy a Tanulmányi Napok is kellőképpen mozgóképes legyen. (Külön örülök annak egyébként, hogy ezúttal sikerül majd Bécsbe is eljutnunk, ezzel végre teljes lenne egy közép-európai lefedettség, s ha már utazás, akkor meg kell említenem, hogy már körvonalazódik egy vajdasági túra is.) L. Varga Péter pedig évek óta megbízhatóan és sikerrel szervezi a Műfordító Tábort, ami a méretét tekintve nem kis feladat, úgyhogy ennek menetrend szerint kell érkeznie. Könyvhéten pedig biztosan lesz Piknik. Hercsel Adél már javában dolgozik a szervezésen, hogy ezúttal a tehetséges elsőköteteseket minél hamarabb reflektorfénybe állíthassuk.

A JAK-piknik egykori plakátjának részlete

Fontos kiemelnem, hogy a JAK-füzetek 30 éves, amire igazán büszkének kell lennünk, hiszen az irodalmi élet ma meghatározó szereplői közül bizony nagyon sokan itt jelentek meg először. Ehhez kapcsolódóan egész évben lesznek kisebb születésnapi programok mindenfelé, azaz felolvasásokkal és kritikai beszélgetésekkel elevenítjük fel a fontosabbnak ítélt pillanatokat.

A magam részéről biztos arra fogok törekedni, hogy a tagságból minél többen kapjanak lehetőséget a JAK által támogatott rendezvényeken, például hogy a máshol megjelent elsőköteteseket is segítsük a kötetbemutatók szervezésében.

Továbbá, hogy minél több olyan program valósuljon meg, mely fuzionálja a különböző művészeti ágakat és a társadalmi kommunikációt, az irodalmat jobban beleviszi a hétköznapi életbe, s akár jobban aktivizálja a közönséget is. Legyenek azok akár gyermek- és ifjúsági programok, vagy az utcai tereket a művészetek számára kisajátító akciók. Mindenesetre nagy szeretettel várjuk a vállalkozó szellemű támogatókat, partnereket, akik egy nyitott és lelkes szervezettel kívánnak együttműködni. Tervek tehát vannak bőven. A többi egyelőre maradjon néma csend.

Jelenleg az egyik legfőbb félelem a kultúrával foglalkozók részéről, hogy semmire sem lesz elegendő pénz. Valóban ekkora a baj, vagy a pánik ellenére lehet még színvonalas programokat szervezni?

Szerencsére egy program színvonalas megvalósítása elsősorban az emberek kreativitásán és lelkesedésén múlik, nem a pénzen, ezért a kettőt érdemes szétválasztani. Az elmúlt időszak tökéletesen megmutatta, a kulturális élet mennyire brutálisan, már-már elvonásszerűen függ az államtól, következésképp a mindenkori politikai széljárásoktól is. Ez egyszerűen elképesztő és tarthatatlan. Aki csak ilyen rendszerben tud gondolkodni, az talán jobb, ha felkészül, s legközelebb meg sem lepődik. Továbbá világosan megmondták mindenütt, hogy nincs pénz, ami talán inkább azt jelentette, legalábbis erre a típusú kultúrára biztosan nincs. Ráadásul emellett gyalázatos módon fejezik le vagy lehetetlenítik el a kulturális élet különböző európai szintű képviselőit, szervezeteit, ami egyébként egy társadalom életében egyenes és rövid út a szellemi nivellálódáshoz. Ahol például politikusok segédletével büntetlenül EU-s zászlót égethetnek, ott elég komoly mentális problémák vannak a társadalomban. S ez csak még nagyobb káoszhoz vezet. Ám legyen. A hozzánk hasonló művészeti szervezeteknek két lehetősége van. Vagy asszisztálunk ehhez azzal, hogy állandóan könyörgünk az alamizsnáért, s ha nem kapunk, akkor a teljes passzivitás mocsarába fogunk süllyedni. Vagy pedig inkább más utakat is keresünk, amelyek adott esetben nehezebbnek tűnnek, de később megtérülhetnek. Éppen ezért a magam részéről inkább a kreativitásra és a lelkesedésre helyezném a hangsúlyt. S mivel ezt a szemléletet mindig is a fiatalok képviselték, nekem valahogy természetes, hogy a JAK mint fiatal írók szervezete bizonyos mértékig ebben is élen járjon. Természetesen nem gondolom, hogy egyik napról a másikra, varázsütésre majd minden megváltozik, s nem is vagyok egy álszent, sem naiv bolond, hiszen a pénzre mindig is szükség lesz. Bármennyire is színvonalas akarok lenni, egy szerzőt pénz nélkül nehezebb ide-oda mozgatni. A JAK is várja például a Márai-program megítélt pénzeit. Elég furcsa lenne, ha pont ezt nem adnák meg, miközben folyamatosan az NKA-s pénzek emelkedéséről van szó. Ettől függetlenül most arra vagyunk kényszerítve, hogy más forrásokat is keressünk, ami bajnak baj, de nem feltétlenül kell pánikolni. Egy ideig jó a grundháború, meg a játszóteresdi, ugyanakkor néha jót tesz a friss levegő és a környezetváltozás is. Engem egyáltalán nem fog zavarni például, ha mindez tényleg sikerülne, és kevésbé tudnak majd beszólni, vagy éppenséggel akadályozni a JAK működését.

Milyen könyveket terveznek sorozatszerkesztőitek?

Ezt inkább tőlük kellene megkérdezni, ugyanis a munka nagy részét ők végzik, én inkább csak a hátvédjük vagyok, s a támogatás mellett az előreívelésekkel segítek. Annyit elárulhatok, hogy a hagyományainkhoz híven ismét színvonalas kiadványokkal jelentkezünk. A JAK-füzetek új szerkesztőpárosa, Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán, először is két igen tehetséges fiatal szerző könyvét fogja megjelentetni az idei Könyvhétre. A vajdasági Bencsik Orsolya prózakötete lesz az egyik, aki már első, a Fórum Könyvkiadónál megjelent vegyes műfajú írásokat tartalmazó Kékítőt old az én vizében című kötetével is megmutatta, hogy egy igen erős hangú szerzővel van dolgunk. Remélem, a JAK segítségével több ember ismerheti majd meg Magyarországon is. Áfra János pedig az egyik legsokoldalúbb fiatal művésze a jelenlegi irodalmi életnek, igazán progresszív alkat. Debrecenen kívül leginkább talán a KULTer főszerkesztőjeként ismerhetik, s mondanom sem kell, igen fontos figurája JAK debreceni sejtjének. Első verseskötete nálunk jelenik meg, amit saját képzőművészeti alkotásai tesznek majd még igényesebbé.

A L’Harmattan Kiadóval közösen futó Világirodalmi sorozatban is igazi különlegességek várhatók Krusovszky Dénes koordinálásával (és persze a MaNcsba távozott Urfi Péter emlékét megőrizve). Februárban jelenik meg a már említett fiatal lengyel írónő, Katarzyna Sowula Nulla nyolcszáz című novelláskötete, valamint a kanadai származású Jonathan Garfinkel Jeruzsálem-projekt című regénye, amely egy kiemelten fontos politikai-társadalmi témát, az izraeli-palesztin konfliktust dolgozza fel az önéletrajzi regények őszinteségével és némi szerelmi szállal. Erősen sikergyanús könyvről van szó. Mint említettem, ezeknek a könyveknek február 26-án lesz a kötetbemutatója a Nyitott Műhelyben a szerzők részvételével. Majd ezeket követi a skót J. M. Legdard Zsiráf című kötete, amely egy rendkívül érdekes eset, a hetvenes évek Csehszlovákiájában kialakított zsiráfkolónia létrehozásának, majd a kolónia váratlan, mindössze pár óra alatt történt brutális lemészárlásának titkai után nyomoz. Izgalmakban tehát idén sem lesz hiány.

Lesz-e Szigligeten alkotótábor?

Igen, úgy néz ki, hogy lesz. Ennek már nagy hagyománya van nálunk. Ráadásul tavaly elértük azt a szintet, hogy Magyarországon ez lett a 3. legnagyobb irodalmi rendezvény.

Azért ez már egy elég komoly érv. A jelenlegi tervek szerint az augusztus 27-ei héten rendezzük. Ötleteim már vannak, de erről most felesleges lenne többet mondani.

A JAK-elnökség mellett a Pluralica egyik szerkesztője is vagy. Az észt irodalmat és képzőművészetet bemutató számotok az egyik legszebb kivitelű magyar kiadvány lett. Most viszont nagy a csend. Készültök ezzel kapcsolatban valamire?

Mi mindig készenlétben állunk. Hogy a főszerkesztőt, Lőrincz Gergelyt idézzem: „Ami kívülről csend, az belül küzdés és készülődés.” Igen, persze, teljesen jogos a kérdés. Nagyon örülünk annak, hogy igen jó fogadtatása volt a kötetnek mind a szakma, mind az olvasók részéről. Igazából mi raktuk magasra a lécet, s mint bebizonyosodott, azért nekünk sem olyan egyszerű átugrani. Azért az tudni kell, hogy a Pluralica egy nonprofit szervezet, alapvetően pályázati pénzekből tartjuk fenn, ráadásul gyakorlatilag ketten vagyunk a név mögött, így más munkák mellett igen nehéz ingyen működtetni még ezt is. Éppen ezért minden egyes segítségnek, megkeresésnek csak örülni tudunk. De a nagy csend talán nem teljesen igaz. A körülményekhez képest a tavalyi Könyvfesztiválra az Észt Intézet felkérésére megjelent egy igen szép, ingyenes kiadványunk az észt díszvendég tiszteletére. Ez volt az Andrus Kivirähk breviárium a szerző elbeszéléseiből, meséiből összeállítva. Ha jól tudom, ilyen jellegű kiadványa senkinek nem volt akkor. Továbbá kiadtuk a Hangolás 2.-t ezúttal a koreai költő, Lee Gil Won verseiből Napfénypalást címmel. S valószínűleg kevesen tudják, amikor egy-egy plakáttal néznek farkasszemet, hogy valójában a Pluralica, illetve Lőrincz Gergely által tervezett alkotással állnak szemben. A legnagyobb öröm viszont, hogy elindult a honlapunk a legfrissebb információkkal, további témákkal és extrákkal. A Facebook-oldalunk mellett tehát itt érdemes követni még az eseményeket.

S hogy a legfrissebb Pluralica-híreket is megsúgjam: mivel a szerkesztőség tagjai a tektonikus mozgásoknak köszönhetően egy földrajzi zónába kerültek, Budapesten elindítottuk a Pluralica-esteket Hullámtörés alcímmel. Az alapkoncepciónk egy olyan vándorló (mondanám, hogy palota, de inkább hajó) beszélgetéssorozat, melyben havi rendszerességgel szervezünk jó hangulatú, kellemes baráti beszélgetéseket különböző vendégekkel a profilunkba illeszkedő témákról, könyvekről, stb. Az estek különlegessége a témák mellett, hogy a sorozattal újabb és újabb „szigeteken” kötünk ki, azaz folyamatosan váltogatjuk a helyszíneket is. Ezzel is új dolgok felfedezésének örömét szeretnénk népszerűsíteni. December közepén már voltunk a Hadikban, ahol az izlandi szerző, Sjón A macskaróka című kötetéről beszélgettünk. Most pedig január 26-án, csütörtökön a Roham Galéria vár minket, ahol A jövő nem a miénk című, fiatal latin-amerikai elbeszélők antológiájáról lesz szó. Remélem, minél többen kapnak majd kedvet az esteket látogatáshoz!

Az NKA által támogatott kötetek között szerepel válogatott tanulmányaidnak, kritikáidnak megjelentetése. Ebből is látszik, hogy több vasat tartasz a tűzbe. Melyik a fontosabb: a tudományos pálya, vagy a kőkemény jelenlét a kortárs irodalomban?

A JAK. Most ez a legfontosabb. Minden „vas” ennek rendelődik alá. Egyébként nincs bennem semmi exhibicionizmus, hogy kőkeményen jelen legyek bárhol is, bár el tudom képzelni, vannak, akik tévesen így gondolják rólam. Nálam ez egy folyamat. Korábban nagyon fontosnak tartottam a tudományos „pályát” (bár ez ma már nehezen értelmezhető fogalom), de „klausztrofóbiás” lettem a sok „lilagőzös” tudományosságtól, attól, hogy nem sok köze van az emberekhez, a társadalmi problémákhoz, továbbá megelégeltem, hogy egyesek szerint az automatás kávéhoz is Heideggeren és társain át vezet az út, s fogalmuk sincs, mi zajlik az egyetem falain túl. Egyre fontosabb lett beszélgetni az emberekkel, meghallgatni mások véleményét, megismerkedni velük, közösen gondolkodni stb. (Ez nyomokban még ott van a tudományos konferenciákon, workshopokon, de igazából ott is kiveszni látszik, s értelmét veszti az egész.) Amúgy is jobban szeretek másokért tevékenykedni, segíteni, ezért kezdtem belefolyni a szervezésekbe is. Ez nem valami üres szentimentalizmus, egyszerűen csak itt valahogy jobban megtaláltam a helyem. Félreértés ne essék, továbbra is értékelni tudom a tudomány világát, nagyon is tud inspirálni – megjegyzem, az „iskolai köpenyemet” még én sem tudtam levetkőzni, sajnos, így ez keményen megvan az írásaimban is –, csak úgy tűnik, hosszú távon nekem nem áll jól. S nem is akarok beleragadni. Nem véletlen, hogy az évek során egyre inkább a kritikai kultúrakutatás, valamint a gender- és a testelméletek felé fordultam, amelyek számomra azért húsbavágóbb problémákat feszegetnek.

A kérdésed másik felére reagálva, igen, valóban megjelenik idén a kötetem, amit igazából még 2011-re terveztünk a FISZ-szel közösen, végül ilyen-olyan okokból átcsúszott 2012-re, ami talán kevésbé szerencsés, de ez van. Szeretnék ezzel egy korszakot is lezárni, hiszen mindig új utakat, határokat keresek. Számomra a kritika- és tanulmányírás valahol az olvasás meghosszabbítása, különböző értelmezési lehetőségek felvetése, kibontása, hiszen egy szöveg „olvasásának” nincsenek materiális határai. Bizonyos mértékben minden szöveg elolvashatatlan, hogy egy ilyen régi elméleti közhellyel éljek.

A kritika műfajára is inkább különböző értelmezési lehetőségek „versenyeként” tekintek, semmint valamilyen végső igazság megnyilvánulására. (Nem is nagyon csípem azokat a kritikai kereszteslovagokat, akik valamilyen magasröptű „eszme”, esztétikai (ál)ideológia jegyében pallossal akarnak végigszántani egy-egy szövegen.) Ezek alól, természetesen, a saját írásaim sem kivételek, ma már szükségszerűen máshogy értelmeznék bizonyos könyveket, szövegeket, ezért nekem ez egy tükör is, amibe jó lesz belenézni, vajon ki az a Másik, aki az írás által majd megjelenik előttem. S gondolom, ahogy lenni szokott, lesznek, akik majd ezen keresztül fejezik ki az irántam érzett „szeretetüket”. Ettől függetlenül én is kíváncsi vagyok arra, hogy kisül-e belőle valami koncepció. Ez egy izgalmas kaland, ahogy az írás maga is az.

Titokban mindenki ír szépprózát vagy verseket. Te is?

Erre most valami nagyon trükköset és sejtelmeset kellene válaszolnom, hogy lebegtessem a konkrétumokat. Nem, „sajnos” ilyen jellegű szaftos dolgokról nem számolhatok be. Szerencsére még időben leszoktattam magam minden titkos „szívtipró gimis” írásról, így elkerülhettem, hogy most én is ott zokogjak a „megnemértett” szerzők kispadján. Persze, bizonyos problémák engem is foglalkoztatnak, s keresem hozzájuk a megfelelő kifejezési formát, de eddig nem támadt fel bennem a szunnyadó sárkány, hogy ez a forma pont a széppróza vagy vers lenne. Én már csak egy mezei olvasó maradok. Egyébként is: a zenénél nincs semmi csodálatosabb.