A költői én 2012-es öntőformában
Lecsupaszított nyelv, nőköltő nulla feminizmussal, a vágánsokra emlékeztető habitussal. Új hang, nagyon modern, nonkonformista poézis, amely nem kíván igazodni semmiféle kánonhoz vagy irodalmi kordivathoz. A kolozsvári Bretter Kör legutóbbi meghívottja Győrfi Kata volt.
Győrfi Kata elsőéves filozófia szakos hallgató, a Bretter Kör legutóbbi meghívottja ritka pozitív visszhangra lelt verseivel a pályakezdők műveit egyébként ízekre szedő kolozsvári fórumon. A teatrológia- és bölcsész szakos Kovács Bea vitaindítójában felhívta a figyelmet a banálisan lecsupaszított szókészletre. A szerző nyelvezete inkább köznapi, mintsem irodalmi. Az érintett témák meglehetősen felszínesek: kávézások, csókok, randik. Győrfi Kata felénk szór néhány emléket. Megvillan pár arc, aztán megyünk is tovább, mert férfi és busz után sosem érdemes szaladni. Nem akar szájbarágósan elmesélni valamit. Nem akar érzelmekről fecsegni, vallomást sem tesz, nem alkotja meg az ideális férfiképet, értékrendet sem állít. És mindezt tudatosan műveli. Az biztos, hogy a versek megszólalója minden esetben nőnemű, és ez végig tudatosan felvállalt nézőpont. Nőköltészet ez? –teszi fel a kérdést a vitaindító. Majd így válaszol: ez a nő, aki gyűlölt reggelekről és félresikerült találkákról beszél, egyáltalán nem rafinált, folytonosan alárendeli magát a férfiaknak, akiknek, akikről ír. Folyton szorong. A buszon, a kávézóban, az ágyban csak arra gondol, hogy épp mi történik vagy mi fog történni, részleteket figyel meg, reflektál és analizál, de valahogy mégsem tudja átadni magát a pillanatnak. Számára minden találkozás egy újabb feladat, kihívás, amit túl komolyan vesz. Ennek a nőnek a kapcsolatain, a ’te meg én’-en kívül nincs semmi más az életében. A köznapi nyelv, a szójátékok és szófordulatok használata, a közhelyek megbolygatása mellett ugyanakkor állandóan jelen van az önreflexió. „Egy kicsit sem hagyja, hogy elmerüljünk, hogy azonosuljunk. Mire valamennyire kibogoznánk, hogy mi történt ezzel a csajjal, hirtelen elkezd metaforákról és ragrímekről beszélni, és ezen a ponton túl már nem a sztorikra figyelek, hanem arra, hogy sikerül-e neki verset írni. Többszöri újraolvasás után felmerül bennem, hogy mikor válik költészetté mindez. És hogy túl aktuálisnak, kortársnak mondhatók-e ezek a versek, vagy még a szárnypróbálgatás kategóriájában vannak?”
E kérdésekre reagálva Bréda Ferenc író, költő, esztéta elmondta: Győrfi Kata modern, már-már egyenesen a világirodalomhoz felzárkózni kívánó költészetet művel. Nagyon friss hang, amellyel az utóbbi tíz-húsz évben nemigen találkozott. Semmiképpen sem lehet azt mondani rá, hogy női líra. A szerző nonkonformista, nem akar idomulni egyetlen irodalmi kánon szabályaihoz, irodalmi divathoz sem, még a versformákat sem tiszteli. Látszólag költőietlen szöveggel, az egyszerű nyelvi eszközökkel dolgozik. Horváth Előd Benjamin költő is tehetségesnek minősítette a meghívottat, de úgy látja, hogy nem lecsupaszított nyelvvel, hanem inkább nagyon öntudatos és lecsupaszított sorokkal találkozunk írásaiban. Olykor a versek elvesznek az egyszerű játékban, de ha az alkotó idővel kiküszöbölhet néhány fölösleges szót vagy nem eléggé „ütős” kifejezést.
Bocsárdi Magor teatrológus hallgató szerint az a jó vers, amely érzelmeket vált ki az olvasóban, és a költő erre törekszik, ami mindenképp pozitív.
Hasonlóképpen vélekedett Szőcs Márton zeneművészetis diák is. A líra nem feltétlenül metafizikai és egyetemes igazságok megfogalmazása. Ezek a versek nem akarnak intellektuális szövegek lenni, sem pedig súlyos témákat firtatni, ezért is kellemes olvasni őket.
„A költői én teljesen új, 2012-es öntőformájával találkozunk” – állapította meg Bréda. Annyira újszerűek ezek a szövegek, hogy a hallgatóság nincs is kellőképpen felkészülve a befogadásukra, ezért tűnhet egy-egy megoldás furcsának, ám pont ez adja a versek egyediségét. Aki a huszonegyedik században le mer írni olyat, hogy »igazférfi, kedves« („Az a helyezet velünk kedves / és le kell írnom az egész históriát / amit amúgy sem hisz el senki / hogy volt egy igazférfi / aki végre bevallotta hogy semmi másra sem jó / csak arra hogy elvigye a szakadt / lányokat reggelizni” ), vagy hogy» az igazit keresem« („az igazit keresem / akiről egy képzeletbeli / baráttól hallottam hogy / úgy jön be az ajtón / mint egy örökkévalóság óta / nem várt vendég / és az idők végezetéig sem marad”), nagy bátorságra vall mindenféle irodalmi „szabály” felrúgásával – állapította meg az esztéta.
Végezetül a meghívott hangsúlyozta: nem gondolkodott azon, hogy női lírát művel vagy sem, hogy a versek egyáltalán megállják-e a helyüket irodalmi szövegként, nem akarja elhelyezni magát semmiféle kánonban, irányzatban. A vitaindítóra reagálva kifejtette: nem csak a férfi-nő kapcsolatával foglalkozik, más témákat is megversel. Szándékosan ezeket az írásokat hozta magával, hiszen viszonylag friss termés, kolozsvári élményei ihlették őket.
Győrfi Katát 2011-ben a középiskolások számára megrendezett sárvári irodalmi táborban Sárvár Város Polgármesterének Különdíjával tüntették ki.
