SZÓKÉP

---

csipkeközökbe
magad marta
sebekből
ömlik a véred

 

 

LÁSZLÓ SAROLTA

ÖN ARC KÉP
       

 

 

1.
amikor a tükörbe nézek, csak homályt látok; ez az én önarcképem.
kiolthatatlan vágyat érzek, hogy tárgyként hitelesítsem és örökérvényűvé tegyem páratlan egyediségemet.

2.
noli me tangere.
az angyalokat nem lehet megérinteni, ne közelíts!
bérletet nem árusítunk.
kizárlak mögülem és Freuddal szeretkezem.
hétfőn tombol a vaginám, péntekre elhallgat, akkor a tüdőm és a májam kezdenek rá. hogy miért, erre csak ő tudja a választ, Freud, mert nála van a mennyország második kulcsa.
így hát jöjjön, aminek jönnie kell.
apocalypsis cum figuris.*
a bajza utca következik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.
Véka alá rejtem a zuhanás ösztönének kihívólevelét. Minden más levelet piros szalaggal átkötve, érkezési sorrendben tulipános ládikómba zárok. Megfáradt felismerés, döbbent csodálkozás; az esés mérföldköve vagyok. Ájtatosság, szelídség, méltóság, szendeség. Egyedül vagyok. Egyedül hagyva vagyok. Anya fehér mája vagyok. Apa nyálas cigarettacsikkje vagyok. Anya őzarany szeme vagyok, amivel apát nézi. Nagymama húslevestésztája vagyok. Nagymama kihívó kacérsága vagyok. Nagypapa zsidó billogja vagyok. Nagypapa véres gégerákja vagyok. Áruló és hazug vagyok, te pedig nem vagy kivétel, akivel ne lennék az.

Nem hiszek abban, hogy Krisztus megváltotta halálával a világot, mert én még mindig vérzek. Bár tudom, ez Éva hibája volt, Krisztusnak semmi köze hozzá. De nem baj, így legalább anya leszek, feleség leszek, mindent eltűrő nemes alázat leszek, áldozat leszek. A sajátom. Arany vagyok, ezüst vagyok, a fény által látható vagyok, egyébként nem. A vágyaim, álmaim, szenvedélyeim rabja vagyok. Ki nem az? Az elárvultságot meg kell élni, az ösztönt meg kell élni, a kitartást meg kell élni, a halált túl kell élni, a csillagokat el kell érni. A játékot meg kell nyerni, hogy ne kelljen még egyszer ugyanígy, ugyanide visszajönni. Bár ki tudja, talán az is jó lenne.

Ha megtalálod a paradicsomba visszavezető utat, legelőször nekem szólj.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.
míg te kapva kapsz az alkalmon, hogy hiányzó méltóságod romjait magad előtt görgesd,
én ízekre tépem szét magam.

míg te két marékkal gyűjtögeted a szeretet morzsáit lyukas zsebeidbe,
én gyűlölettel korbácsolom magam.

míg te hiábavaló megnyugvásod poshadt gyümölcseit szedegeted az ablakpárkányról,
én szakadt köntösömbe bugyolálom álmatlan elmém tébolyképeit.

míg te a tudattalanok világi kincseit elnyerni reméled,
én a reménytelenséget hajszolom.

5.
aberráció.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képességem                                    csipkeközökbe
hiányosságom                                 magad marta
                                                        sebekből
                                                        ömlik a véred 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

elkendőzik arcukat a hegyek –
titkolják irtásaik
vámot szednek tisztásaik

felszabdalják testüket a hegyek –
bú ömlik patakukban
rejtély lapul odvaikban

széttördelik gerincüket a hegyek –
kétely kúszik dombjaikra
édes ármány lankáikra

 

 

 

* Albrecht Dürer: Apocalypsis cum figuris