A világutazó orvos novellái

HELYSZÍNI

Szabó Kázmér Életek kiállítása című novelláskötetének bemutatóján a szerző mellett Szirtes Gábor, a Pro Pannonia Kiadó vezetője és Szappanos Gábor műfordító keresték a szellem helyét a materializmus falai között a Magyar Írószövetség székházában.

A világutazó orvos novellái

A klubhelyiségben összegyűlt húsz-huszonöt főnyi hallgatóság izgalmas, a filozófia és az írás kapcsolatát boncolgató beszélgetést hallgathatott végig. Szirtes Gábor elsőként fölvázolta: sajátos könyv bemutatójára gyűltünk össze, hiszen szerzője nem csak egy sokat töprengő ember, akinek előbb-utóbb papírra ömlött tintájából a közölnivaló, hanem sebészként „a páciensek kedvelt doktora, humanitárius világutazó, háborús orvos is”. A kiadóvezető megkérdezte: hogyan lett író a sokat látott sebészből?

(Fotó: pecsma.hu)

„Pécsett végeztem a tanulmányaimat – nyitotta feleletét Szabó Kázmér –, 1995-től Afrikában kezdtem dolgozni háborús sebészként. Eztán többek közt Ázsiában, a karibi szigetvilágban és Afganisztánban is megfordultam; véres, kegyetlen helyeken, embertelen sorsok között. Ezek a tapasztalatok az írás iránti vágyam első oszlopai: odakint olyasmivel találkozik az ember, amivel itthon aligha kell szembesülnie. Ezek a hátborzongató tapasztalatok késztettek arra, hogy gondolati kutatást kezdjek végezni: hogy lehetséges, hogy a planétán ilyesmi végbemenjen, milyen értékrend engedi, hogy ilyen vérengzés és elbánás zajlék? Második oszlopként azt emelném ki, hogy vannak olyan filozófiai gondolatok, amelyek már megszülettek bennem, és úgy éreztem, már a kezemben van egy olyan gondolati csomag, amelyet érdemes másokkal megosztani. A barátaimnak amúgy is küldtem élménybeszámolókat kintről, ők pedig biztattak, hogy adjam ki ezeket a szövegeket; ezek aztán nem láttak napvilágot, de volt egy fordulópont: amikor végre megértettem Platón Érosz-elméletét, úgy éreztem, ez már olyasmi, ami megtölthet egy kötetet. Így születtek meg első könyvem, a Megszépülés helyenként önéletrajzi ihletettségű novellái.”

A Megszépülés utáni második csokor, a most megjelent Életek kiállítása önmagát úgy mutatja be, mint útravalót az örök talány kibogozásához: hogy az ember „hogyan élhet teljesebb és jobb életet, és hogy mi annak az alapja”. A filozófiatörténet nagyjait, mint Platónt és Kantot segítségül hívó író azon ügyködik, hogy a művészet nyelvén ossza meg felismeréseit bárkivel, aki a kezébe veszi novelláit. A szerző és két beszélgetőtársa ezen a nyomvonalon haladva arról elmélkedtek, vajon az általános szépírói szándékot alá lehet-e rendelni egy filozófiai „gondolatcsomagnak”. És ha igen, úgy az olvasónak feladata-e, hogy ne csak jól szórakozzon, és – az inspirációt fölhasználva – saját képet alkosson a kötetben fölvázolt gondolatokról, hanem azzal a céllal lapozzon bele a műbe, hogy megértse az író konkrét üzenetét.

(Fotó: irodalmijelen.hu)

Szappanos Gábor elárulta, a kézirat olvasásakor az volt a benyomása, hogy – például a „filozófia szaktudást igénylő jellege miatt” – csak válogatott keveseknek szól a könyv. Szabó szerint kevéssé áll fenn ennek a veszélye, hiszen – ahogy mondta –, bár az első rész csakugyan próbára teszi az olvasót, az ott elszórt filozófiazsargon-morzsák a későbbiekben nem jönnek elő. „Nagyon sokat vettem Platóntól, a buddhizmusból, Kanttól”, mondta a szerző, de az első novella után már spontán ismerhet rá az olvasó a filozófiai vonatkozásokra. Mindeközben valóban azoknak szól a mű, akik érdeklődnek a morál kérdései iránt, és hajlandók továbbfonni a kötetben megkezdett szálat: a világot a szellem irányítja és nem az anyag, továbbá a materialista, a vagylagosságot és a relatív igazakat éltető világnézet téved, mert igenis léteznie kell objektív igazság(ok)nak, örök mércének. „Az első fejezet például nem más, mint ennek az említett „relatív morálnak” a „kőkemény kritikája” – egészítette ki az író.

Szirtes kérdésére, hogy ezek szerint jelen esetben egy filozófiai szakmunkáról van-e szó, és az író a történeteket ahhoz hívja segítségül, hogy elméletét „lenyomja” a materialista neveltetésű olvasók torkán, Szabó a következőkkel felelt: „Ez szőröstül-bőröstül szépirodalmi mű, nem filozófiai eszmefuttatás. Nem kíván akadémiai előműveltséget, de odafigyelést igen. Addig persze nem kezdtem el írni, amíg meg nem volt a kezemben egy átadható gondolatcsomag, önmagában szép és érdekes történeteket ugyanis nem lettem volna hajlandó megírni. Úgy hiszem, a filozófia egy bizonyos magasságban már nem adható elő iskolás módon, hanem intuitíve, rávezetéssel, amire a szépirodalom nagyon is alkalmas.”

Tény ugyanakkor – hangzott Szappanos közbevetése –, hogy ezeknek a történeteknek önmagukban többféle értelmezési lehetősége van. Éppen ezért nincsenek lezárva, az olvasó is hozzáteheti a maga részét, és nem biztos, hogy a „kívánt” következtetésekre jut. „Az alapfelállás persze mindenkinek egyértelmű, de azon belül ezerféle szín van” – tette hozzá Szappanos, és Szirtes is egyetértett vele, mondván: minden történetnek van rejtélyesebb oldala, ahonnan az olvasó a maga fényével kergeti el az árnyékokat, és így ahány mécses, annyiféle megvilágításban annyiféle értelmezése lesz az irodalmi műveknek.

Szabó szerint azonban a modern kor egyik válsága, hogy többféleképpen is értelmezhetőnek tartjuk a dolgokat. Az olvasó természetesen szabad, de „kötelessége”, hogy törekedjen megfejteni, amit az író mondani akart: ha adott egy üzenet, az olvasó akkor fogadta be pontosan a művet, ha következtetése megegyezik az író közvetíteni kívánt gondolatával. „Egy dolog az értelmezés, és egy másik a magyarázat. Amit olvasunk, először értelmezni kell (és értelmezésből csak egy lehet helyes), aztán jöhet a magyarázat: hogy mi magunk mivel szőjük tovább az író elindította fonalat, az már elvitathatatlanul az olvasó dolga” – mondta az író.

Szabó Kázmér személyében a hallgatóság megismerhetett egy szerzőt, aki párbeszédbe csalogatja Platónt, Buddhát és Jézust, és éber filozófiai, vallási toleranciával a szépirodalom nyelvén keresi a közös magot a szellemgigászok gondolataiban. Aki az irodalom segítségével hirdeti közönségének: nem járt le az erények ideje. Hogy ez a közönség húsz-huszonöt főt jelent a Magyar Írószövetség klubhelyiségében? – igazi materialista csavar!

Bujáki Márton