A bölcsészkar visszaszól
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszéke a művészet és az egyetem autonómiájáról szervezett válságkonferenciát 2012. december 17-én. A résztvevők az „okoskodás” mellett a cselekvés radikálisabb formáira is nagy hangsúlyt fektettek.
„Tapossuk ki a szart is belőlük!” – hangzott el többször a Szilasi László irodalomtörténésztől származó mondat, mintegy a Bealkonyult? címet viselő konferencia mottójaként hirdetve a szegedi bölcsészkar nagyelőadójában, hogy az egybegyűltek szerint a szavak és az „okoskodás” helyett radikális cselekvésre van szükség a hatalom helyi és országos kultúr- és oktatáspolitikájával szemben. A felszólítás egyúttal pedig azt is demonstrálta, hogy a pillanat történelmi: a szegedi egyetem bölcsészkara 1988 után véleményével és tetteivel ismét részt kíván venni a politikai események befolyásolásában. Főleg azért, mert néhány héttel ezelőtt még az 1921 óta működő intézmény csődje is szóba került.
Bölcsészek, művészet, autonómia
Csernus Sándor dékán József Attilával a háta mögött
Csernus Sándor dékán megnyitójában a „mindig ellenzéki” bölcsészek nevében először a piacképtelenség mítoszát illette erős kritikával, hiszen nemzetgazdasági szempontból a karon tanulókat és oktatókat egyaránt a haszontalan kategóriájába sorolja a hatalom és az erősen befolyásolt közvélemény. Így a több száz milliós elvonás után nehéz helyzetbe került egyetem oktatói először arra a kérdésre próbáltak válaszolni: mi a feladata ma a bölcsészetnek. Máté-Tóth András, a Vallástudományi Tanszék oktatója a bölcsészetet olyan múzsaként definiálta, amelynek nemcsak inspirálnia, hanem emlékeztetnie is kell.
A mindenféle anyagi háttér nélkül megszervezett, az előadók önkéntes jelentkezésén alapuló villámszimpózium Okoskodás című első része a művészet autonómiáját tárgyalta a városban néhány héttel ezelőtt az alkotó által visszavont, Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben című installáció, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetőjének leváltása apropóján. (A témáról bővebben itt olvashat.)
Gyenge Zoltán filozófus Hegel alapján tette fel a bölcsészszakma legitimációját is érintő kérdést: mi a művészet célja? Megválaszolásához először lajstromba szedte, mi nem az. Nem a haszon, nem a tanítás, még csak az erkölcs sem, hanem legfőképpen a határhelyzetek megmutatása, a provokáció. Felvezetését Mantegna A halott Krisztus című festményének korabeli értelmezésével illusztrálta, amely sérelmezte Jézus orrlyukának és talpának a képen látható ábrázolását. De Courbet A világ keletkezése című festménye is érthető példának bizonyult egy keresztényi erkölcsöt előtérbe helyező olvasat demonstrálására, mert ugyanolyan provokatív gesztust vázol fel a teremtéssel kapcsolatban, mint a REÖK-ben kiállított, az utolsó vacsorára is vonatkoztatható installáció.
Simon József filozófus a műfekáliákat tartalmazó szegedi installáció értelmezési mezejét tágítva a ’rút’ teológiai vizsgálatával foglalkozott. Ennek kapcsán mutatta be a 6. századi keresztény teológus, Pseudo-Dionysius gondolatmenetét, amely Istent mint férget jeleníti meg. (Erről részletesebben angolul itt olvashatnak.).
A helyi művészeti életről Tóth Zoltán az országos kultúrpolitikára irányította a figyelmet, aggodalmát fejezve ki a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia növekvő hatalma miatt.
Ki legyen az egyetem fura ura?
Az Egyetem címet viselő második szekció erősen megosztott volt „okoskodás” és „cselekvés” témakörét illetően. Amíg Pavlovits Tamás és Barát Erzsébet a tudományos szakzsargonra támaszkodva az autonómia értelmezéséhez Arendtet, Kantot és a feminizmust hívta segítségül, Szilasi László radikálisan elszakadt a bölcsészkaron divatos beszédmódtól a bevezetőben idézett kijelentéssel és felolvasott, kiáltványszerű szövegeivel. Az irodalomtörténész olyan összevont sztrájk vízióját vázolta fel, amelybe a bölcsődék, az óvodák, az általános és középiskolások is bekapcsolódnak, miközben az egyetemisták bébiszitterként is kipróbálják magukat a történelmi események alakítása során. Azt viszont Szilasi is leszögezte, hogy változtatni kell azon a rendszeren, amelyben „alulfizetett tanárok tanítanak megélhetési egyetemistákat”.
Török Ervin, Sághy Miklós, Szilasi László, Pavlovits Tamás és Barát Erzsébet
Sághy Miklós, a Vizuális Kultúra és Irodalomelméleti Tanszék oktatója az elméleti köntörfalazás mellőzésével a kormány nyilatkozataira támaszkodva mutatta be az önfenntartó egyetem tervének ellentmondásait, kiemelve azt a kapkodást, amely az elmúlt hetekben jellemezte a hatalom politikáját. Az anomáliák egyike, hogy miközben a kormányzat piaci szereplővé próbálja tenni az egyetemeket, felszámolta eddigi tulajdonaikat. Fogarasi György pedig a Stanford Egyetem bevételein demonstrálta, hogy a piaci alapon szerveződő intézmény 50%-ban az értékpapírjaiból tartja fenn magát, és működésének csak 20%-át biztosítják a költségtérítések.
A villámszimpóziumot kísérő vitában egyre gyakrabban hangzott el, hogy tettek kellenek. Néhányan az erősebb médiareprezentációt hiányolták, hiszen az országban jellemző értelmiség- és bölcsészellenes hangulatot mindenképpen érdemes lenne befolyásolni. A tájékoztatás pedig azért halaszthatatlan, mert az ország lakosainak többsége még azzal sincs tisztában, hogy a tanárokat is a bölcsészkaron képzik.
A konferencia zárása már kísértetiesen emlékeztetett egy szakszervezeti összejövetelre, ahol az érdekérvényesítés módjairól egyeztetnek a megjelentek. Amint a számos műfaj-, hangnem- és hangulatváltással lezajló válságkonferencián kiderült, az egyetem oktatói abban sem biztosak, kitől és hogyan kapják 2013. január 1-jétől a fizetésüket. Abban viszont igen, hogy a tiltakozást és a munkát nem fejezik be. Ennek szellemében 2013. január 4-ére, a kéthetes szénszünet és kényszerszabadság idejére „nemsztrájkot” és Szabad egyetemet szerveznek, amelyre az egyetem összes karáról várják az oktatókat. Itt 20 perces előadásban mutatják be az általuk szabadon választott témát.
A művészeti és egyetemi autonómia kérdéséről szóló konferencia végül az Oktatói Hálózat Szegedi Bölcsész Tagozatának megalakulásával zárult. Az pedig, hogy mennyire metaforikus az egyetemi oktatók sokat emlegetett „taposása”, néhány héten belül kiderülhet.
Az eseményről a szervezők által készített videó itt tekinthető meg:
