Ugrás a tartalomra

Földön innen, Földön túl

HELYSZÍNI


A FISZ-szel és a SZIF-fel „szifiztünk”, vagyis a tudományos-fantasztikus irodalom nagy kérdéseire kerestünk válaszokat. Miért vagyunk pesszimisták, lesz-e világvége, és kisfiúk-e a sci-fi-rajongók? Jelentés az Akváriumból.

 

 

 

 

 

Földön innen, Földön túl

 

Mióta létezik?

Alighogy véget ért az Erzsébet téri Akváriumban a képregényrajongókat is összeterelő Könyvfieszta című rendezvény, máris egy újabb lelkes tábor, a sci-fi-pártiak gyűlhettek össze a Borbár félhomályos termében. A Fiatal Írók Szövetsége és a Szépirodalmi Figyelő rendezte egész estés program, a Nagy Sci-fi Reboot többek között a sci-fi szépirodalmi létjogosultságát igyekezett tudatosítani, az első beszélgetős részben főleg műfaji-formai szempontból közelítve a kérdéshez.

Varga Betti és Falvai Mátyás szervezők, valamint a borkínálat egy része

Mert mi is a sci-fi? Műfaj vagy tematika? – tette fel a kérdést Képes Gábor, sci-fi író, muzeológus, a beszélgetés moderátora. S. Sárdi Margit irodalomtörténész, aki régi magyar irodalommal és sci-fi-kutatással foglalkozik (lehet-e két terület egymástól távolabb az irodalomtudományban? – kérdezhetnénk, de az előadót hallgatva megnyugtató összhangban oldódott fel a különbözőség), a „stílus” szó sokrétűségéhez hasonlította a sci-fi használatát: beszélhetünk róla hétköznapi értelemben, és tudományos igénnyel is. S. Sárdi immár húsz éve vezeti az ELTÉ-n a tudományos-fantasztikus irodalmat kutató munkacsoportot, ahol egy definíciót is alkottak a műfajra – amely egyébként nem műfaj, ezzel egyetértett beszélgetőtársa, Vancsó Éva is. A meghatározás szerint a tudományos fantasztikum a műveknek azon ága, amely felismert problémákkal foglalkozik, és azokra nem létező magyarázatot kínál; vagy ennek épp az ellenkezője (nem létező problémákra ismert magyarázatokat kínál).

Képes Gábor és a fantasztikus nők

Vancsó Éva, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium tanára, sci-fi-kutató ismertette az amerikai megközelítést, amely egy fogalmi felhőt kreál a sci-finek. Ebbe beletartozik minden, e (nem-)műfajra jellemző motívum. Képes Gábor a korabeli utópiák jelentőségét említette a tudományos-fantasztikum szempontjából, S. Sárdi Margit azonban hangsúlyozta: a kettő nem azonos. A sci-fi létrejöttének feltétele a tudományos világkép térhódítása volt, vagyis a 19. század második felére tehetjük a születését. Egyes közelmúltbeli szélsőséges irányzatok még Az ember tragédiáját is ide sorolták, „de attól nem fogja az irodalomtudomány hamarabb befogadni a műfajt, ha támadható igazságokkal, túlzásokkal élünk” – fogalmazta meg S. Sárdi Margit a kiegyensúlyozott tudósi álláspontot.

SZIF-esek és szifisek a közönségből

Vancsó Éva mind az utópia, mind a krimi felemlegetése kapcsán emlékeztetett, hogy léteznek műfaji együttjárások, sőt: sikeres alkotásokat ismerünk a kettő vegyítéséből, például a Holtak harca című Nemere-regényt, ahol egy rendőr a jövőben üldöz egy bűnözőt. S. Sárdi Margit megjegyezte, hogy az igazi remekművek jellemzően nem a technikai, hanem a társadalmi kérdéseket feszegetik, amelyek néha filozófiai mélységeket súrolnak (például a bűntelen társadalom kérdése, vagy ellentéte, amikor a bűn, a gyilkosság elfogadott része a jövőbeli társadalmi rendnek.)

Vancsó Éva arról beszél az alter-folk környezetben, létezik western-sci-fi is

S ha már a jövőbe nézésre terelődött a szó, a beszélgetés fontos részét képezte az optimista és a pesszimista jövőképek egybevetése, melyből természetesen ez utóbbi került ki „győztesen”. Olyannyira, hogy az Új Galaxis pályázati kiírásra, melyre sci-fi utópiákat vártak, a tömegesen beérkező novellák csakis disztópiák voltak – hívták fel a figyelmet a tudós nők. Vancsó Éva ki is emelt egy-két emlékezetesebb, tanulságos történetet ezek közül: például a tojáshéjszerű elektronikus burokban élő emberekről, akik csakis kijelzőiket figyelik a héjon, a másik érzelmeit is így észlelik, és soha meg nem érintik egymást. Egy apró áramszünetnél teljes kétségbeesés lesz rajtuk úrrá, s bár előjöhetnének a héjból, ezt végül mégsem teszik meg.

December 21-e közeledtével Képes Gábor nem állhatta meg, hogy egy kicsit „világvégézzünk”, és arra volt kíváncsi, az irodalmár miként tekint e jóslatokra. A sci-fi-szerzők nagyon szívesen eljátszanak a világvége-tematikával – állapította meg S. Sárdi Margit –, az azonban figyelemre méltó, hogy szinte soha nem csillagászati kataklizma okozta végben gondolkodnak, hanem mindig emberi eredetűben.

 

Filmes fordulópontok

A programnak azonban még messze nem volt vége, ahogy a világnak sem: a második beszélgetős felvonásban Kánai András sci-fi-író faggatta Németh Attilát, a Galaktika folyóirat szerkesztőjét, és Kollárik Péter tanár-műfordítót. Ők is egy kis műfajtörténettel cserkészték be témájukat: az angolszász hagyomány és a szubkultúra kérdését. Kánai saját példáján érzékeltette a hazai szemléletváltást: amikor a ’90-es években diplomázott az ELTÉ-n, még „a sátán kutyájának” számított a sci-fi, szóba sem jöhetett, hogy valaki e témából írja szakdolgozatát, mára azonban ez teljesen elfogadott lett. (Többek között ezért küzdött S. Sárdi Margit munkacsoportja.)

Sci-fiúk: Németh Attila, Kánai András és Kollárik Péter

A műfaj két nagy „ősatyja”, Jules Verne és H G. Wells felemlegetésekor Németh Attila egyértelműen utóbbi munkásságát ítélte fontosabbnak, habár egyiküket sem nevezné sci-fi-írónak. Az összes máig használható toposzt, archetípust (űrutazás, időutazás, láthatatlanság stb.) Wells teremtette meg, nem beszélve a társadalmi felelősség kérdéseiről. A neves írók kapcsán Kánai András a szépirodalom és a vizsgált műfaj viszonyát feszegetve arra volt kíváncsi, vajon hol, mikor siklott ki a kettő kapcsolata. Németh Attila az amerikai magazinirodalom megjelenésében látja az okát, hogy a sci-fit elkönyvelték szórakoztató irodalomnak, és az olvasókban megjelent az igény a tisztán fordulatos sztorikra, a „látványos” elemekre. Ebben persze igen nagy szerepe volt az 1977-es történelmi pillanatnak, amikor is Amerikában bemutatták a Csillagok háborúját – innentől kezdve a film meghódította magának a sci-fi elnevezést, és a könyvolvasóknál természetesen jóval szélesebb érdeklődő köröket nyert meg. Kollárik Péter felhívta a figyelmet a ’68-as Majmok bolygójára, amely szintén filmtörténeti jelentőségű pillanat volt a sci-fi szempontjából.

Németh Attila ufót lát

A tengerentúlon a mai irodalmi tendencia egyébként épp az egyenrangúsodás – jegyezte meg Németh Attila –, vagyis a sci-fi beleolvad a különféle irodalmi irányzatokba, fel is oldódva kicsit azokban. Még az elnevezése is megváltozott mára: ha korszerűek szeretnénk lenni, immár speculative fictionnek kell hívnunk.

Kánaiék egy kis irodalomszociológiai kitérőt is tettek, megvitatva a sci-fi szerzőinek és befogadóinak sajátosságait. Kollárik Péter lelkesen kiállt amellett, hogy a tudományos-fantasztikum mindig egy kicsit szubkultúra marad, a „tizenéves kisfiúk irodalma”, akik titkolják otthon, hogy sci-fit olvasnak – jó ilyen kisfiúnak lenni, ehhez a csoporthoz tartozni, állapították meg a felnőtt fiúk a beszélgetésben. Abban is egyetértettek, hogy a sci-fi-rajongók különösen összetartó tábor, akik szeretnek találkozni, programokat szervezni, díjakat osztani.

Spricc. Kánai menyegzőre készül

De vajon a Galaktika szerkesztője milyen írásokat válogat be a folyóiratba, mi alapján dönt? Németh Attila a régi Kozmosz-sorozat változatosságát, sokszínűségét idézte fel, amely azóta is példaértékű számára, és ezt a sokféleséget igyekszik a Galaktikában is érvényesíteni. Kollárik Péter szerint a sci-fi ideális műformája a novella, Németh Attila ezt kiegészítette a műfaj teoretikusainak meglátásával, akik szerint a kisregény a tudományos fantasztikum igazi terepe. És ahogy az előző beszélgetésben, itt is előjött az optimizmus–pesszimizmus kérdése, amiről a lapszerkesztő csak annyit mondott: ha valami felüdíti, hát az feltétlenül, ha végre egy derűs, optimista, humort sem nélkülöző sci-fi írásra akad.

Vártuk a világvégét

Az optimista hallgatóság a beszélgetések után egy nem túl derűs – A Föld halála – című filmet tekinthetett meg, majd végezetül Hubay Gergely tartott előadást sci-fi és zene kapcsolatáról. A közönség pedig a tudás energianyalábjaival feltöltődve szállhatott fel a hazafelé tartó űrhajókba.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.