Aranyhomok, regényen átszitálva
HELYSZÍNI
BIG – irodalmi körökben ez a három betű nem csupán az angol „nagy” szót juttatja sokak eszébe, hanem Benedek István Gábor írót is. A Szépírók Társasága és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös beszélgetéssorozatában Havas Judit és Radó Gyula rendező társalogtak vele.
Aranyhomok, regényen átszitálva
Az est címe, az Aranyhomok, Benedek István Gábor készülő, megjelenés előtt álló regényének a címe. Radó Gyula első kérdése
rögtön erre irányult: mit jelent az Aranyhomok, honnan ered a készülő kötet címe? Benedek István elmondta, hogy sok könyve szól Tótkomlósról, a szülőfalujáról, de Kecskemétről, diákévei színhelyéről alig írt eddig. Visszaemlékezéseiből kiderült, hogy akkoriban Kecskeméten fogalom volt az aranyhomok, ugyanis nem volt víz a városban, a Tiszára jártak le vízért, és fürdeni is. Nosztalgiával emlékezett vissza az ottani érintetlen ősborókásra, a gyerekként, fiatalként átélt élményekre az akkoriban még poros kisvárosnak számító Kecskeméten. Radó Gyulával egyébként a kecskeméti színházból ismerik egymást, több évtizedes barátságot tudnak már maguk mögött.
Az Aranyhomokban ezeknek a – mint fogalmazott – „furcsa, boldog diákéveknek” állít emléket. A kecskeméti éveket viszont nem lehetett a tótkomlósi emlékek nélkül felidézni, hiszen Benedek diákként is visszajárt szülőfalujába. Különleges légköre volt az akkori falunak, ahol szlovákok, románok, magyarok, zsidók éltek békességben egymás mellett, és kuriózumnak számított, hogy egy tót ember valódi kávéházat üzemeltetett a faluban – akkoriban ez csak nagyobb városokban volt szokás.
Benedek István meglepő nyugalommal és erővel beszélt arról a tragédiáról, amelyet gyerekfejjel élt át: a falujukban élő zsidókat – az ő családjával együtt – bevagonírozták és gettókba vitték. Benedek felidézte, hogy a tótkomlósi emberek milyen döbbent megrendüléssel álltak az események előtt. A szomorú téma után Havas Judit olvasott fel az író egyik korábbi könyvéből, az Öt lövés a történelemre című novelláskötetből. Majd fiatalkori újságírói tevékenységéről beszélt az író, kitérve kalandos külföldi útjaira is, melyek közül a Kínában töltött pár hét tette rá a legnagyobb hatást. Hazaérve egy ott látott színdarabot is lefordított magyar nyelvre.
Benedek István Gábor (Fotó: szepiroktarsasaga.hu)
Az est további részében még két novellát hallgathattunk meg. A H. M., az ismeretlen megtörtént esetet dolgoz fel Horthy Miklósról, aki Békésben egy bárónál vendégeskedett magas rangú meghívottakkal együtt, s az összejövetelre a helyi tehetős malomtulajdonost is meghívták. Ám a vendégekre való tekintettel a társalgás nyelve a német volt, így a malomtulajdonos Benedek István Gábor édesapját is – aki kiválóan tudott németül – magával akarta vinni az estélyre. Ám a korabeli társadalmi különbségek, öltözködési, megjelenési szokások, és az akkor áthidalhatatlannak tekintett rangkülönbségek miatt a falusi kereskedő úgy döntött, nem megy el az összejövetelre, és beteget jelentett. Benedek István ekkor még csak pici gyerek volt, de elevenen megmaradt benne apjának izgatottsága, készülődése, majd az a rosszízű, fájdalmas érzés, hogy végül is meghiúsult a vendégség, amit a kirekesztés, mellőzés érzésével kapcsoltak össze. A csepeli pofon egy ünnepségről szól, amelyen a kor két kiemelkedő művésze, Kabos László színész, komikus, és Alfonzó, az artista, parodista is felléptek. A vidám műsort egy ittas ember zavarja meg, aki ordítozva szidni kezdi Kabos Lászlót zsidó származása miatt, s amikor már tarthatatlanná válik a helyzet, a színész lemegy a színpadról. Alfonzó látva művésztársa megalázottságát és csalódottságát, felhívja a rendbontó embert a színpadra, és elismételteti vele a szidalmakat. Az nagy örömmel és büszkén teljesíti is a felkérését, mire Alfonzó egy erőteljes pofonnal „jutalmazza”.
Az esten elhangzott színes, részben örömteli, részben fájdalmas emlékek, Benedek István Gábor gazdag alkotói élményanyaga bizonyára a fiatalabb olvasók érdeklődését is felkeltették az Aranyhomok című regény iránt.
Csepcsányi Éva
