Ugrás a tartalomra

Gömöri György szerepverse: Lermontov búcsúja Pétervártól

 

elfelejtem bulvárjaid,
az arrogáns uracsokat,
s a franciául selypegő
dámákat, hideg csajokat –

 

 

Bevezető egy szerepvershez

Mikhail Jurjevics Lermontov orosz költő (1814–1841) mindössze 27 évet élt, s így kicsit hasonlít a huszonhat évesen Segesvárnál elesett Petőfi Sándorhoz. Romantikus költő volt és orosz hazafi, de ugyanakkor (huszárhadnagy létére) kihívó módon a törvényes rend és a tekintélyuralom ellen lázadó ember. Amikor 1837-ben Puskin halálára írt versében az orosz társadalmat, sőt közvetve a cári udvart tette felelőssé nagy költőtársa tragikus haláláért, száműzték a Kaukázusba. Innen később visszatért, de egy párbaj miatt újra el kellett hagynia Szentpétervárt, majd végül egy vidéki garnizonban vívott párbaj okozta halálát. Leghíresebb prózai műve az 1839-es Korunk hőse.
Orosz szerepverset többen írtak már magyarul, köztük Baka István, aki csinált magának egy „Sztyepán Pehotnyij” nevű alakot, s annak nevében írt emlékezetes verseket. Ami engem illet, számos szerepverset írtam, de főleg magyar és lengyel alakokról – nem tudom, honnan jött most ez a gúnyos, lázadó orosz szerepvers, amely szóhasználatában egy-két nyilvánvaló anakronizmus is előfordul, amiért előre kérem az olvasók elnézését.

Gömöri György

 

 

Lermontov búcsúja Pétervártól

               „Ég veled mosdatlan Oroszország…”

Mielőtt búcsút mondanék
mosdatlan Oroszország, neked,
hadd zengjek előbb búcsúszót
– mielőtt torkom bereked –

Szentpétervárnak! Városom,
érdemeid bár számosak,
nem fogsz hiányozni, ahol
a táj már kaukázusibb –

elfelejtem bulvárjaid,
az arrogáns uracsokat,
s a franciául selypegő
dámákat, hideg csajokat –

nem érdekel a sok szalon,
hol pletyka dúl és intrika
– Puskin ezek miatt halott! –
bár lágyan szól a muzsika.

Feledhető a hivatal,
hol csinovnyikok serege
poros aktákat tologat
– munkára nincsen ideje –

S ti délceg kék dolmányosok,
tőletek is búcsút veszek,
védjétek csak az államot,
amíg csak bele nem gebed –

Most messze délre visz utam,
Jó Pétervár, isten veled.
Visszajövök még? nem tudom.
Hát nem nagyon szerettelek.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.