Jószef Attila: Szöszös Szonett

Az égen kő kaszál, s ha libben,

Nyirok fölött a nyegle nyüst forog,

Tű bajszom rágja mind, akikben

Az anyja

(A vállalkozó dala) 

Már egy hete csak az anyjára

gondolok mindig, meg-megállva,

annak, ki ajánlott levélben

az APEH-től üzent serényen.

Eddig őszinte ember voltam,

tébéztem, áfáztam és adóztam,

hát küldje ellenőrjét másra,

miért pont én legyek elásva?

Nem nyafognék, de most már késő,

most látom, milyen óriás ő,

csak megfogja a pénztárkönyvet...

én felkötöm magam, ha csönget!

***

Én mondom, még nem nagy az ember,

de képzeli, hát néha csal.

Kísérje két szülője szemmel,

a vám- és adóhivatal.

***

Ki belekezd, az mind csalódik végül,

vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.

Ha kap hitelt, a szája belekékül,

s ha nem, abba fog belehalni.   

Szöszös Szonett

A káka kék acélja lebben,

Tar fők bozontján gyémánt füst morog,

s a puszta csűrbe szúrva szebben

kacsintnak már a csorba csillagok.

Az égen kő kaszál, s ha libben,

Nyirok fölött a nyegle nyüst forog,

Tű bajszom rágja mind, akikben

Még bíztak egykor hű komondorok.

S a redves éj motozva eszmél,

öntöttvas hálóját emelni rest,

totyog a csönd, s penészbe esnél,

ha nem vigyáznál lopva; hát szeresd,

ki szisszenőbb akármi szesznél:

a kocsmaszöszben úszó ószerest!

Bárdos József