KINEK MIJE VAN... – Nyerges András elbeszélése
Eltökélte magát, hogy úgy mondja el a véleményét, ahogy csak akkor teszi az ember, ha valakivel föltehetően az életben utoljára áll szóba.
KINEK MIJE VAN, AZZAL TRIUMFÁL
NYERGES ANDRÁS ELBESZÉLÉSE
(Részlet a Háztűznéző c.regényből)
24/1. A karácsonyt töltsük már odaát, vagy legyünk ott még előbb, hogy szokjuk a környéket, határozták el Gyégyéék, s attól fogva minden napra jutott intéznivaló. Négy éve kidobott ládáik és dobozaik helyébe újakat kellett szerezni, ajánlatosnak tűnt jó előre megállapodni a szállítókkal is, üzembe helyeztetni odaát a kikapcsolt közműveket, elintézni a lakás kimeszelését, és a Concha-köz másik kerületben lévén, jelentkezni az ottani önkormányzatnál. Amikor már kezdték azt hinni, hogy jól állnak a szervezéssel, Gyégyé egy nap felháborodástól fujtatva érkezett haza, és jelentette, hogy olyasmivel is gond lehet, amire eddig nem számítottak: a Piroska Kft. teherautói és furgonjai naphosszat a kapu előtt állnak, s ha épp nincsenek ott, akkor is kiteszik a táblát, miszerint az a hely az övék, eszébe ne jusson másnak odaállni. Szerettem volna szót érteni a piroskásokkal, mesélte zaklatottan, most is ott ült a pincelejáró lépcsőjén az a behemót, aki mindig a jövő-menő lakók szeme láttára zabál, bocsánatot kértem tőle, hogy zavarom az evésben, de szeretném vele megbeszélni, hogy nemsokára elköltözünk s akkor kell majd nekünk hely a ház előtt. Tudom, ki az, én is szoktam látni, szólt közbe Gyégyégyé, tőlem folyton bocsánatot kér, hogy félpucéran ül ott, de azt mondja, a pincében kibírhatatlan a hőség, ő meg ezekben a műszálas ingekben valósággal meggyullad, hadd húzódjon ki ide, enni, de ha akarom, magára kap valamit. Hát velem nem volt ilyen udvarias, morogta Gyégyé, sőt, amikor előadtam, hogy mit szeretnénk, épp csak el nem küldött az anyámba. Mondom neki, uram, mi egyelőre ebben a házban lakunk, talán nekünk is jár annyi, hogy ideállhassanak a szállítóink! Mna, erre elkezdett hőbörögni, hogy ők a Hondernével szerződést kötöttek, azért fizetnek a háznak egy vagon pénzt, hogy ne kelljen harcolniuk a nyugodt ki- és berakodásért, vagyis elmehetek én a jó büdös francba. Különben pedig a legrosszabbkor állok elő ezzel, mert a karácsony meg a szilveszter náluk nagyüzem, olyankor kétszer, sőt háromszor annyi nyersanyag, illetve petárda meg csillagszóró utazik a műhely, a raktár meg a boltok között, úgyhogy vagy mi költözzünk el máskor, vagy a bútorszállítók álljanak meg távolabb, és adjunk nekik nagyobb borravalót, akkor messzebbről is szó nélkül elcígölik a cuccot. Nem kötöttem az orrára, hogy nekünk épp erre nem telik, de ezek után őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan fogunk elköltözni.
24/2. Úgy döntöttek, ultimátumot adnak Hondernénak. Gyégyé többször is nekiveselkedett, de már a Tisztelt Asszonyom-nál elakadt, és hangosan méltatlankodott. tulajdonképp miért hazudjam, hogy tisztelem, mikor úgyis elmegyünk innen? Ez csak formaság, csitította Gyégyégyé, mégse gorombáskodhatsz vele épp akkor, mikor a segítségét kéred. Gyégyé úgy tett, mintha ez gondolkodóba ejtené, de ahányszor a szokványos megszólítást papírra akarta vetni, a keze mintha görcsöt kapott volna, sehogysem engedelmeskedett, úgyhogy inkább megkerülte a problémát. Maradjunk abban, hogy se nem szidom, se nem dicsérem, egyszerűen csak odaírom a nevét, doktor Honderné Bughy Crescenciának, helyben. Eddig jó? Eddig jó! Nyilván értesült róla, hogy a Bávaszöllős Banknak sikerült a lakásunkra rátennie a kezét. Muszáj így fogalmaznod? Muszáj, de mi a baj vele, talán nem igaz? Igaznak igaz, de attól még nem lesz jobb a helyzet. Nekem jobb, hogy végre beleverhetem Honderné orrát abba, amit csinált, elvégre a mi elköltöztetésünk az ő kutyapiszka. Így hát hamarosan teljesül, amit annyira óhajtott, a bank pedig záros határidővel előírt számunkra: még az év vége előtt elköltözünk a házból. Azazhogy csak költözNÉNK, mert a pincébe betelepített Piroska Kft. képviselője pimasz módon tagadta, hogy nekünk, lakóknak is jogunk volna a ház előtti parkolóhelyet igénybe venni, pedig mi nem kértünk mást, csak azt, hogy a költözésünk napján a bútorszállítók megállhassanak a Csernovics Arzén utca 7. előtt. Ezért vagyok kénytelen Önt, mint közös képviselőt arra kérni, hogy hasson oda, elvitethessük a holminkat a szokásos módon, vagy ha ez nem megy, intézze el a bankkal, hogy a kiköltözés határidejét meghosszabbítsák. U.i. Ha Önnek nehezére esik, vagy bokros teendői között nincs kedve épp nekünk segíteni, tudok más megoldást: mivel a bankot is, a káeftét is ön szabadította a házra, intézzék el azok ketten egymás közt, az erősebb kutya pontpontpont alapon, hogy kinek az érdeke érvényesüljön. Gyégyégyé a pontpontponton elnevette magát, aztán mégis megrázta a fejét, látom, jól kiszórakoztad magad, de az utóiratot hagyd el, azzal csak bőszíted a nő csipkefinom lelkét! Ugyan mivel, adta az ártatlant Gyégyé, végül is nem őt bántom, sőt, adok neki egy tippet, amivel megkönnyítem a dolgát. Na persze, kuncogott Gyégyégyé, de őt se nézd hülyének, az lesz a vége, hogy vérig sértődik, és juszt se intéz el nekünk semmit, sőt, utoljára még jól betart nekünk, akkor aztán mihez kezdünk? Na, csak azt próbálja meg, fogadkozott Gyégyé, akkor én akkora balhét csapok, amilyet még nem látott a ház! Mindenáron balhét akarsz? Akarni nem akarok, de ha lesz, állok elébe.
24/3. Habozott, hogy a levelet a dr.Honder vagy a Közös Képviselő Postája feliratú ládába dobja-e be, aztán az utóbbi mellett döntött és egész nap felajzottan várta, mi lesz rá a válasz. Valósággal csata előtti feszültséget érzett, és igyekezett felkészülni a várható ütközetre, számba vette, mit hánytorgathat fel Honderné a múltból, amivel ők – szerinte – méltatlanná tették magukat arra, hogy megkönnyítse a helyzetüket. Eltökélte, hogy ha minden kötél szakad, beveti azt az érvet is, amivel igazából csak akkor volna érdemes élnie, ha itt maradnának: a pince bérbeadását – hogyan, hogy nem! – elfelejtették a társasház közgyűlése elé terjeszteni. Honderné majd jól meglepődik, mert nyilván azt képzeli, hogy most is fegyelmezetten tudomásul fogja venni a közös képviselői döntést, csakhogy őt a bank nemcsak a lakástól szabadította meg, de az adósság indulatokat féken tartó, nyomasztó terhétől is, úgyhogy – nem lévén immár vesztenivalója –, teljes szellemi vértezetben, a végsőkig felhergelve fog harcba szállni a Honderné-féle mentalitással, amitől minden porcikáját kileli a hideg. Már jócskán este volt, mikor megszólalt a telefon, és Gyégyégyé vésztjósló pillantással nyomta a kezébe a kagylót, téged keresnek, mondta és ebben a tégedben benne volt, hogy Honderné az, akinek a hanghordozásából olyasmi következik, amire a levél megírásakor lélekben felkészült.
24/4. Ellentmondást nem tűrő, a pozíció gerjesztette gőgtől átitatott hangra számított, amilyet a membrán alig bír el, az úriasszonyi mivoltot sutba dobó indulatra. Honderné nyilván azzal indít, hogy kikéri magának azt a tónust, ahogyan írtam neki, de most kikaphatja, s ha ezzel próbálkozik, az egyúttal felmentés lesz számomra az udvariaskodás kötelme alól. Eltökélte magát, hogy úgy mondja el a véleményét, ahogy csak akkor teszi az ember, ha valakivel föltehetően az életben utoljára áll szóba.
24/5. Fuvolázóan nyájas, búgó hangot hallott, amelyben olyan meghittség bujkált, mintha egyazon társasághoz tartozó, egymással rendszeresen évődő barátok lennének, s már valamiféle intimitás is meghonosodott volna közöttük. Erre nem volt felkészülve, a szava is elakadt. Kedves György, hogy is képzelhetett olyat, hogy ne akarnék segíteni, boldoggá tett, hogy hozzám fordult, ami pedig a pimasz hangot illeti, megnyugtatom, azt nem fogjuk eltűrni. Gyégyé fellélegzett, hurrá, ez lepimaszozott, megvan a trambulin, amiről elrugaszkodhatok, még én vagyok magának a pimasz, kérdezte közben is hergelve magát, nahát, ez aztán, de Honderné megrökönyödve félbeszakította, jaj, dehogy maga, a Jancsik Rezső, akivel beszélt, Piroskáéknál ma ő van szolgálatban, az az ember egy modortalan prosztó, meg is mondtam Piroskának, hogy rám hoznak szégyent az emberei, egy neves szociológussal nem beszélhetnek így, úgyhogy legyen nyugodt, a Jancsik alaposan le lesz teremtve, ami pedig a parkolóhelyet illeti, az természetesen jár maguknak, csak értesítsenek, ha van már pontos dátum, és ígérem, lesz helyük a kapu előtt! Köszönöm, nyögte ki Gyégyé s a benne rekedt indulat miatt alig titkolt csalódottság volt a hangjában, de le se tehette a kagylót, mert Honderné most már nekiszabadultan csicsergett, és persze, ha bármi másban segíthetek, azzal is bátran forduljon hozzám, mert remélem, attól, hogy elmennek a házból, mi még fogunk találkozni, annál is inkább, mert januárban megnyitom a szalonomat, ahogy régóta tervezem, havonta egyszer szellemi kiválóságokat szeretnék vendégül látni, no nem itt, hanem a Felső-Zöldmáli úton, és önre is feltétlenül számítok, kedves György. Búcsúzáskor épp csak azt nem mondta, hogy pá-pá, és Gyégyé a száját is elfelejtette becsukni, annyira elcsodálkozott ezen. Na mi van, te szellemi kiválóság, csúfolta Gyégyégyé, látom, leesett az állad. Miért, te hitted volna, hogy ez lesz? Kezdem azt hinni, hogy én már semmiből semmit se értek. Eddig legalább házon belül egyértelmű volt, hogy hol húzódnak a frontok, mi utáljuk őt, ő utál minket, sőt, nem is csak utál, de majd megvész, hogy kapun kívül tudjon minket, ehhez lehetett igazodni, legfeljebb azt hittem, most az egyszer én is szerezhetek neki hasonlóan kellemes perceket, de mit kezdjek ezzel az ömlengéssel? Édes istenem, fohászkodott Gyégyé, miért van az, hogy még a világos dolgok is folyton összekuszálódnak?
24/5. Megint azt képzelték, hogy a költözésig már minden lehetséges akadályt átugrottak, de Gyégyé messziről meglátta az utcán Hérits Lacit, akinek éppen csak integetni tudott, erről azonban eszébe jutott, hogy vár rájuk még egy feladat, amit nem lehet megúszni. Lakásszentelőt tartsunk a Concha Győző-közben, vagy lakásbúcsúztatót – itt? Gyégyégyé azon a véleményen volt, hogy halasszák el akkorra, amikor odaát már berendezkedtek, a többieknek így is, úgy is meg kell mutatni a Conchát, legalább az itteni felfordulást spóroljuk meg. Gyégyé sóhajtozva nézett körül, igen, de itt legalább van hely, odaát el se férnénk rendesen. Mégiscsak négy évig éltünk itt, nem kéne elköszönnünk ettől a lakástól, amit annyira szerettünk? Gyégyégyének semmi kedve nem volt elpityeredni, pedig ahányszor eszébe jutott, mi lesz másképp odaát, mindig küszködnie kellett érte, hogy fegyelmezett maradjon. Most azonban támadt egy aggálya, ami a Csernovics Arzén utca iránt érzett, idejekorán jött honvágynál is erősebben foglalkoztatta. Mi van, ha a búcsúztatót Gyégyé azért találta ki, mert a szegénységük most és ezzel a költözéssel manifesztálódik, s az összejövetelt valamiféle tetemrehívásnak szánja? Amolyan megszégyenítő válasznak arra, amit a barátaiktól négy évvel ezelőtt hallottak, amikor sorra egymásután szinte kérkedve adták elő, hogy ki, miért és mennyire van nehéz helyzetben, ők ketten meg csak ültek, és pironkodtak, mert nem volt miről panaszkodniuk, sőt, valósággal sütött belőlük az elégedettség. A többiek úgy viselkedtek, mintha elvárható volna, hogy nyomja valami a lelküket, ha nem is bűntudat, de amolyan szégyenkezésféle, hogy épp akkor jött össze nekik minden jó, amikor más ember a padlón van. Azt az estét Gyégyé sosem emlegette, de számos jel utalt rá, hogy az emlékéből bőr alá fúródott tüske lett, ami talán épp most akar kidúródni, kihasználva, hogy már velük is történnek keserves dolgok, mondhatni a bajok terén bajnokok lettek. Nyilván úgy érzi, hogy a lakásuk elvesztése van akkora csapás, amekkorát senki sem tud überolni. Hogy Gyégyé tényleg erre gondol-e, abban Gyégyégyé nem volt maradéktalanul biztos, de amikor fölvetette, hogy nem ártana bizonyos holmik összecsomagolását elkezdeni, például kiüríteni a könyvespolcokat, Gyégyé elszólta magát, arról szó se lehet, ha ezek meglátják az üres polcokat, rájönnek, hogy költözés esete forog fenn, én viszont slusszpoénnak szánom, hogy ez lakásbúcsúztató, addig hadd higgyék, hogy összejöttünk, csak úgy, apropó nélkül, mint máskor. Gyégyégyé vitatkozni kezdett, azt hiszed, nem tudom, mit akarsz leverni rajtuk? De jusson eszedbe, hogy mikor kiszűnt alólad a Fáklya, ki intézte el, hogy rendszeresen írhass könyvismertetőket, nem Nesztor Gyuri? Amikor alólam kiszűnt a kiadó, ki szerzett olyan lektorálást, amit itthon is csinálhatok, nem Pauker Léna? Amikor kiderült, hogy egyetlen írógéppel nem győzzük a munkát, ki adta kölcsön a magáét, nem Hérits Laci? Ettől persze még fölkophatott az állunk, de nem rajtuk múlott, hogy csak ennyit tudtak tenni. Szeretném elkerülni, hogy a lakásbúcsúztatóból barátságbúcsúztató legyen, ha viszont kicsinyes módon a nyomorunkkal akarsz triumfálni, az lesz belőle. Eszem ágában se volt ilyesmi, vágta rá Gyégyé, de maga is érezte, hogy ez nem hangzik túl meggyőzően, és elröhögte magát, na jól van, beismerem, tényleg szerettem volna, hogy legalább Menyus szégyellje magát egy kicsit a négy évvel ezelőttiért.