Vitorlák szél nélkül – Kemény Judit tárlata
Kemény Judit innovatív személy, aki képes időlegesen kitörni, adekvát kifejezési formák keresésével és megtalálásával a kor adott keretei közül. Ennek ellenére a kortárs művészet perifériáján létezik.
Egy jól felépített, igényesen kivitelezett kiállításon vagyunk, földszintről az emeletre és vissza tart az út, a megismerés és a felismerés, valami különöset látunk a Commerzbank Galériában.
Az alkotások tematikai csoportosítása jelzi, a művész idővel másként, más formában is megfogalmaz egy gondolatot, érzést, megőrizve a korábbi alkotás hevét, energiáját, finomságát. Képsíkok és vonalak uralják a tárlatot, miközben a geometria, a tér alakzatai anyagi voltukat tárják elénk, a súlyokat, nehézkedéseket, a kiterjedéseket, a groteszk testeket, idomokat. Igazi nóvumot a szobortervek, kisplasztikák jelentik. Kemény Judit a tér és forma anyagtalanságát ragadja meg, mintha már járt volna az űrben, és személyes tapasztalata lenne a lebegésről, a súlytalanságról. Álmában biztosan repült, lebegett, érezte, hogy madár és szárnya van, csontjai könnyűek, levegősek, nem zuhan le, képes fenn maradni a levegőben. A lehetséges lehetetlent ragadja meg, könnyed mozdulattal, célirányosan, a mozgás belső energiáját kihasználva, besűrítve a fémszálakba, egyúttal felismerhetővé téve a világ rejtettségét, amely eddig szemünk és agyunk elzárt előlünk. Törekvéseit látjuk, amelyekről nem mondott le, de nem rögeszmésen ragaszkodik hozzájuk, képes megalkotni azokat a torzókat, mesterdarabokat, amelyek elárulják, hogy az alkotójuk miben és miről gondolkozott, kortársait megelőzve, tőlük függetlenül, vagy velük egy időben.
Kemény Judit festő, grafikus és szobrász is, sőt ruhákat, bábokat tervez, animációs kísérleteket végez. Korabeli publikációban megjelent divattervei alapján a budapesti Jelky András Iparművészeti Szakközépiskola tanárai és növendékei rekonstruálták a ruhaterveket, ők mutatták be a kiállítás megnyitó alkalmából a Commerzbank Galériában és a Nemzeti Színházban. Utóbbiban, Bretus Imre kötetbemutatója (Megpróbálni élni…) alkalmából kamarakiállítás is nyílt, ahol Kemény Judit zeneszobrainak grafikai terveit, építészeti-szobrászati-absztrakt kísérleteit lehetett megtekinteni.
Kemény Judit innovatív személy, aki képes időlegesen kitörni, adekvát kifejezési formák keresésével és megtalálásával a kor adott keretei közül. Ennek ellenére a kortárs művészet perifériáján létezik és ismeretlen marad a közönség számára. Nincs befogadás, mert nincs megbízás sem, hogy terveit megvalósítsa. Kimaradt az időből, alig vett és vehetett részt tárlatokon, kiradírozták a hazai művészet palettájáról. Hölderlin jut eszünkbe, akit „Elszakadása szerelmétől, magánya, sikertelensége, kortársai közönye egyre érzékenyebbé és sebezhetővé tették.”Kemény Judit nem lett Hölderlinné, nem deklamálta a Hüperiont fenn hangosan, közben vitatkozva önmagával. Nem hasonlott meg, nem szakadt el alkotásaitól, valamiféle folytonosságot mindig megőrzött a műveiben, a szabadság érzését, hogy amit csinál, az nem haszontalan, ha nem is látja viszont köztereken, kulturális helyeken, termekben szobrait, amelyek absztrakt voltuk miatt az emberek többsége számára érdektelen és haszontalan. Úgy volt klasszikus, hogy senkit nem követett, nem vált és nem is válhatott epigonná.
Miniatűr képei tömörségükkel, világos vonalvezetésükkel, színkompozíciójukkal tűnnek ki, ragadják meg tekintetünket. A kék az uralkodó szín, talán nem véletlenül, az ég színe és titokzatossága, átláthatatlansága, távolisága jelenik meg színválasztásában. A kiteljesedés pillanatait látjuk és érzékeljük, azonos tud lenni önmagával, belső lényével. Érett képek, túl a háborún, de még innen a társadalmi fordulaton. Levegősek a képek, rajzok, az alakok izmossága, erőt sugároz, darabosságuk Derkovitsot, Medgyessyt idézik. Kemény Judit művészeti törekvéseiben közel állt kortársaihoz. Vajda Júliához, Gyarmathy Tihamérhez, Kontraszty Lászlóhoz, Lossoncy Ibolyához, Barta Lajoshoz, Megyeri Barnához, Jakovits Józsefhez. De megemlíthetjük Csiky Tibort is, akinek kompozícióin a repetitív mozgás érvényesül: hullámok, áramló motívumok, pozitív-negatív formák pulzáló sorai. Funkciójuk, látványuk nem a dekorativitást szolgálják, a hullámvonalak összeadódva olyan rezgésekként kezdenek el működni, amelyek létrehozzák az interferencia jelenségét.
Kemény Judit szobraiban és szoborterveiben egyik oldalon ott van a pszichikai érzékenység és a groteszk formaadás, az arányok eltorzulnak, a tömeg súlya elviselhetetlenné válik, a másik oldalon, ellenpontként olyan egyensúlyi helyzeteket hoz létre és formál meg, amelyek a rakéta mozgását követik, az alkotások fölfele törnek, a gravitációt leküzdve, a kozmoszba tartva, lebegnek, és a szabadság érzetét keltik. A szabadság nála az elszakadás is a társadalmi konvencióktól, annak ellenére, hogy a korszak utópiája hat plasztikai gondolkodására. Lebegő struktúrái az egyetemes művészet avantgárd alkotásai közé sorolandók. Kürthy Sándor így ír Kemény Juditról, meglehetősen érzékenyen: „A kerítések, korlátok, határok, horizontális dolgok, az enyém, tied, övé kis kirakodásainak színtere. Itt nem lehet soha igazi megoldást találni, csak szorongani, lökdösődni, könyökölni, letaposni, legázolni. Csak egy szabad út van, és ez fölfelé vezet, fel a csillagokig”. Sorolhatjuk a műveket, amelyek kiválthatták Kürthy empátiáját és értő megjegyzését: Felfelé, Lendület, Senger-emlékmű, bennük a mozgás dinamikája és csomója, szabadsága. Látható, hogy a nonfiguratív tervek és vázlatok nem valósultak meg, sajnos tervek és vázlatok maradtak. Okuk ma már nehezen kibogozhatók, bennük a művész magánya, elzárkózása, és a közeg közönyössége, amely körül vette a művészt.
Mivel Kemény Judit hivatalos megbízást nem kapott, anyagi erők híján műveit csak makettekben, modellekben tudta felépíteni. A „[…] térbeli, három dimenziós rajzokra, lendületes nyújtózkodásokra, harsány kiáltásokra emlékeztető plasztikák elemi erővel közvetítették […] az egyre elszigeteltebbé váló művész láncokat törő szabadságvágyát s referáltak egyúttal az akkoriban alapélménnyé váló űrutazásra, az ember(iség) földi kötelmektől való megszabadulásának élményére. S reagáltak persze a művész mindinkább röghöz, jogos sérelmeihez, csalódásaihoz kötött, elmagányosodásához vezető helyzetére is. Így, mai szemmel duplán szimbolikus lehet e művek olvasata.”2 A kiállítás relevációja, hogy Kemény Juditot újra fel kell, hogy fedezzük, anélkül, hogy munkásságát túlértékelnénk, vagy éppen ellenkezőleg, lekicsinyelnénk, a torzóban maradt művek miatt. Egybe látjuk azt, ami eddig nem volt egybe látható, az íveket és fordulatokat vesszük észre ott, ahol nem láttunk semmi változást, és nem tudunk szabadulni a kérdéstől: miért a sok elutasítás ma is, akkor, amikor már az absztrakt festészet, szobrászat kifejezés formái beépültek a mindennapjainkba, mind vizuálisan, mind fogalmilag. A kiállításon egyenessé válik, ami egyenetlennek látszott, kiemelkedővé az, ami korszakos volt és az ma is, az ismételt el nem fogadás, a kánonba nem helyezés, a tartózkodás, sőt elutasítás ellenére. A kiállítás visszhangjában ott van a tagadás, mint visszatérő gesztus, az érvényesülés lehetetlenségének kizárása, meg nem értése, mintha most is Bismarck Poroszországában lennénk, ahol az állam és egyház kulturkampfjának lennénk a tanúi.
Kemény Judit sokoldalú művész, mind tárgyválasztásában, mind azok megformálásában. Hogy mit tartunk művészetében fő műnek vagy műveknek, az lehet vita tárgya. Egyet nem lehet vitatni, külföldön értették, itthon nem fogadták el. Még ma sem. A kiállítás a befogadásra tesz kísérletet, sőt annál többet is, állítja, hogy az életmű befogadható. Reputációja van. A szellemi karantén megszüntethető, a kiállítás egyben rehabilitáció is. Sikeressége a látogatókon múlik. Ennek szép bizonyítéka, hogy a jelentős érdeklődésre tekintettel a kiállítás még egy hónapig, tehát április közepéig tekinthető meg. Az életmű-kiállítás 2013. szeptember 12-től a Magyar-Olasz Kulturális Évad keretében Rómában lesz látható. Ez utóbbi azt is jelzi, hogy Kemény művészeti gondolatai és művei az ország határain kívül elismerésre találnak.
Kemény Judit (1918-2009) képzőművész Megpróbálni élni… című kiállítása, Commerzbank Galéria (1054 Budapest, Széchenyi rakpart 8.), 2012. szeptember - 2013. április
Deák Csillag és Kölüs Lajos jegyzete
