Vinga

Gyerekkoromban kétféle csokoládét ismertem. Egyik a brassói Dezrobirea gyár terméke volt. A másik, a finomabbik, a Vinga nevet viselte.
Brassóról tudtam, hogy létező város, álneve is van: Brasov. De soha senkiről nem hallottam, aki vingai lett volna, vagy valaha is járt volna ott, vagy lett volna Vingán rokona vagy ismerőse. És ha államnyelven Vinga, akkor magyarul vajon mi? (Aradon ez nem kérdés, mindenhol máshol igen.)
Szóval, nagyon úgy nézett ki, hogy ez valami mesebeli hely ez a Vinga, olyan mint Langarut vagy Meslohes, azaz Seholsem vagyis Erewhon, esetleg Lilliput vagy Laputa, vagy Tükörország.
Aztán egyszer a bánsági lapályon utazva keresztül, megjelent a távolban egy templomtorony. Nőtt, növekedett, eufemisztikusan szólva: teljesen irreális, valószínűtlen, érthetetlen és hihetetlen volt ott a puszta közepén. Csak jóval később, Kánában éreztem hasonlót, amikor a sivatagban megpillantottam a salzburgi dóm kópiáját.
Miféle templom az? - érdeklődtem útitársaimtól.
És akkor elhangzott a rég nem hallott, már-már elfeledett, varázslatos szó: Vinga. Az ott a vingai templom.
Szóval ez egy létező hely!
Imhol kerekedik egy fekete felhő, abban tollászkodik egy fekete holló.

Sokszor elképzeltem, hogy megtekintem majd egyszer, milyen az élet a csitári hegyek alatt, hóesésben meg hóesés után is. Hogy is volt az a történet azzal a lóval?
Sokszor terveztem azt is, hogy megállok, kiszállok Vingán, ha csak egy-két órára is. Átlátogatok oda, a mesék földjére, a titokzatos túlpartra, elmondok egy (régies, nem legújabb fordítású) Miatyánkot abban a templomban, nyelvemet és szájpadlásomat elborítja és egészen betölti majd gyermekkorom csokoládéinak íze, szóval jó lesz.
És bár a partraszállás mostanig elmaradt, úgy sejtem, hogy az lesz a fordulat az életemben, akkor és ott, Vingán tudok majd meg valamit, amit nem tudtam, valami fontosat, valami döntőt és alapvetőt és meghatározót.