Egy régi vers értelmezéséhez

A verset ötven éve írtam, Oxfordban. Két sor az egész.

Pesti képeslapra*

– Milyen magasak a szigeti fák!
És milyen kicsi a szabad világ.

Mit próbáltam mondani ezzel a két sorral 1957 őszén, vagy telén, amikor megkaptam ezt a Budapestről küldött képeslapot? Először is azt, hogy a Margitsziget platánjai már csak az emlékezetemben élnek.(Nem annyira, mint a mély­emlékezetemben gomolygó Márai-sorban: „össze tudod-e rakni még a Margitszigetet?”) Tizen­évesen gyakran jártam ki a szigetre, télen inkább a „Fe­dettbe”, ahogy a Sportuszodát hívtuk, nyáron a Palatinus-strand derűs tömegnyomorába. Meg néha, esténként, ha akadt hozzá lánytársaság, sétálni, vagy tán­colni egy kertes vendéglőbe. Elég jól ismertem a Szigetet – no nem annyira, mint Arany János, vagy Krúdy Gyula, de mégis. És most ezen a képeslapon is az tűnt fel nekem, hogy milyen magasak a szigetet kétoldalt övező fák. Mihez, az oxfordi Egyetemi Park fáihoz képest?
Nem inkább a második sor „szabad világához” képest? Ezt a kifejezést 1956 előtt megilletődve, vagy vágyakozva mondtuk ki, utána már kissé gúnyos felhanggal használtuk – legalábbis mi, újsütetű emigránsok. Mert bár a magyar menekültek nyugati fogadtatásának készsége egyedülálló jelenség volt a korban, minden addigi hasonló esetet felülmúlt, szinte versenyeztek az egyes országok, hogy minél több magyart fogadjanak be – ugyanakkor úgy éreztük, a Nyugat cserbenhagyott bennünket.
Nem mint egyéneket, hanem mint nemzetet. Az angol–francia támadással Szueznél, Dulles rossz taktikájával, azzal, hogy kinyilvánította, Magyarország a szovjet érdekszférába tartozik, azzal, hogy a nyugatiak még diplomáciai formában sem mertek keményen szembeszállni a megzavarodott és ezért kissé elbizonytalanodott szovjet imperializmussal. Mert a második magyarországi szovjet beavatkozás nem az oroszok erejét, hanem gyengeségét szemléltette ország-világ előtt.
Ezért a kétsoros epigramma második sora többféleképen értelmezhető. Az első egyszerű ténymegállapítás lehet: nézz a térképre, milyen kicsinek látszik rajta az irdatlan nagy Szovjetunióhoz képest Európának ez a „szabad” része! És még ebben a szabad világban is van, aki a vörös imperialistákhoz húz, szabadon acsarkodhatnak a „hálátlan” magyarok ellen a nyugati kommunista tömegpártok. Gondolom, a l’Humanité és más lapok akkori forradalom-gyalázó cikkeiből takaros kis antológiát lehetne összeállítani az önbecsapás módozatainak illusztrálására. Ez az elv („a Szovjetunióról vagy jót, vagy semmit”) csak majd 12 évvel később, a prágai tavasz eltiprása után dől meg, lesz tarthatatlan a nyugati kommunista pártokban.
De most még 1957-et írunk, és jogos a második értelmezés: azokhoz képest, akik otthon megszenvedtek, vagy még most is szenvednek a szabadságért, akiket börtönbe zártak, internáltak, kirúgtak az egyetemről, ezekhez képest milyen képmutatónak, kicsinyesnek, kisszerűnek bi­zonyult ez a szabad világ! Amelyik annyira féltette a saját jóléti demokráciáját és nyu­galmát, hogy szinte semmit sem mert kockáztatni a szovjet tan­kokkal szemben. Enni ugyan ad a menekülteknek, tovább­ta­nulást és majdnem mindenütt további karriert biztosít, de nem meri felvenni a harcot az árulással, nem fogja bojkottálni az ellenforradalmi Kádár-rendszert!
 A Nyugaton töltött első év elég volt ahhoz, hogy felmérjük a „szabad világ” előnyeit és megérezzük korlátait. Csalódásunk egy időre azt eredményezte, hogy az egyéni boldogulásra koncentráljunk, élvezzük a szabadon mozgás lehetőségét. Honvágyunk csak a forradalmi Magyarország iránt volt, nem kívántunk visszatérni az álmunkás-álparaszt kormány véres cirkuszi produkciójába. Én például ezután több mint egy évtizedig nem utazhattam Magyarországra, beutaztam viszont helyette az egész világot. Egy idő után már a szigeti fák miatt sem éreztem nosztalgiát, hiszen a kaliforniai szekvoják közt, óriásfenyvesekben járhattam, vagy Bali szigetén figyelhettem a sudár pálmák leveleinek rezgését a tengerről áramló szélben. De 1957-ben még túl közel volt Budapest, és amit egy évvel korábban átéltünk, s amitől meg tudtunk maradni ötven éven át, más állampolgárként is, Európában élő magyarnak.

* Megjelent a Virág-bizonyság c., 1958-ben kiadott első verseskötetemben.