Vágy és csörgődob - szüzen
1937 április 6-án hal meg Juhász Gyula. Szűzen. Nehéz ügy. Soha nem volt nője, csak epedett, vágyakozott, őrülten a dologért, ami a nő. Maga ez az őrület, ha kibontanám, 120 000 karakter.
Ha hozzáteszem, hogy reménytelen epedése, soha be nem teljesedő vágyakozása epedőbb, kitartóbb és elvakultabb, mint – tegyük fel gonoszul – aki három nő után eped egyszerre, de abból legalább kettő lelassít, megáll, szétrakja, nem ugrik el. Talán ennek köszönhető, hogy egyszerre lángoló és nyöszörgő szerelmes versei maradóbbak (minthogy a szerelem egyszerre lángol és nyöszörög), mint balos, forradalmi lírája. A forradalom megállt ugyanis. Széttette. Benyelte az országot. Juhász Gyulát is. Döglődött is benne, ahogy kell. Ezredvégi férfiembernek sok újat aligha mondhat balos költő a forradalmi igazságról és igazságtalanságról.
A hírek szerint váci kispapként elkapta őt homokos szobatársa. Végtelen, kiheverhetetlen traumát okozott szegénynek. Lehet, többször megtörtént, ha ilyen hosszú a trauma. Móra Ferenc – aki Szegeden közelről ismeri - azt mondja: „…a nő után való mérhetetlen vágy és a nőhöz való közeledni nem merés betege. Serdülő gyermek maradt mindmáig…”
Az Anna-versek alanyát és múzsáját, Sárvári Annát („Nusika”) majdnem kínpadra vonja az agybeteg Juhász Gyula rajongói kör, miután a személyét azonosítják. A tehénformátumú színi démont, aki szőke, kék szemű – és másfél mázsa – írta volt József Attila róla, Nagyváradon látja egyszer a költő, aki viszont nem látja egyszer sem a költőt, észre se veszi. Nem viszonozza a rajongást (verset se ír hozzá), nem is tudja, hogy a világon van.
Ady Endre is ellátja hasznos tanácsokkal a nőkkel kapcsolatban Juhász Gyulát, oldandó „beteges szenzibilitását”, ellátja, de milyen tanács adható egy szűznek, aki úgy akar maradni? A szüzesség a szenvedélye.
Ne háborogj kedves Olvasó, ha kevésnek találod, minden más költőre, költői hangra, barátságokra, korra vonatkozó információ megtalálható a gimnáziumi tankönyvben. Azt nem mondom fel, utólagos engedelmeddel.
Talán Juhász Gyula jobban jár a permanens kielégületlenséggel, vággyal. A vágyakozás inspirálóbb, attraktívabb, meghökkentő alakításokra készteti az epedő férfiembert. Aki vágyakozik, emeli a seggét.
Juhász Gyula folytonosan vágyott, a vágy döngette a fejét, borzolta a bőrét, sarkallta, serkentette. Aztán reggel megint vágyta. A nem lévő nőt.
Van aztán olyan férfi, aki a reggeli félhomályban egyetlen hang nélkül lapít a Skoda első ülésén annyira vágy nélkül, annyira szárazon, hogy a zökkenőknél csörög, mint a lopótökből faragott csörgődob. Nehogy, ha megszólal a reggelben, felhívás legyen keringőre valamelyik bokros földúton.
Kapcsolódó: Anna örök, akinek örök
