-
Bukovenszki-Nagy Eszter
Mellkasszorító lakótelepi líra, a kapucsengőn Villon
Pethő Lorand negyedik kötete, a Távolodó ország kicsit sem finomkodik. Nekifutásból csap arcon a valósággal. Sokunk valóságával. Erős lélek kell a végigolvasásához. Sűrű, sötét, mint az aggodalmaink.
-
Nagy Angéla
„Szellemidézés” a temetőben
Egy kellemes júliusi nyárestén, sötétedés után, a Fiumei úti temetőben gyűltek össze Ady Endre síremlékénél Ady költészetének kedvelői. Turek Miklós A Napisten papja című előadására érkeztek, amely a Nemzeti Örökség Intézete szervezte Nyáresték a Fiumeiben elnevezésű kulturális eseménysorozat újabb felvonása volt.
-
Noszlopi Botond
Sötét ablak a völgyre
A nincsen himnusza – kortárs versek Ady Endre halálának századik évfordulójára
Asszonyom, hát mit tegyek? –
elme elhagy, terv bedöglik,
minden hűhó mindhiába,
ugrálhatok, le se néz rám,
kötelem csak negyven centi,
talán fölmetsszem a vénám? -
Böszörményi Zoltán
El nem küldött levél Ady Endrének
Reményt koldulni minek?
A koldusok vánkosán is a semmi szíve pihen.
Boszorkák táncát, árnyait tükrözi a liget,
de bárhova nézel,
mindenütt a valóság bizonytalansága vár: -
Aki mindenkihez szól, az megszólíthatatlan
Frideczky Katalin és Pataki Tamás írásai
Az a gyanúm, hogy amikor Adyhoz készülnék levelet írni, a „magok” eleve meg vannak főzve, ki sem kelhetnek. Tatjána sem vívódhatott hosszabban nálam, mielőtt megírta levelét, de a megszólításig ő sem jutott el. Semmi „Kedves Eugén”, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak: Én írok Önnek…
-
Simon Adri, Szilágyi-Nagy Ildikó
Az ugaron zárvatartás
A nincsen himnusza – kortárs versek Ady Endre halálának századik évfordulójára
Én vagyok a föld bolondja.
Milyen vérsivatag bennem!
Véresbronz lemezzel bevont
Serleg mélyén végleg ébren
alszik füsttelen tüzem. -
A nincsen himnusza – Ady Endre 100, első verskör
Megölök egy pillangót
Az Irodalmi Jelen januári száma vers - és prózaösszeállítással tiszteleg Ady Endre halálának századik évfordulójára. Elsőként Lackfi János és Zsille Gábor verseit olvashatják.
-
Acsai Roland
Hófehérke egy Apple-boltban dolgozik
Kevesen tudják, de Hamupipőke
ma is él,
a kicsi és formás lábával
meg a magas sarkú üvegcipőjével,
főleg a láb- és cipőfetisiszták
kattintanak videóira
a felnőtt oldalakon. -
Nagy Angéla
Ady Bandi vagy Brüll Adélka? – Avagy: ki tette híressé Lojanek trónját?
"Már akkor is hitetlenkedve néztem erre a kislányruhában, trónszéken ülő, világos szemű gyermekre, aki egyáltalán nem tűnt Ady Endrének. De azért, bevallom, jólesett látnom, hogy milyen volt a kis Bandi. (...) Bizonyosan nem nekem jutott eszembe először, hogy ez a kisgyerek egyáltalán nem hasonlít Ady Endrére. De akkor ki lehet? Eddig a kép készítésének helyére és a rajta látható gyermek kilétére sehol nem találtam információt." – Nagy Angéla utánajárt, hogy ki is látható valójában az elhíresült fotón. Következtetéseit az alábbiakban olvashatják.
-
Irodalmi Jelen
A hidrogénbomba nagyszerű... és csak a béke érdekében - Találkozás Teller Ede professzorral
A hidrogénbomba nagyszerű... és csak a béke érdekében
M. Szabó Imre 2002-ben portréfilmet készített az akkor 94 éves dr. Teller Ede atomfizikussal. A kétrészes videót, amely Teller Ede otthonában. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják, valamint Teller Bush elnöknek címzett levelét, illetve az atomfizikus véleményét a klónozásról.
-
Irodalmi Jelen
"Vannak napok, melyek nem szállnak el"
Juhász Gyula, Tompa Mihály, Vörösmarty Mihály, Reményik Sándor, Kölcsey Ferenc, Arany János, Ady Endre, Petőfi Sándor és Gyulai Pál verseivel emlékezünk a márciusi ifjakra, elődeink bátorságára, az 1848-as magyar szabadságharc hőseire. A képeken látható ereklyék az Aradi '48-as Ereklyemúzeumban találhatóak.
-
Hudy Árpád
Mennyei séta a Tanár úrral – Hudy Árpád tárcája
Hallgatja a középkori koldusok tolvajnyelvét, társalog a francia forradalmi eszmékért rajongó kisvárosi polgárokkal és vidékről felköltözött, tollforgató nemesifjakkal, sorra látogatja több földi emberöltő legendás szerkesztőségeit, szemtől szemben látja a Maros-parti városban valaha megfordult magyar és külföldi hírességeket, akiket oly sokszor, oly lelkesen idézett meg.
-
Laik Eszter
Babitscsal büszkélkedő bank
„Más kérdés, hogy mit szólna ehhez – például – Babits Mihály. Aki, ugye, már nem igen tud szólni. De ha tudna is, egyáltalán nem biztos, hogy a kérdéses banknak adná az arcát. Vagy oda tenné a jogdíjait, vagy itt vezetné a Nyugat szerény számláját.” – Laik Eszter jegyzete.
-
Irodalmi Jelen
Európa, Európa – Kirakós játék felnőtteknek és felnövő gyerekeknek
Európát játszottam. Kusza játék.
Északot, Délt, keletet, nyugatot.
Egyik félt. Másik röhögött. És
simogatott. És rúgott. Ugatott.
(Szilágyi Domokos) -
Irodalmi Jelen
Paradicsomnak te szép élő fája - Húsvét, 2014
Félrehajolt a töviskoszorú, elment e világból
Megváltónk: villant válla az alkony alól.
S lám, az ezüstharmattól csalva a szörnyü keresztre
éjjeli-pillangó szállt le pihenni kicsit.
(Gottfried Keller) -
Irodalmi Jelen
Tábori slamek
Videónkból kiderül, Asbóth Balázs és Berki Teofil milyen szövegekkel vezette be a slam poetry világába a II. Hajdúböszörményi Írótábor résztvevőit.
-
Onagy Zoltán
A legendás szerelem vége
Ady a Nyugat 1912. március 16-i számában közölt Elbocsátó szép üzenet-e a legendás szerelem vége, a nyaktiló, ám Léda 1913. május 5-én keltezett levelében tesz még egy drámai kísérletet. Mert – gondolom én, és gondolta talán Léda is – lehetetlen, hogy így, ilyen rossz szájízzel zárjanak le tíz viharos évet.
-
Irodalmi Jelen
Ady halála
(1877. november 22.–1919. január 27.)
Arról se beszélünk, mi van, ha megéri a Horthy-évtizedeket. Sőt. Mi akkor, ha megéri Rákosit, Kádárt, ha netán Aczél elvtárs érzi magát felelősnek versei minőségéről dönteni. Megeshetett volna ez a szörnyűség, hiszen 1977-ben töltötte volna a százat. Nem beszélünk erről sem. Minek. Nem érte meg.
-
Onagy Zoltán
Léda asszony
Félned kell, ha asszonyra sokat bíztál, mert az asszony a sokat-adónak, a szárnyas férfiúnak megbocsátani nem tud halála után sem. Amíg pedig él s téged továbbvisz tőle fensőségednek parancsa, ő arra gondol, ami lényegének szimbólumos és hiányosságos tartalma. S bizony legalább meg fogja próbálni, hogy vélt bosszújára vélten alkalmas, reprezentatív latrokat keres a te büszkeséged ellen.
-
Onagy Zoltán
Nyugat
A társszerkesztő Móricz Zsigmond, miután nyitni akar az urbánusnak nevezett mélyirodalomból a közélet felé, de Babits ellenáll, elhagyja a lapot, a Kelet Népét szerkeszti, a kor egyik fórumát, ahol a népi írók jelentkeznek. (Ez az első jól regisztrált népies-urbánus vita az ezt követő népi-urbánus, zsidó-nem-zsidó, de modernista-anakronisztikus, globalista-nacionalista viták előtt.)