Hanyas vagy? Szilágyi György nyolcvanegy éves
Szilágyi György tömör életrajzát látva: nem kispályás a vészterhes időben. Aki az ötvenes években a rádió irodalmi osztályán szerkesztő, a hatvanasokban a kabaré rovatot vezeti, és a szórakoztató osztály második embere, a Párt embere, kétségtelen. Nem is akármilyen: megbízható embere. S mint ilyen, szólhat a Néphez, és cenzúrázhatja, amit kevésbé megbízható fazonok szólnak a Néphez. Az ország a Dolgozók országa, a Párt a Magyar Dolgozók Pártja, a rádió a Nép Rádiója. Nekünk is ilyen jut: néprádió. Kicsi, csúnya-sárga, rajta két gomb, egyik a hangerőé, párja az állomáskeresőé. Elvileg három állomást foghatna, de csak a Kossuth szól, a hangja vékony madzagon csorog be a házba, mint az áram. Megjegyzem, tévé a láthatáron sincs, az igazságokat Szabó bácsi és Szabó néni mondja ki kedd esténként szakmányban. (Viszont még nem nyomják megállás nélkül az emeregy-et, amit képtelenség megszokni, amitől csikarásom van, és nem értem a dolog ordenáré miértjét.)
A Hányas vagy, huszonnyolcas? – 1976-ban hangzik el először, utánanéztem. Huszonöt vagyok, nem élek otthon, de a rosszul képzett melodramatikus húsz percben látom szüleim rendült arcát (születtek: anyám '29, apám '20), és akarom, nem akarom, a szöveg ébreszt rá, mutatja meg, közhelyesebben: világít rá, hogy minden nemzedéknek személyre szabott sorsa van.
Velünk – fiatalokkal –, nem beszélnek, nem beszélhetnek a sorsról. Nem értjük. Nem azért, mert buták vagyunk, hanem mert amit nem lehet érteni, az érthetetlen. Egymással nem beszélnek róla, elég szörnyű volt megélni. S mint ilyen, rettenetes. Rettenetes, de alaptétel.
Ezért nem beszélek a fiaimmal a Kádár-rendőrségről, az útlevélkérelmező lapról, a KIEG-igazolásról, az Üzemi Négyszögről, a Határmegközelítési Igazolványról.
Évekig Szilágyi György jutott eszembe a kérdésről, hányas vagy? Talán megköszönhetném, hiszen szövege révén fogadtam el szüleimet olyannak, amilyenek. Hogy egy nemzedék a legveszettebb hadak útjáról így érkezett meg: fogat csikorgatva, tanácstalanul.
Szilágyi György, Bp., 1928. dec. 15., költő, színpadi szerző, színházigazgató. 1949-től a Városi Színház titkára, a Fővárosi Varieté igazgatója, a Kamara Varieté művészeti titkára. Ezután a Magyar Rádió Irodalmi Főosztályán szerk., majd 1962-től 1975-ig a kabaré rovat vezetője és a szórakoztató osztály vezetőhelyettese. 1980 óta szabadfoglalkozású író. Számos hangjáték, színmű, kabarétréfa, vers szerzője, több önálló kötete jelent meg kabaré- és cirkusztörténetről. Tanított az Állami Artistaképző Főiskolán. Írásait külföldön is publikálták. Könyvei: Az első szó jogán (1959); Nem viccelek (1974); Komédia nagyban és kicsinyben (1985).
Hanyas vagy?
Hanyas vagy? '28-as?
Mi félszavakból megértjük egymást.
Mi félszavakból megértjük egymást!
Apád mi volt? Kommunista?
Apád mi volt? Szocialista?
Apád mi volt? Ébredő magyar?
Itt a legtöbb családnak volt egy ügyeletes szégyenfoltja,
akinek a nevét nem volt szabad kiejteni, akit letagadtak, agyonhallgattak.
Ez egy kis ország.
Itt valakit mindig el kellett bujtatni.
Hogy ne találják meg a fehérek, hogy ne találják meg a vörösök.
Itt a legtöbb családban volt hívő és hitetlen.
Baloldali és jobboldali
Katolikus és zsidó.
Ez egy kis ország.
Mi többet éltünk, mint három nemzedék együttvéve.
Sokat láttunk, sokat hallottunk, sokat tudunk.
Mégse tudunk semmit.
De még itt vagyunk. Sokfelé. Lent és fent. Mindenütt.
Az őrtornyokban. És az intenzív osztályokon.
Mi, '28-asok.
De már tarkónkon érezzük az utánunk nyomuló nemzedék forró leheletét.
Már a nyomunkban vannak.
A fiaink. Drága fiaink.
Ők fognak egyszer eltemetni minket,
utolsó perceinkben ők ülnek majd az ágyunk szélén,
és velünk éneklik, hogy:
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Velünk énekelik?!
Nem akartam felrakni az egész, bár igaz, megrendítő, de hosszú szöveget. Aki emlékezni kíván, itt megtalálja az egészet: http://www.szepi.hu/irodalom/vers/tvers/tv_089.html
