Gömöri György: Egymás nyomában Obamával

Sok millió reménykedő emberrel együtt én is néztem Barack Obama beiktatását a BBC televízión, egy történelmi jelentőségű napon, aminek nem csak az a sokat emlegetett tény adott ünnepi jelleget, hogy egy 47 éves sötétbőrű (az Amerikában elfogadott meghatározás szerint „afrikai-amerikai”) ember lett az Egyesült Államok elnöke, hanem az is, hogy milyen előzmények után és milyen programmal lett elnök. De mielőtt Obamával kapcsolatos reményeimről szólnék, hadd említsek néhány vonatkozási pontot, más szóval adalékot, ami érdekes módon összekapcsol engem az új amerikai elnökkel.
Kezdem azzal, hogy Barack Obama Hawaiiban született két évvel azután, hogy én is jártam Hawaiiban, ahol magyar barátomat, Ádámot látogattam meg, aki orosz nyelvet tanított az ottani egyik legjobb középiskolában, a Iolani Schoolban. Amint az életrajzából kiderül, Obama kenyai édesapja diák volt Hawaiiban és későbbi feleségével éppen egy orosz nyelvi tanfolyamon (!) ismerkedett meg – nem tudom, pontosan hol, alighanem a University of Hawaii-on, Honoluluban. Obama apja nem sokkal később visszatért Kenyába, szülei elváltak – a kis Barack nevelőapja egy Lolo nevű indonéz lett, emiatt néhány évig anyjával együtt Indonéziában élt, ott járt iskolába, a bahasa Indonesia nevű nyelvet is megtanulta. Ez azért érdekes, mert amikor én 1960-ban Hawaii szigetén jártam, onnan repülőgéppel éppen Djakartába, tehát Indonéziába vitt az utam! Ahol – és itt megint bonyolódik az ügy – Paderewski-ösztöndíjjal éltem egy egyetemi éven, tíz hónapon keresztül, a jogjakartai Gadjah Mada egyetem hallgatójaként. Ezt az ösztöndíjat elsősorban lengyel származású amerikai diákoknak adták, de ha nem volt rá elég lengyel jelentkező, megkaphatták magyarok is, különösen egy olyan magyar, mint én, aki akkor már folyékonyan beszélt és fogalmazott lengyelül. Ottlétem alatt nemcsak Jogjában tanultam, hanem többször voltam Djakartában és Bandungban, de Jáva szigetén kívül is utazgattam: jártam Baliban, Makasszárban és Ambonban. Más szóval ez volt az én egzotikus tanulóévem, amiből több vers született, egy-két politikai tanulmány angolul és magyarul (Suez and Hungary in the Indonesian Public Opinion) és egy folyóiratban, nyomtatásban is megjelent tanulmány József Attiláról – indonézül.
Már ebből is látszik, hogy hasonlóan Obamához, nekem is színes, kalandos ifjúságom volt – ezt az indonéz kitérőt például az oxfordi St Antony’s College engedélyezte. A kollégium ösztöndíjas kutatódiákjaként kelet-európai témájú disszertációmon kellett volna ez idő alatt dolgoznom, de a kollégiumi hatóságok beletörődtek, hogy helyette Ázsiában tekeregtem. De ezáltal (mint Obama is) mindketten izelítőt kaptunk Ázsiából, egy régi ázsiai kultúrából, és egy országból, ahol akkor még mozlimok, keresztények és hindu vallásúak viszonylag békességben éltek egymással. Nem tudom, Barack Obama ismeri-e a Ramayana, illetve Mahabharáta c. nagy epikus műveket, amelyekre – kicsit úgy mint Homérosz két eposzára és a Bibliára – egy egész kultúra épül, de önéletrajzából tudom, hogy, például, nem idegen tőle Hanuman, a gonosz démonokat lebíró majomkirály alakja. És azt is tudom, hogy bár anyja második férjétől is elvált, s a család visszatért Hawaiiba, a kis Barack sok hasznos dolgot tanult Indonéziában.
A következő vonatkozási pont Chicago volt, ahol Obama 1983-ban kezdett dolgozni a helyi fekete közösség életkörülményeinek javításáért. Később ez a város lett politikai karrierjének kiindulópontja. Ami engem illet, vagy hatszor jártam Chicagóban, többnyire lengyel meghívásokkal, ugyanis Chicago Varsó után a legnagyobb lengyel nagyváros, több százezer lengyel származású, illetve ma is lengyelül beszélő ember lakja, s emiatt több chicagói egyetemen tanítanak lengyel nyelvet és irodalmat. Én két olyan nemzetközi irodalmi emlékkonferencián vettem részt előadóként, amelyet a nyolcvanas években (tehát amikor már Obama is ott élt) Tymoteusz Karpowicz lengyel költő és irodalomtörténész rendezett, mindkét alkalommal a University of Illinois csikágói kampuszán. Nem mondhatom, hogy sok időt töltöttem Dél-Chicagóban, ahol a feketebőrű lakosság tömegei élnek, de láttam, hogy a lengyelek többsége is keményen megdolgozik a megélhetésért, s ha valahol, Chicagóban meg lehet ismerni az átlag-amerikai polgár mentalitását, jóllehet az Egyesült Államok akkora és annyira decentralizált, hogy ezt is csak nagyon óvatosan merem állítani. Nyilván mások az elvárások Alaszkában és Floridában, de Chicago töményebben és jellegzetesebben Amerika, mint akár Washington, akár Miami.
Chicago után Obama ellátogatott Kenyába, majd a Harvard Law Schoolban tanult, ezen a kitűnő amerikai egyetemen szerzett világszerte megbecsült diplomát. Tette ezt a kilencvenes években, amikor én már régen az angliai Cambridgeben tanítottam, jóllehet vagy harminc évvel korábban egy évet én is eltöltöttem a Harvard egyík kutatóintézetében. Gondolom, a jogi kar könyvtárán kívül Obama néha benézett a Harvard egyetem legnagyobb könyvtárába, a Widenerbe is, ahol egykor én egy fontos tizenkilencedik századi lengyel költő életművén dolgoztam (pár évvel később könyv is lett belőle). Mindenesetre mindketten mélyen beszívtuk a massachusettsi Cambridge levegőjét, a harvardi ösztöndíjnak köszönhetően szépen gyarapítottuk tudásunkat – Obama a politikában, én az irodalomtörténetben hasznosítva azt. Ez lenne tehát a negyedik vonatkozási pont.
És végül hadd írjam meg itt, miért várok sokat Obama elnökségétől. Ismerem a programját, s ha annak csak egy harmadrészét képes megvalósítani, máris sokat tett az Egyesült Államok és sok más ország felvirágoztatásáért. Valahol azt olvastam, Obama balkezes, mint előtte Bill Clinton is az volt - egy olyan kétbalkezes elnök után, mint amilyen George "Dabya" Bush, ez nem jelenthet hátrányt. Arról nem beszélve, hogy míg az ifjabb Bush olyan ember volt, aki az elnök szerepét játszotta (eléggé siralmas eredménnyel), Barack Obama viszont olyan ember, aki rátermett az elnökségre. Nem akarom minden jó tulajdonságát felsorolni, de már eddig is látni: okos, higgadt, körültekintő, politikailag kerüli a szélsőségeket – és hadd írjam le a legfontosabb érvet: efficiens elnöknek ígérkezik. S ha valóban sikerül harmincmillió szegényebb sorsú amerikainak biztosítania az egészségügyi ellátást, lelassítania vagy megállítania a világméretű és egyre pokolibb változásokkal fenyegető környezetszennyezést, ami az előrejelzések szerint katasztrofális felmelegedéshez vezethet, akkor már megtette a magáét. Kétségtelenül nagyon nehéz dolga lesz, de nevét ma az egész világon a "remény" szóval társítják a számtalan nyugati és keleti, ázsiai, afrikai és amerikai politikusban csalódott emberek.