Kertész Ákos munkás hétköznapjai

Az 1911-ben alapított Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak a kezdetektől tagjai voltak írók, költők, a kor olyan meghatározó alakjai, mint Babits, Gárdonyi, Ady, Hatvany, Karinthy, Kosztolányi, mondta el Fráter Zoltán az újonnan életre hívott Szépirodalmi Tagozat bemutatkozásakor. Hogy „ne valami megmerevedett, múltba tekintő társaság legyenek”, szívesen látják az irodalmat aktívan művelőket ma is, pártszimpátiától, esztétikai elvektől függetlenül. Egyedül jó művek írását szabta feltételül tréfásan a társaság főtitkára.

Petőcz András örömmel vette, hogy felkérték a Szépirodalmi Tagozat elnökének, s hangsúlyozta: nem egy új írószövetség jött létre, hanem egy olyan kör, ahol időnként együtt tudnak lenni és beszélgetni jó társaságban. Szeptembertől vendégek lesznek a tervek szerint Bodor Pál, Takács Zsuzsa, Szakonyi Károly vagy Papp Tibor. Elsőként a hamarosan hetvenhetedik születésnapját ünneplő Kertész Ákos fogadta el a meghívást, aki nem is író akart lenni ifjúkorában. Megtudtuk tőle, hogy kezdetben színészként képzelte el az életét, ám időnként felbukkanó beszédhibája eltántorította ettől. Aztán a film világa vonzotta, de a Filmművészeti Egyetemre nem vették fel, mondván: nincs fantáziája. „A szűkös fantáziám miatt vagyok realista író”.

Érdekelte a pedagógusi pálya, származása miatt viszont „egyéb” kategóriába került volna a felvételinél, ösztöndíj reménye nélkül, így letett erről. Mert kapitalista kisiparos apjának három foglalkoztatottja volt, „kizsákmányolta” Erzsikét, Kazimír urat és Győzőt. Az államosításig. Akkor munkába kellett állnia a kamasz Kertész Ákosnak is, hogy hozzájáruljon a családi kasszához.

„Az irodalom mint pótcselekvés kezdődött nála”, először filmszüzséket vázolt fel, hogy miből szeretne filmet készíteni. Felmerült benne, hogy nem arcátlanság-e Móricz, Dosztojevszkij, Mann után tollat venni a kezébe, ezért megfogadta, ha harmincéves koráig nem derül ki, hogy megy neki az írás, abbahagyja. Pontosan akkorra jelent meg az első kötete, ám voltak viharos előzményei a Hétköznapok szerelmének. A folyóiratok óvatoskodva, de összekacsintással jelentették meg melósnovelláit, egészen 1958 decemberéig. „Akkor kiverte a biztosítékot” – emlékezett vissza. „Mezei András hozta a hírt, hogy Aczél a Kortással veri az asztalt, és kérdezi, ki ez a Kertész, aki az első revizionista hangot jelenti 1956 ősze óta.” Felkészült a letartóztatásra ekkor, összecsomagolt, de nem vitték be. Csak nem közöltek tőle semmit egy ideig. És cáfolni, súlytalanná tenni próbálták. Jovanovics Miklós cikkében úgy állította be, mintha a harmincas évek munkásait mutatná a novellákban Kertész. Héra Zoltán mégis mert új műveket kérni a Népszabadság számára, így született az Új ember, a gyáron belüli munkanélküliség szemléletes ábrázolása. Munkanélküliség a szocializmusban? Igen, a teljes foglalkoztatottság követelménye miatt akkor is léptettek be új dolgozókat, ha nem volt elég munka, s ez nagyon rosszul érintette a többieket, ha norma után kapták a fizetést.

Nem akart csak munkásokról szólni, már a Sikátor 1965-ös megjelenésekor is tévesnek tartotta, hogy munkásírónak nevezték, de nehezen szakadt el a maga munkás mivoltától, mikor minisztériumi ösztöndíjjal végre egyetemre mehetett, majd’ harmincévesen. „Megint a dolgok könnyebb oldalát választja, mint afféle zsidó” – bizonytalankodott – „cserbenhagyja a munkatársait”. Hiszen egyetemistának lenni kényelmesebb, mint karosszérialakatosként három műszakba járni. Ráadásul munkált benne egyfajta osztálybűntudat, mert ősei nem voltak echte munkások. Ehhez társult a belénevelt katolikus bűntudat, és a meghökkentő felismerés 1942-ben, hogy az ő családja is zsidó. Mivel megkeresztelték születésekor, nem tudatosult benne, mit jelent, hogy az unokatestvérei zsidók, s mintha szülei kedvesebben köszönnének a zsidó osztálytársak szüleinek. Tízévesen szembesült ezzel, mikor tanulmányi eredményei ellenére sem vették fel a piaristákhoz, csak az Állami Berzsenyi Gimnázium zsidó B osztályába. Ezt az élményt a Makrában is jelentkező idegenség, diaszpóralét és asszimilálódási vágy mellett a Zakariás című regényében igyekezett feldolgozni. Meg kellett írnia, mert szégyellte, hogy a „Nem vagy te zsidó véletlenül?” kérdésekre hol azt felelte: „De. Mi az hogy?!”, máskor azt, hogy nem. Húsz évébe telt, míg sikerült őszintén és hitelesen megfogalmaznia, a könyv 1990-es kiadásakor viszont alig kapott figyelmet a politikai változások miatt.

   Zsávolya Zoltán esztéta lényeglátó felvetéseivel a Makra önéletrajzi megéltségét, megszenvedettségét sem mulasztotta el megkérdezni. Így derült ki, hogy 1963-ben öngyilkos lett Kertésznek egy nagyon jó barátja, s felelősnek érezte magát valamelyest, hogy nem állt jobban mellette. Ez volt az alapélmény, mely az évek során regénnyé formálódott. Sikerregénnyé. Magyarországon 250 ezer példányban kelt el a Makra, hasonló nagyságrendben fogyott német nyelvterületen, s további fordításaiból egymillió példány vásároltak világszerte

   Mégsem tolakodnak most a kiadók harmadik publicisztikai kötetének megjelentetéséért. Addig is dolgozik A gyűlölet ára (1992) és A tisztesség ára (2000) trilógiává egészítésén.
   A sok egyébre kitérő beszélgetés végén a közönség kérésére József Attila (Olyan bolond vagy, Csak az olvassa…, Gyermekké tettél) és Radnóti (Nem tudhatom…) verseit kezdett szavalni, majd kitűnő memóriáról tanúbizonyságot téve Aranynak A fülemüléjébe fogott. Nemcsak hibátlanul elmondva, hanem érzékletes előadással megnevettetve még Sipos Lajost, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnökét is.

   Kertész Ákos könyveiben „átadni akart valamit, amire rájött”, s művei a rendszerváltozások ellenére sem vesztettek értékükből, nem csalódtam a Makrát újra kézbe véve. Remek könyv, hiteles alkotó, bámulatra méltó életút. A Szépirodalmi Tagozat első ülése maradandó élménnyel ajándékozta meg a résztvevőket.