Balassi Bálint
415 éve 1594. május 19-én ágyúlövés éri Esztergom ostrománál Balassi Bálintot. Mondjuk ki: tökön lövi egy török védő. Azt roncsolja szét, ami a legtöbb gondot okozza Balassinak egész életében. Az első sorokban harcol, 
hogy az első hullámban zsákmányoljon. Akkoriban divat a szabad rablás (ma is divat, lásd a balkáni háborút), mert a lókereskedelem nem hoz hasznot. Negyven éve alatt egyik bonyodalmas nőkapcsolatából a másikba rohan. Legendás levélrészletét: "Ha Isten segít, nagyúr leszek, ha másképp nem, farkam által." – az is ismeri, aki egyetlen Balassi strófát nem látott.
Csakhogy a fontos nőkhöz rendszerint tartozik egy fontos férfi. Vagy több. Balassi korában is. Ebből származik a feljelentés, az összecsapás, menekülés. Balassit elképesztő vádakkal jelentgetik fel. A féltékeny férfi fantáziája kimeríthetetlen. S mert minden elromlik, ami elromolhat, minden lehető jó házasságról lecsúszik, visszacsámpáz tíz évvel korábbi szerelméhez, Júliához, Losonczi Annához. De itt is kosár. Anna elhajtja.
Ekkor kezdődik a valódi mélyjárat, a lócsíszárkodás, amely az ostromig, és a május harmincadikán bekövetkező haláláig tart.
Ha így nézzük. Ha másként, a reneszánsz szerelmi líra apja. Minden volt, ami lehetett. Gazdag főúr, száműzött, tájékozott költő, iszákos kocsma- és pincejáró, epedő férfi és trükkös nőcsábász, végvári tiszt, végül filléres lókereskedő.
Rimay János a hű tanítvány, apród és egyebek, sírversében – egyebek mellett - a következőket adja a haldokló Balassi szájába: „Mit mondhatok? Éltem, / Hol bátran, hol féltem.”
Általában így teszünk, mi, halandók.
Kapcsolódó: Balassi: Hogy Júliára talála, így köszöne neki
"A rendkívül művelt költő tanul is az egész világtól, és mert igazi nagy költő, senkinek nem lesz az utánzója. A kor fél lábbal még a középkorban él, és Balassi ismeri a középkor lovagköltészetét is. Témavilága, akárcsak a lovagköltőké, világosan oszlik az akkor hagyományos három körre: vallásos, harci és szerelmes költészetre, vagy ahogy akkor mondották: istenes énekekre, vitézi énekekre és virágénekekre. Az élmény azonban már merőben újkori. Istenes énekeiben az áhítatos hinni akarás, a kétely, a lélek háborgása keveredik; egy nyughatatlan ember reménytelen vágya a benső nyugalomra. Vitézi énekei egyrészt a férfias kalandokat eszményítik, másrészt a friss nemzettudatot fejezik ki. Virágénekei pedig a középkortól elszakadt újkori ember életvágyát, életszeretetét fogalmazzák meg az érzelem széles skáláján.
A nyelv és a zenei hatású versforma bravúros művésze volt. A róla Balassi-strófának elnevezett kilencsoros versszak kialakítását a kor tánczenéi ihlették meg; mai kifejezéssel élve ezek reneszánsz táncdalok. A zenei ihletettség azonban a legtöbb, egyéb formájú költeményénél is felismerhető; versei nagy részét énekszóra képzelte el, s nyilván úgy is adta elő baráti köreiben. (Ő maga több hangszeren is játszott, és szép énekhangja volt.)
Szókincse és költői képvilága nemcsak rendkívül gazdag, de olyan életképes, hogy versein mit sem koptatott az évszázadokban mérendő idő. Amiket Balassi előtt magyarul írtak, ha lelkünkhöz szólnak is, egy tőlünk már idegen ómagyarsággal szólnak, de nagyon sok, Balassi utáni szöveget is megavítottak a múló évszázadok - Balassi azonban ma is frissen hangzik. Lángelméjének legbiztosabb bizonyítéka, hogy minden következő nemzedék kortársa tudott maradni. Szükségképpen túlhaladott helyesírását minden évszázad a magáéhoz igazíthatja, és így sokkal kevésbé érezzük régiesnek, mint a száz vagy kétszáz évvel későbbieket.
Különös, hogy ez az annyira mindenkihez szóló nagy költő sohase törekedett az irodalmi közismertségre. Egy ifjúkori prózafordításán kívül semmi sem jelent meg tőle életében. Könnyelmű nagyúr volt, szórta a kincseit, ahogy szórta azokat az aranyakat is, amelyeket általában nem tisztes úton szerzett. A megformálás művészi élménye kielégítette. Alig érthető, hogy magamagának írva ennyi műgondot fordított a versek csiszolására. Ha megvolt velük, vagy barátokat szórakoztatott bor és zene mellett, vagy asszonyokat igyekezett költészettel is hódítani. Holott olyan tudatos költő volt, aki felismerte és érezte is a korszerűt, az irodalomban szükségeset. Vallásos költészetének gyötrődése pontosan megfelelt a reformáció évszázadának, amelyben igen sokan személyes problémaként, a választás benső kötelezettségével élték a hittételeket; a kor világnézete vallásos köntösben jelent meg. És az a Balassi, aki anyagi előnyökért változtatott vallást, közben lelkiismereti kérdésként éli át a kor vallási vitaanyagát. Vitézi énekei pontosan megfeleltek a végvári harcok emberének: kifejezték azt az új helyzetet, amelybe a török veszedelem folytán nagy tömegek kerültek. Szerelmes költészetének őszinte, nagyvilágian erotikus hangja pedig szinte forradalmi volt. Katolikus és protestáns versenyt üldözte a virágénekeket. A szerelmi öröm tagadásában egyetértett plébános és prédikátor. Balassi túllépett ezen is, azon is. És még arra is maradt ideje, hogy drámai művet írjon. A sokáig elveszettnek hitt és csak nemrég újrafelfedezett Szép magyar komédia korszerű reneszánsz pásztorjáték. Ha lehetett volna akkoriban magyar színházi élet, műsordarab vált volna belőle. De a török dúlta országban, ahol ráadásul a haladást jelentő protestantizmus színházellenes volt, ahol a királyi udvar külföldön volt, és idegen nyelvű volt, ott Balassi ifjúkorának tanítómestere, a nagyszerű humanista, Bornemisza Péter is hiába írta újra magyarul Élektra tragédiáját. Az a magát meg nem nevező szellemes író (talán ez is Bornemisza) hiába írt kemény szatírájú komédiát Balassi Menyhárt sötét üzelmeiről... Mindez ugyanolyan korszerű, de körülményeink közt hatástalan törekvés volt, mint Balassi pásztordrámája. Mi ma ezekkel kezdjük drámatörténetünket, de akkor ezekkel még nem kezdődött meg a színháztörténetünk. Tehát hatástalanok maradtak." - írja Balassiról Hegedűs Géza A magyar irodalom arcképcsarnokában.
