A gyönyörű költő - Arany
Arany, ha felállítható rangsor az oktatással rosszul járt irodalmi nagyságok közt, ott áll a topon az első három közt. Petőfi János vitézét követte a tananyagban a Toldival, a Toldi bonyolult óriásstrófáival, érdekes és bonyolult miértjeivel. Mert szinte nem tanítottak meg életéből semmi izgalmasat, ami – az irodalmat tantárgyként kezelő – gyerek számára fontos, ami személyessé tehetné. Ebből következően Arany nem egyéb, mint a Toldi három baromi vastag verseskötete, jaj, mondja a gyerek, miután túljut Aranyon a tananyagban, jaj.
Pedig lehetne jól is tanítani.
Születik, tanul, csodagyerek, Szalonta, azután Debrecen. Ezután, mint Jókai és Petőfi, színészet, majd vándorszínészet. A kor lázadóinak alapiskolája, az elszakadás, függetlenedés egyetlen lehetősége. Hatásos adalék lehetett volna a könnyebb Arany-értéshez, ha a Toldi előtt megismerjük a történetet: vándorszínészként megálmodja édesanyja halálát. Másnap reggel bűntudattól hajtva, kétségbeesetten hazaindul. Gyalog (1834-35).
Eztán a jegyzőség, a házasság, a szorgalom és az autodidakta évtized. Nem olvas újságot, nem hallgat rádiót, nem néz tévét (naná, hogy nem), tanul, intézi az ügyeket, olvas, fordít (Szophoklész és Shakespeare), olvas, gyártja a gyerekeket, végzi a birtok körüli feladatokat, és aggódik folyamatosan.
"Zseni a nyárspolgár álarcában", veti oda Babits, ugyanakkor, ugyanabban a mondatban odaver Petőfinek, "Nyárspolgár a zseni álarcában". Van benne valami. Petőfi átgázol mindenen és mindenkin, mint a gyorsvonat, Arany lassan halad, aprólékos, a vonat mellett döcögő bivalykordé, "félre áll", ha úgy alakul.
Azután prózakötet (Életképek), majd a megnyert pályázat (Vörösmarty a zsűriben: "Irodalmunk vaskora" – mondja a díjnyertes Az elveszett alkotmányról). Ezt követi a Toldi, a konzervatív kritika kifejezetten arrogáns, de élvezhető és olvasható össztüze (Petőfire is).
Különös megfigyelni, hogy a választási kampányok emberfaló természete milyen gyorsan visszatalált az eredetéhez, "tűzzel-vassal megsemmisíteni az ellenfelet", ehhez képest manapság az irodalomkritika szolid, szinte humánusan semmitmondó.
Bedörög 1849, és ami azt követi Haynauval, a Bach-korszakkal. Áldás az alkotóművész, de tragédia a családapa, a biztos megélhetésre vágyó férj számára. Állásából kirúgják, elszegényedik, az irodalmi élet halott. Az ilyen súlyú politikai változások mellett az irodalomnak nincs tere, csak legendája.
Tíz év keserves helybenjárás után ötvenkilencben Pestre költözik (Kisfaludy Társaság igazgatója, később elnöke), sikertelen irodalmi lapo(ka)t szerkeszt, rábukkan Madách Imrére és a Tragédiára.
Kiegyezés után beindul az ipar, az ország gazdagodása, parasztosan szólva, tombol a polgárosodás. A Kiegyezés Deák Ference és pártja hallgat, második vonalra szorul. Arany csak bámul. Ilyen körülmények közt nem lehet a "nemzet költője". Eltemeti lányát, befejezi a Toldi szerelmét. Így hal meg. Boldogtalanul.
Arany élete, életműve, utóélete felteszi a kérdést, minek nevezzük a boldog költőt. Ha látunk olyat.
Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő. Irodalmi pályafutása az 1845-ben született Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal kezdődött, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.
