Árnyékok a szent tehénen
27 éve, 1983. április 15-én halt meg Illyés Gyula.
Nem tenném mellé, hogy költő, író. Ami evidencia ugyebár. Nem kérdés.
A kérdés az, amit egy "zavaros látású kezdő" újságíró tesz fel Lázár Ervinnek a Hargita népében. Lázár Ervin Alsó-, Illyés Felsőrácegrespusztán gyerekeskedik, innen a párhuzam, és az sem véletlen, hogy rákeresünk. Illyés egyszerűen nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a közvetlen hazai tájból kikelt egy – akkor még fiatal, de helyből zseniális Lázár Ervin nevű - író. Nézzük: – [...] "hisz a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójáról van szó. Sajnos, a rendszerváltozás után méltatlan bírálat is érte őt (Illyést) zavaros látású, kezdő tollforgatók részéről. – Ismerem ezeket a kérdéseket. Az most a lényeg, és ez tény, hogy ő a diktatúra idején is az igazat írta. Olyan írói-szellemi magaslatra emelkedett, hogy a hatalom nem mert belekötni, mert annak nemzetközi visszhangja lett volna. Sok írótársam segített. Az elvtársak őt nem tudták megnyerni maguknak! Bírálói nem ismerik a kort, és az is lehet, hogy egyszerűen nem szeretik Illyést, és akkor sem szeretnék, ha börtönben ült volna néhány évet a vörös diktatúra idején. Nem kell ezzel törődni." – válaszolja Lázár Ervin.
Igen. De nem ült néhány évet a vörös diktatúra idején. Ugyanakkor a vörös diktatúra nagy ívben leszarta, ha valaminek nemzetközi visszhangja kerekedik, legalábbis az első tizenöt évben, negyvennyolctól hatvanháromig. Tehát biceg itten valami.
Hülye kor, annyi bizonyos. Bonyolult. Nem könnyű ismerni. A történészek is csak mostanában kerülgetik közelebbről, mit tehet egy mezei érdeklődő, aki pletykák és szájhagyomány útján értesül az hatalomhoz-hatalmakhoz fűződő kapcsolatáról? Illyéssel nem tudnak mit kezdeni az is bizonyos. Nem könnyű. Különösen aztán, hogy a Nobel közelébe kerül.
Mégis bizonyos szögből árnyékok a szent tehénen. De ez a rovat írószületésnapokról, íróhalálokról szól, nem politikusok és szent tehenek születésnapjáról, akiket éltükben folyamatosan körülölel valami elmaradhatatlan katyvasz, ezért csak annyit: ott a könyvespolc, ott a Magyar Elektronikus Könyvtár, bele kell nézni Illyés Petőfijébe. Ha még eztán kétségei támadnának valakinek, netán vastagnak találná a Petőfi esszé-regényt, ott a karcsúbb Puszták népe, hogy legyen min megrendülni. De a verskedvelők megtalálják az Egy mondat a zsarnokságról című mondatot a zsarnokságról. Ebből a fiatalabbak is megérthetik a kor lényegét. Már amennyiben a korok rendelkeznek felfogható lényeggel, nem a mindenekori hatalom mindenkori mocskos játékát nevezzük "kor lényegének".
Illyés Gyula:
Egy mondat a zsarnokságról
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallatószobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan
pattogtatott “vigyázz!”-ban,
“tűz”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé kapott ujj
“pszt”-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,
az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
meg abban,
megállt a kapulajban;
abban, ahogy a “halló”
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;
nemcsak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,
mert zsarnokság van,
nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,
az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,
ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,
az van a derűtelen
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened sem;
mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrba-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a tejút is már más,
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,
vonat kereke, hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből,
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába
beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert mikor ledobtad;
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,
hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó
feleség ringyó;
vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
(630)
