Március 15 – évről évre

A negyvennyolcas forradalom kitörése napját a kezdetektől hazugság, tiltás, aktuálpolitikai maszatolás fedi. Soha egyetlen hatalom sem hagyta érintetlenül, minden egymás követő kultkormányzat elsőszámú feladata volt, hogy beidomítsa, magához hajlítsa negyvennyolc mítoszát.
  
A szabadságharc leverése után betiltják. 1860-ban a fiatalok az utcára vonulnak, hogy megkoszorúzzák a vértanúk sírját, a katonaság közéjük lő. A kiegyezés után nem tilos a megemlékezés, de sérti az uralkodó ház érzékenységét. Így érkezik 1848 ötvenedik évfordulója. Szó nélkül hagyni képtelenség, csak manipulálni lehetett. A hivatalos Magyarország ünnepel.
  

1898 – közel a nap
   
„A nemzeti érzület legfőbb szimbóluma a korona, első bajnoka, aki a koronát viseli. A költő nemhiába mondta: a legelső magyar ember a király. Amiért éjben megremeg minden magyar emberben a lélek: attól ne ragyogjon tündöklőbb tűzben, ne égjen túlvilágibb fénnyel Szent István koronáján a drágakő?" (Budapesti Hírlap 1898. március 15.)   

1919 – forradalom/ellenforradalom
   
A monarchia romjain új örökös – Kun Béla: „A diadalmas forradalom első márciusi ünnepe ünnep az ünnepek között, az idők végéig piros betűs napja a magyar historia ünnepszegény kalendáriumának. Amiről hetven év előtt álmodott az ország, az ma kivívott kincsünk, elrabolhatatlan vagyonunk: szabadok vagyunk." (Magyarország, 1919. március 15.) 

Landler Jenő Adyra fordítja a szót a Petőfi szobornál: „A magyar ugaron a tavaszi szél sohasem súgta még biztatóbban proletárfülekbe, hogy „lesz még egy március”. És ha tudjuk, hogy közel az idő, amikor álmaink valóra válnak, akkor elmondhatjuk, hogy a mi munkánk nem volt hiábavaló. Ez az utolsó március, amikor arról beszélünk, hogy lesz még egy március..." (Népszava, 1919. március 18.)  

1920–1945 – „újra szép lesz”

A Horthy-éra törvénybe iktatva nemzeti ünneppé szenteli március 15-ét. A Trianon utáni ország 1923-ban Petőfi születésének 100. és a március 15-ei forradalom 75. évfordulóját ünnepli. Az ünnepi beszédekben a korigénynek megfelelően új tartalom. Budapest polgármestere mond ünnepi beszédet: „Petőfi Sándor, a nagy magyar költő, a legendás nemzeti hős, tragikus sorsú mártír születésnapjának megünneplésére jöttünk össze. E pillanatban mindenütt, túl az emberkéz alkotta határokon, mindenütt, ahol magyarok élnek a hármas halom és négy folyó magyar könnyel és vérrel öntözött országában egységesen borulnak le halhatatlan szelleme előtt." (Magyarország, 1923. március 16.)
A Bajtársi Egyesületek ünnepi emlékezésén Bajcsy-Zsilinszky Endre a szónok: „1848. március 15-e történelmi március volt, amely széttörte a rabság bilincseit. Ezt a márciust azonban meghamisították a szószátyár hazafiak és meghamisították azok, akiknek a forradalom csak öncél volt és nem eszköz. Ezek elsikkasztották a nemzeti eszmét Ma új honfoglalás előtt állunk. Mert mi a miénk ma? Miénk talán Budapest, vagy a Felvidék? Miénk talán a gazdasági élet, a tőzsde, az irodalom, a sajtó? Vissza kell szereznünk mindenütt az elvesztett pozíciókat" (Magyarország, 1923. március 16.)
Második világháború. A szabadságharc a frontra menő katonákat fellelkesíti. Kállay Miklós miniszterelnök így buzdított rádiósorozatában: „ahogy 1848-ban először fegyvert kellett ragadnunk, éppúgy most is – mert nincs föld, nincs munka, nincs polgári jólét, míg az örök nagy ellenséget, a német, az orosz kommunizmust le nem vertük. Háborúba megyünk. Elől megy a márciusi fiatalság, biztosan tudom, hogy győztesen tér haza. Mire vége a harcnak – nem a világosi fegyverletétel lesz a vég –, otthon, munka és emberi lét várja" (Magyar Nemzet, 1942. március 17.)

1945–1959 – bolseviki forradalmárok

A hatalomra került kommunisták tizenötödikét úgy sajátították ki, hogy az önnön paródiájává vált. Az országgyűlés 1948-ban törvénybe iktatja a magyar forradalom és szabadságharc jelentőségét. Kádár János, a kommunista párt helyettes főtitkára így beszél Csepelen: „Az esemény kettős jellegű: a szabadságharcot és egyúttal az építést is ünnepeljük. Sokszor beszéltünk vörös Csepelről; most lett Csepel igazán vörös, amikor megértette, hogy a magyar nép legfőbb érdeke: többet és jobban termelni, hogy gazdagabb, boldogabb és szabadabb legyen a magyarság" (Szabad Nép, 1948. március 14.) 
A Kossuth téren március 15-én Rákosi főtitkár a vezérszónok: „Nekünk jutott a történelmi feladat, hogy valóra váltsuk és beteljesítsük mindazt, amiért 1848 hősei Kossuthtal, Petőfivel, Táncsiccsal az élükön küzdöttek A magyar népi demokrácia szerencséjére a nemzetközi helyzet ma gyökeresen más, mint 1848-ban volt. Most megvalósulhatott Kossuth legforróbb vágya: a testvériség. A testvériség jele az a kölcsönös segítségnyújtási szerződés, amelyet Moszkvában a szovjet nép nagy vezérének, Sztálin generalisszimusznak a jelenlétében aláírtunk." (Szabad Nép, 1948. március 17.)
És a helyzet fokozódik: „Vannak már „belső bitangok”: kémek, kulákok, klerikális reakciósok, akik népköztársaságunk elleni gyűlöletükben minden gaztettre készek. Világos után azt hitte a magyar nép, hogy Haynaunál kegyetlenebb hóhéra nincs a nemzetközi reakciónak – Horthy, Szálasi, Hitler megmutatták, hogy tévedtünk. Az amerikai imperialisták Tito- és Rajk-féle banditái minden eddiginél szörnyűbb sorsot szántak népünknek" (Szabad Nép, 1950. március 15.)
  
1958. március 15-én a Nemzeti Múzeum előtti nagygyűlésen Komócsin elvtárs ünnepi beszédében a forradalom eszméire hivatkozva áruló bitangnak nevezi az 1956-os forradalmárokat: „Az 1956 októberi ellenforradalom 1848-as jelmezben vette kezdetét. Az ellenforradalom erőinek megsemmisítéséért folytatott küzdelmünk harcot jelentett és jelent azért, hogy Kossuth, Petőfi és Táncsics zászlaja és eszméi újra tisztán, fényesen ragyogjanak." (Magyar Ifjúság, 1958. március 14.)

1960–1990 – Kádár és a krumplileves fazeka
 
Az 1960-as évek elejétől stílusváltás. Kádár János új jelszava: „Aki nincs ellenünk, az velünk van". 1969-ben újabb manipulációval csökkentik a forradalom szerepét: megszületik a Forradalmi Ifjúsági Napok, a három tavasz (1848. március 15., 1919. március 21. és 1945. április 4.) egymásra épülő ünnepek óriási ötlete.
Az újabb Petőfi-évforduló évében, 1973-ban Kállai Gyula így beszélt: „A nép szeretetét, a helytállást most másként, legfőképp munkával, tanulással kell igazolnunk. Bizonyára akadnak, akik ezt nem érzik elég vonzónak, nagyszerűnek és felemelőnek. Pedig a béke, az építés munkája – ha tetszik: romantikája – méltó leginkább az emberhez. Hatni, alkotni, gyarapítani – ez a mi legfőbb és legszentebb kötelességünk!" (Népszabadság 1973. március 16.)  

Húsz év megint
     
Az áhítatos kincstári ünnepélyekre fütyülnek az elégedetlen fiatalok. Másképp, a saját módján, a saját értékei szerint akar ünnepelni, s ezt a „forradalmi romantikát" a hatalom nem tűrheti. Először 1973-ban ütik a rendőrök a Petőfi-szobor környékén gyülekező fiatalokat.
Az 1980-től az ifjúság márciusi akciói a Petőfi- és a Bem-szobornál, a Batthyány-örökmécsesnél egyre gyakoribbak. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1987. december 15-i határozata ijedtében március 15-ét ismét nemzeti ünneppé nyilvánítja.
  
És most újra, nem csak ötvenhatot, de negyvennyolcat is az MSZMP KB utóda, az MSZP KB szervezi. Az élet megy tovább a Fidesz kokárdahegyeivel, kokárda nélkül. Az aktuális politikai játékok előjele nem változtatja meg egy nép viszonyát saját történelmi múltjához. Kötelező, hogy ne változtassa meg. A nemzet válogatottan dörzsölt politikusai elmúlnak. A hősök túlélnek.

1360