Bond(ok)
Bond lelkileg sérült, és korosodik, ám igazi akciósztárként tér vissza egy utolsó heroikus küldetésben – nyilatkozza Sebastian Faulks brit író, aki az örökség kezelőinek megbízásából Ian Fleming születésének jövőre esedékes centenáriumára megírja a legújabb Bond-történetet – írja a Guardian 2007 tavaszán. Itt kezdődik az új Bond-történet.
Minimum különös, hogy egy krimiíró leszármazottai a századik születésnapot azzal ünnepeljék, hogy élő, aktív íróval folytattatják a hatvannégyben lezárult életművet. A dolognak persze van bája, varázsa. Talán a bevételi oldalról is, hiszen az örökösök számára nem elhanyagolható tétel (magyar viszonyokban gondolkodom), ha fakul vagy újrafényesedik az örökhagyó nimbusza, és ez a nimbusz jelentősen hat a bankszámlára. Ugyanakkor (magyar viszonyokban gondolkodom) érdekes eljátszani a gondolattal, hogy egy gazdag és kísérletező kedvű magyar kiadó elmúlófélben lévő nagy magyar írót támaszt fel hasonló módszerrel. Ki volna, kit támasztana fel? Tegyük fel ez a kiadó 2004-re, Jókai Mór halálának századik évfordulójára megíratja Esterházyval A kőszívű ember fiai befejező, harmadik regényét, a Baradlay-család életét a dualizmus korában. Zsák pénzért, persze. Izgalmas dolog született volna belőle (már ha Esterházy rááll, miért is ne, az írót többnyire motiválja a pénz, a feladat abszurditása, ugyanakkor a nagysága). Hernádi Gyula ugyan elkövette az Egri csillagok folytatását, gondolván, Gárdonyit mindenki olvasta, nem kell a reklámra költenie, de Hernádi rosszul viszonyult a kánoncsinálókhoz, ennek köszönhetően az Egri csillagok nem jutott ki a köztudatba.
Ha jobban megkaparjuk, Ian Fleming is hiányzik regényeivel a magyar köztudatból, az angol krimihez kötődő olvasmányélményeink inkább Doyle Sherlock Holmes-ával, Agatha Christie Miss Marple és Hercule Poirot-jával kapcsolatban léteznek. Fleming a képernyő, a film, ha egyáltalán.
Pedig fantasztikus élet. Ha nem ejtünk néhány szót erről a fantasztikus életről, nem derül ki, mi okból ébresztgetik őt. Írónak, újságírónak indul, a második világháborúban tengerésztiszt és hírszerző. Vagyonos kereskedőcsaládba születik, de formabontó fazon lévén nem óhajtotta a szemérmesen közgazdaságnak nevezett családi hagyományt folytatni. Diákéveivel tovább bonyolítja a családi megítélést, nemibajt szed össze, anyja feddésül átíratja egy másik iskolába. Fleming – a hírek szerint – falta a nőket. A nő ugyanúgy jelenik meg életében, mint a 007-es ügynökében, gondosan felrakott hús a genitáliákon. Ma aligha volna sikere nőalakjaival, a feministák rámozdulnának. Ahogy a nőkhöz általában viszonyul, abban nem kis szerep jut élete egyetlen nagy szerelmének (Ann Charteris), aki – hogy az író nőkkel kapcsolatos személyiségfejlődése gömbölyű legyen – pénzhez, ranghoz megy férjhez, amikor visszatér, és férjül veszi Fleminget, a dolog ártatlan szépségébe bele vagyon piszkálva némileg. Viszont ez a nő veszi rá a Casino Royale megírására. És a nászút alatt megszületik James Bond, az ügynök, a Casino Royale tizennégy részes regénysorozat első fecskéje. Megállapíthatjuk, minden nő kétfenekű, mint a dob.
Másodiknak kövessük Faulk innen látható pályáját. Tizenkét kötete közül a magyarul (tudtommal) nem olvasható Birdsong (Madárdal) című regény kétmillió példányban fogy el angol nyelvterületen. Egy másikból (Charlotte Gray) film készült. A történet a második világháborúba visz, Charlotte-ot, a fiatal skót lányt, eltalálja a szerelem a királyi légierő snájdig pilótája személyében, de a fiút várja a háború és a Spitfire, lelövik, a lány hirtelen haragjában kémszolgálatra jelentkezik, a Vichy-kormány Dél-Franciaországában száll le ejtőernyővel, hivatalból a francia ellenállókat keresi, de ő a pasiját kutatja. Érdekes sztori. Kíváncsi vagyok, ha magyar író hasonlóra vetemedne, meddig engednék be az irodalmi elitklubokba. Egy harmadik kötete a magyarul is megjelent Sohase mondd. Hangulata a későbbi Bond regény miliőjét idézi, jazz, whisky, cigarettafüst, ragyogó bárok és erotika, ahogy mondani szokás, egymásnak feszülnek a vágyak. Kerül egy diplomatafeleség is, aki fütyül a politikára, a közéletre, a partikkal és a testével foglalja el magát. Miután gyerekeitől megszabadul (gazdagék bentlakásos iskolái, érdekes, nálunk a szegények laknak bent a hidegvizes kollégiumokban) a test átveszi a hatalmat a gyereknevelés fölött, ráájul egy politikusan érintett férfiemberre, szeme rányílik a szörnyű hatvanas évekre, a két nagyhatalom hidegháborús világára. Hát nem tudni, mennyire csigázza fel a magyar olvasót a hatvanas évek hidegháborúja angol író szemével, érthető a kiadók óvatossága. Mindez annak ellenére, hogy a BBC angol Nagy Könyv Top 21-es listáján a Madárdal tizenharmadik Emily Brontë két regénye (Jane Eyre, Üvöltő szelek) és Joseph Heller A 22-es csapdája után.
Faulks 1953-ban születik, Cambridge-ben végez, az Independent első irodalmi szerkesztője, később a vasárnapi kiadás főszerkesztője, akkor becsukja a kaput, ír. A Guardian kolumnistája 1992-98 közt, és az Evening Standard londoni napilapé 1997-99 között. Nem mellesleg megírja a Channel 4-nek a Churchill titkos hadserege című háromrészes dokumentumsorozatát, amely a brit Special Operations Executive történetét dolgozza fel. Tagja a Royal Society of Literature-nak, melyet IV. György alapított 1820-ban. Coleridge, Yeats, Hardy mind tagja volt. Faulks, a CBE – a Brit Birodalom Parancsnoka – kitüntetés birtokosa, feleségével, három gyermekével Londonban él. A CBE kb. a Magyar Köztársaság kis- vagy középkeresztjével egyenértékű állami kitüntetés, a következő díjjal lovaggá ütik. Azaz Faulks egy kislovag. "Csak a neve ilyen hülye. Annyira, hogy a hivatalos kormányweboldal nem közli, mi rejlik a rövidítés mögött. V. György alapította ezt a lovagrendet, 1917-ben" – írja Londonból titkos informátorom. Végül, ha összeadjuk: 1984-től, az idén májusban megjelent Az ördög táncba visz című Bond-regénnyel együtt tizenkét regénye jelent meg. Ismertségét főként az első és a második világháborúban játszódó trilógiának köszönheti (Birdsong – Madárdal; Charlotte Gray; The Girl at the Lion d´Or – Lány az Aranyoroszlánban).
A következőket nyilatkozza egy interjúban: "Újságíróként elmentem megnézni az árkokat a nyugati fronton. Ott álltam a sárban veteránokkal, az egyik a kezemet fogta, miközben elmesélte, hogy mi történt a katonatársával, aki közvetlenül mellette robbant fel, darabjait úgy szedte össze, rakta homokzsákba, akkor rájöttem, ez nem történelem, nem valami poros, élettelen dolog, hiszen élő, fizikai kapcsolatban voltam vele abban a pillanatban."
Aztán: "Az első reakcióm a felkérésre az volt, hogy tudod, hogy az utolsó könyvem 650 oldalon keresztül a pszichiátria születéséről szól, biztos, hogy rám gondoltatok? De meggyőztek. Meglepődtem, de ugyanakkor izgalommal töltött el a lehetőség. Újraolvastam a Bond könyveket, és rájöttem, hogy jók nagyon. Végig érezhető, hogy ez az ember folyamatos életveszélyben van, kezdünk aggódni a biztonságáért. Az író játékosságát is felfedeztem és megtetszett a tiszta, újságírói stílus is."
A kérdésre, mi volna, ha nem Faulks volna: "Dickens az isten számomra, mert annyira mániás volt, annyira ambiciózus, nemcsak hosszú regényeket írt, újságot szerkesztett, színházat csinált, mintha 5 életet élt volna egyszerre, a gondolata is kifáraszt. Pont ezért, Dickens ellentéte is szívesen lennék, pl. Salinger, aki megírta az egy darab tökéletes regényt. Ez az egyes szám első személyben írt regények nagy varázsa, a tökéletesség, amit panoramikus regényekkel nagyon nehéz elérni. Regények: Zabhegyező, Bleak House (Örökösök), az is nagyon jó könyv, és Proust is lehetnék."
Aztán Faulks jópofán: "Fleming 1000 szót írt minden délelőtt jamaikai házában, aztán feltette a búvárszemüveget, a pipát, lement a tengerhez, úszás után hazament, koktélt ivott, ebédelt a teraszon, és írt még 1000 szót. Esténként martinit ivott, elegáns hölgyek társaságát elvezte. Londoni házamban ugyanezt a rutint követtem, leszámítva a koktélt, az ebédet meg a könnyűbúvárkodást.”
Röviden: Bond visszatért a századik születésnapra. Pörgőbb, mint új korában. Fleming és a belőle születő Faulks-Bond krimiipari tömegtermék a jobbak közül. Koherens nyelvi egység, kompakt cselekményrendszert mozgató struktúra: bűn, politika, szex. Fleming kitalálta a vonalat, Faulks megírta, a kiadó kiadta, az olvasó kézbe veszi. Most majd kiderül, mire mennek ők négyen. Az olvasó dönt: iszik vagy olvas.
(Ian Lancaster Fleming, 1908. május 28. – 1964. augusztus 12., angol író, újságíró, a második világháborúban tengerésztiszt és hírszerző. Sebastian Charles Faulks, 1953. április 20., angol író.)
