Gömöri György: Pilinszky Cambridge-ben
Ezt a könyvecskét egy vidéki angol kiadó, nevezetesen a Worple Press adta ki, egy fillér magyarországi támogatás nélkül. Itt is sanyarú idők járnak a könyvkiadásra, tehát ez önmagában véve is esemény, de ami igazából megújította az itteni Pilinszky-kultuszt, az pár nappal ezelőtti cambridge-i bemutatónk volt. Erre az egyetemi könyvtár egyik termében került sor, s azt kell mondanom, szép sikerrel. Negyven-ötven ember ritkán jön el Angliában egy versfüzet bemutatójára, hátha még egy távoli nyelvből fordított műről van szó! Ez nagyon „feldobott” bennünket, mármint Clive-ot és engem. A bemutató napjára John Wells, a könyvtár kézirattárának vezetője kis kiállítást is szervezett kettőnk műveiből – ha valaki megnézte ezt, láthatta, hogy én már a múlt század hatvanas éveiben próbáltam elérni Pilinszky lírájának befogadását angol nyelvterületen, csak akkor még nem értek meg rá a feltételek. (Az első, Ted Hughes és Csokits János által fordított kötet 1976-ban jelent meg). Clive-val amúgy negyven éve ismerjük egymást, ez volt nyolcadik magyarból fordított verskötetünk.
Pilinszkyről költőtársa, Nemes Nagy Ágnes írta valahol, hogy olyan ritka, mint „a fehér antilop”. Költők közt is különleges jelenség. S bár vannak, akik 1970 utáni, szabadverses korszakát is igen nagyra tartják, ma már szinte vitathatatlan, hogy Pilinszky költői nagysága azokban a versekben ragyog fel, amelyeket 1944-45-ös németországi élményei ihlettek. A korábban szinte kizárólag saját erkölcsi problémáin tépelődő, „árva” poéta, a Trapéz és korlát társadalmon kívül rekedt fiatalembere ekkor lett olyan költő, aki mindenkihez szól – az évszázad talán legnagyobb botrányának, a hitleri diktatúra embertelenségének, illetve a Harmadik Birodalom véres összeomlásának tanúja és megéneklője. Ezért gondolom, hogy mély keresztényi részvéttől áthatott, látomásos versei – mint a „Harbach 1944” és a „Francia fogoly”, hogy csak kettőt említsek az általunk most angolra átültetett költemények közül –, éppoly maradandók, mint Illyés Gyula „Nem volt elég” című leszámolása a régi Magyarországgal, vagy Vas Istvánnak a háború végén írt néhány kevésbé ismert verse.
Ez a Pilinszky nem csak a magyarokhoz szól. A cambridge-i közönség megrendülten hallgatta egy magyar költő verseit, amelyek közül néhányat a költő anyanyelvén is felolvastam. Azt hiszem, sikerült méltó módon megünnepelnünk Angliában a huszadik század egyik valóban nagy magyar költőjét.
