Joyce
1882. február 2-án született a dublini James Joyce. Hamvas Béla értékelés hét tételkivonatával (Nyugat, 1930) emlékezünk rá. (Zárójelben, de mert fontos tényező a nagyregény életében, megjegyzendő: az 1922-ben megjelent Ulyssest a nép jóerkölcsére veszettül vigyázó hatóság 1936-ig, tehát 14 évig betiltotta az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, ami feltétlenül jó reklám, Joyce maga sem találhatott volna ki hatékonyabbat. És az is megjegyzendő az elkeseredés szélén botladozó kezdő írók számára, hogy 1907-től huszonkét kiadó utasította vissza a Dublini embereket, míg végre 1914-ben Dublinban megjelent. Normális író a hatodiknál kételékedni kezd tehetségében, szemétkosárba vágja a kötetet. A siker, amiért hazautazott, elmaradt, emiatt elhagyta Írországot, és nem is tért többet oda vissza.)
"1. Joyce neve úgy járja be az irodalmi köröket, mint a rémhír.
2. ... gondolkozásának alapformáját Aqvinoi Tamás filozófiájának köszönheti.
3. Szántszándékkal felháborít, előre megfontoltan gyaláz meg eszméket. [...] De nem lehetséges, hogy valakinek ne legyen apja. Nincsen gyökeresen, lényeges új. Joyce is kiindult valakiből.
4. A regénynek nincs meséje.
5. Az Ulysses, mint maga a szerző mondja: minden.
6. Erről csak az szerezhet fogalmat, aki nekifog és belekóstol. A részletek csak arra alkalmasak, hogy visszariasszanak.
7. Legújabb munkája címe: Work in Progress. Egyetlenegy mondat az egész, még az Ulyssesnél is terjedelmesebb és szélesebb. Senki nem ért belőle egyetlen szót sem. De azok, akik a munkát ismerik és nem tartoznak Joyce elvi ellenségei közé, azok azt mondják, hogy rendkívül érdekes."
Így mondja Hamvas Béla, azután megírja a Karnevált. Én meg azt mondom, az Ulysseshez túl fiatal és sznob voltam, hogy tanulhassak belőle. Ma pedig túl öreg vagyok, hogy Joyce-tól akarjak tanulni. Aki eltéveszti a ritmust, mindig kimarad a jóból, hasznosból, fizetőképesből.
Valamikor a hetvenes évek végén, nyolcvanasok elején találkoztam a Finnegans Wake Bíró Endre-féle fordításával (a párizsi Magyar Műhely 40. és 50. számai közt), túl az Ulyssesen, és túl a Dublini emberek realista novelláin. Néztem nagyot. Megérné a befektetett energiát végigolvasni sorban egymás után a három kötetet, látni, láthatni, hogyan épül az egyik a másikra.
Ha egyáltalán. Hátha megérthetnénk belőle azt is, miként történt, hogy az életben szikár és prűd, az obszcén vicceket utáló Joyce miért szánta rá magát szaftos szerelmeslevelek írására (a címzett a menyasszony, később feleség: Nora Barnacle), amelyekért irdatlan összeget, közel 500 000 fontot fizetett egy gyűjtő. Ha egyáltalán érthető, mit művel a szerelem az egyébként nem kifejezetten szenvedélyes életű emberrel. Az író leveleiben is író. Vagy még inkább az.
