Éppen, mint a szerelem – Csáth Géza
(1887. február 13.–1919. szeptember 11.)
Hogyan választ írót ember az írók irdatlan tömegéből? Egyszerű. Ahogy nő jelenik meg az életében. Elképeszt. Megrémít. "Már megin' izzad a tenyerem." Inspirál. Lebénít. Bizonytalanná tesz, ugyanakkor izgatottá és attraktívvá. Az ember összemegy kicsire, mint a bolhaszar. A dolgok egyszerre iszonyatosan bonyolulttá és egyszerűvé válnak, de aki éppen benne ül, nem tudja, most mi van, egyszerű-e, bonyolult-e adott pillanatban. Nem tudja, merre forduljon, hogy ne őt lássa, ne őt nyomozza.
Pontosan így jártam Csáth Gézával. Ennél még pontosabban, az Anyagyilkossággal jártam így. Elütött, legázolt, bevert a szem alá a járomcsontra, hanyatt lökött, nem találtam a helyem. Éppen, mint a szerelem. Úgy éreztem, mert lehetett, kötelező volt úgy érezni, addig csendes, szolid, balalajkahangú írócskákat olvastam, sehol a láthatatlan erőt, titokzatos kíméletlenséget, különös zsigeri dinamizmust. Pedig a szavak maguk semmi. Egyszerű, hétköznapi, közönséges szavak. De a mix belőle, a végeredmény, kötelezően el kellett tűnődni azon, hogyan állítja fel a szőrt a háton.
Soha nem szálltam le Csáthról véglegesen. Esterházy azt mondja valahol, Csáth nem került ki a köztudatból, a közönség (és a hivatal) minden kettővel és öttel osztható évben ünnepli. (Betűhíven: "..nem azért vagyunk itt, mert az irodalmi masinéria olyan jól működne (sőt, működnék), az akkor szokott működni, amikor a valamely íróval kapcsolatos évszám kettővel meg öttel osztható".) Azt a Csáthot ünnepli, aki folyamatosan szenvedélybetegként önigazol, akár az anatómiai részletességgel előadott narkotikus szexről, akár a stációkról, amíg elnyeli a morfium. Mint mindenkit, aki pokolból hozza a gyönyört.
A Csáth-morfium-dolgot illő volna – szerényen, egyetlen tiszteletteljes mondatban – rendezni végre. Brenner doktor naplója két évről beszél. Csáth, az író, Brenner doktor durva morfinizmusáról. Elképesztő olvasmány. Lehet, már itt eldőlt, ha korábban kacérkodtam is vele (pedig Csáth az Ópium című 1909-es novellájában elhinti a mákmagot, és a magok közül nem kevés termékeny talajra hull, mely szerint a morfinista „egy nap alatt ötezer esztendőt él”), soha semmiféle mákalapú tudatmódosítót. Más Csáthtól azt tanulta, az élet legyen tele lila fényekkel, lila gyönyörrel, legyen gyorsan vége, és minden le vagyon szarva. Én az utolsó éveket tanultam meg, amiről Kosztolányi, az unokatestvér a következőket írja:
"Leírhatatlanul sokat szenvedett. Vértanú testén nem volt egyetlen fillérnyi helyecske sem, melyet föl ne tépett volna az oltótű. Tályogok keletkeztek rajta, és szíjakkal kötötte át lábát, hogy valahogy vánszorogni tudjon. Így dolgozott évekig...". És ezt: "Csáth Géza orvos. Pszichiáter, aki tudja, hogy lelki életünkben nincsenek csodák és véletlenek, a lelkünk történései éppen olyan végzetesek, mint a szívünk, a vesénk, a májunk működése és a haragunk, az ambíciónk idegreakcióját szabályos görbékben lehet levetíteni a fehér lepedőre."
Kilenc, előbb gyönyörrel, aztán szenvedéssel teli év. Úgy döntöttem akkoriban, nem éri meg. Harminckét év jutott neki mindennel együtt. A hagyatékot súlyosan felülírja az élőkre maradt jelszó az ötezer évről, és a kérdés, ha marad a zenekritikusi, az irodalmi gyönyöröknél, mit nyer Csáth, mit a magyar irodalom. Persze a kérdés álságos, a csata eldőlt, a magyar irodalom azzal gazdálkodik, ami jut neki. Csáth maga dönt. Amikor módosítana, már nincs hatalma teste fölött.
Néhány száraz tény kiskommenttel: író, kritikus, zeneesztéta, orvos. Tizennégy évesen jelennek meg első zenekritikái. Érettségi után orvostanhallgató Budapesten. Unokabátyja, Kosztolányi Dezső ajánlásával tárcákat ír a Budapesti Naplóba, később munkatárs a Nyugatban. Bartók és Kodály első méltatói közé tartozik. 1910-ben megszerzi az orvosi diplomát, rövid ideig a Moravcsik-féle ideggyógyászati klinikán dolgozik tanársegédként (listázza a megszerzett nőket); ekkor szokik rá a morfiumra. Nyaranta vidéken fürdőorvos. A világháborúból súlyos betegen tér haza, legyőzi a morfium. Később Földesen, majd Regőcön községi orvos.
1919 elején a bajai kórházban gyógykezelik, de lelép; július 22-én gyereke szeme láttára revolverlövésekkel megöli feleségét, megmérgezi magát és felvágja ereit. A szabadkai kórházból újra szökik, a budapesti Moravcsik-klinikára menne, de a jugoszláv határőrök feltartóztatják. Csáth ekkor halálos dózist vesz be, sikerül megmérgeznie magát. Harminckét éves. Ez van. Senki nem jön kész recepttel a világra. A tehetség és a zsenialitás ugyan útlevél a Parnasszusra, a boldogság birodalmába nem feltétlenül. Pedig, ha titkon is, mindannyian afelé vennénk az irányt.
Csáth Géza (Szabadka, 1887. február 13. – Kelebia és Szabadka közelében, 1919. szeptember 11.) író.
Életében megjelent kötetei:
A varázsló kertje (1908)
Az albíróék és egyéb elbeszélések (1909)
Délutáni álom (1911)
Schmith mézeskalácsos (1912)
Muzsikusok (1913)
Kapcsolódó:
