Onagy Zoltán

Szentkuthy Miklós

2011. június. 02. - 05:15

(1908. június 2.–1988. július 18.)

Szóhedonista, a konstrukcionista mágus. Úgy nevezték: az új regény szörnyetege. Nagyon munkás, olvasókínzó író. Az Ulysses magyar fordítójaként, a Prae írójaként a rossz tempóban érkező felkészületlen olvasót akár egy életre elriaszthatja az irodalomtól.
A Prae legalább annyira lenyúzott (engem), mint az Ulysses. Ezt teszi ugyanis a sznobéria. Mindenképpen el kellett olvasnom tizenévesen, mert a Prae legalább annyira beszédtéma színpados körökben, mint az Ulysses. Ha volna egy távollátó kultminiszter, törvénybe iktatná, hogy a harmincadik betöltött év alatt tilos kézbe venni Szentkuthyt (többek közt). Hasznos volna a megrémítettek olvasói fejlődése és a kiadói bevételek érdekében.
Szentkuthy, mint a rejtélyes, titokzatos, kimozdíthatatlan, a közönséges irodalmi életből, kávéházi locsogásból, kocsmaasztalnál zajló szakmai pletykázásból tökéletesen kimaradó írók általában, körülpakolva abszurdnál abszurdabb legendákkal. Megérne egy kis könyvet, ha Fekete J. József összegyűjtené. Gondolom én, aki nem ismerem a piac igényeit.

Fiatalon hasonló műveltségű férfiak társaságát keresi, de kisebbrendűségi érzése miatt (kancsal, és nem egy atléta termet, utálja a fazonját) elvárja, hogy buzdítsák. Közben a barátok (a Napkelet köre: Halász Gábor, Szerb Antal, Hamvas Béla, Hevesi András, Németh László) társként, egyenrangú félként, nem hisztérikus kamaszként kezelik. „Irtózom a riválisoktól: Szerb Antal!” – írja háromnegyed életen át vezetett óriásnaplója 1930. december 11-i jegyzetében. „… attól félek, a tudatod mélyén olyasfajta vízió él a barátságról, hogy te szidod magadat, és a másik mégis csodál téged. Miklós, sokkal öregebb egyedlelkér vagyok, semhogy ne látnám meg a gőgöt minden alázatosságban, és jobb szeretném, ha egy kicsit nyíltabban gőgös volnál.” De elmarad ebben a kettősségben, jól viseli a folyamatos különállást.

1958-tól független író. Angol és amerikai szerzőktől fordít, megél belőle. Életrajzokat ír: Dürer, Goethe. Hangjátékokat. Életműve – az általam csak most (éppen FJJ dolgozatai által felcsigázva) megismert, megolvasott Egyetlen metafora felé és az Orpheus-történetek – munka valóban. Baromi munka. Sokféle paraméternek kell kötelezően egyeznie az olvasóban ahhoz, hogy akadálytalanul tépjen előre, mint a síelő a hóban.

Függetlensége és pártszabadsága ellenére ki-kitüntetik néha. A fordulat éve előtt megkapja Baumgartent. Aztán a József Attilát. Halála előtt a Kossuthot.
Azt mondják, akik tudják, halála életére hasonlított. Elegánsan lebben végül, mint a pillangó. Egyik este hazamegy, kényelmesen elhelyezkedik az olvasó-fotelben - ahogy szokja volt – a karosszékében. Mire kinyújtja a lábát, halott. És azoknak, akik nálam alaposabban ismerik az életművet, jobban olvassák, nemzedéke legnagyobb és legmaradandóbb magyar írója, aki – miután tananyaggá válik – nem mellesleg őrületbe kergeti a magyartanárokat. Úgy legyen.

Szentkuthy Miklós, vezetékneve eredetileg Pfisterer (Budapest, 1908. június 2. – Budapest, 1988. július 18.) magyar író, esszéíró, műfordító, a magyar regényirodalom nagy megújítóinak egyike.

Apja tisztviselő, anyja, Götzler Gizella munkáslány. 1926-ban érettségi után beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetem angol-francia szakára.Két évet élt Londonban ösztöndíjjal. Első publikációi a Napkeletben (Tormay Cecile lapjában) jelennek meg. 1931-ben doktorrá avatják és megnősül, házasságából egy lánya születik. 1932 és 1948 között a budapesti Madách Gimnázium, majd az óbudai Árpád Gimnázium tanára. Az 1957-58-as tanév végétől csaak írt. Iszonyatos mennyiséget.

Művei
Első regénye, az 1927. november 2-án befejezett Barokk Róbert csak a halála után, 1991-ben jelent meg először, ahogyan 1933-ban írott, Narcisszusz tükre című műve 1997-ben. Az első publikált regénye, a Prae életműve jelentős pontját képezi. 1934-ben megjelent művében François Rabelais és James Joyce hatása érezhető, és a modern Európa válságában tájékozódni próbáló magányos értelmiségi közérzetéről ad ironikus beszámolót. Legnagyobb írói vállalkozása a Szent Orpheus breviáriuma című többkötetes munkája volt, amellyel csaknem fél évszázadot töltött el.

Realitás és irrealitás viszonya Ben Jonson klasszikus naturalizmusában (doktori értekezés, 1931)
Az egyetlen metafora felé (esszék, 1935)
Fejezet a szerelemről (regény, 1936)
Cicero vándorévei (1945, megjelent 1990-ben)
Divertimento (Mozart életregénye, 1957)
Doktor Haydn (Haydn életregénye, 1959)
Burgundi krónika (történelmi regény, 1959)
Hitvita és nászinduló (Wittenberg; Bizánc. Két történelmi regény, 1960)
Arc és álarc (Goethe életregénye, 1962)
A megszabadított Jeruzsálem (történelmi regény, 1965)
Angyali Gigi! (novellák, 1966)
Saturnus fia (Dürer életregénye, 1966)
Händel (Händel életregénye, 1967)
Maupassant egy mai író szemével (tanulmány, 1968)
Meghatározások és szerepek (esszék, 1969)
Szent Orpheus Breviáriuma I–II. (Széljegyzetek Casanovához; Fekete reneszánsz; Eszkoriál; Európa Minor; Cynthia; Vallomás és bábjáték;

II. Szilveszter második élete. (1973)

Szent Orpheus Breviáriuma III. (Kanonizált kétségbeesés. 1974)
Szárnyatlan oltárok (Burgundi krónika; Wittenberg. 1978)
Szent Orpheus Breviáriuma IV. (Véres Szamár. 1984)
Múzsák testamentuma (esszék, 1985)
Iniciálék és ámenek (elbeszélések és hangjátékok, 1987)
Frivolitások és hitvallások (interjúkötet, 1988)

Halála után megjelent kötetek Ágoston olvasása közben (1993)
Szent Orpheus Breviáriuma V. (Euridiké nyomában. 1993)
Bianca Lanza di Casalanza (1994)
Harmonikus tépett lélek (1994)
Narcisszusz tükre (1995)
Az alázat kalendáriuma (1998)
Bezárult Európa (2000)
Fájdalmak és titkok játéka. Naplójegyzetek és naplóillusztrációk 1925–1942 (2001)
Az élet faggatottja. Beszélgetések Szentkuthy Miklóssal (2007)
Örök közelség, ezer emlék. Szentkuthy Miklós válogatott dedikációi (2007)
Szentkuthy Miklós válogatott levelezése (2008)
Többek között Jonathan Swift, Laurence Sterne, Charles Dickens, James Joyce műveinek magyar fordítója.

Szentkuthy 150 000 oldalnyi naplót hagyott hátra. Hagyatékának gondozója: Tompa Mária.