Ugrás a tartalomra

 

Borisz Paszternak

(1890. február 10.–1960. május 30.)

Buharin Paszternakot nevezte a legnagyobb szovjet költőnek, amitől a legnagyobb szovjet költőnek nevezett Paszternak megrémült (ha nem akarnék ennyire finom és irodalmi lenni, a következő képet használnám: Borisz egyenesen összeszarta magát). Volt rá oka.

A leggazdagabb, legkülönlegesebb életű orosz író. Szülei művészemberek, gyakori vendég náluk Tolsztoj, Gogol, Rilke. Gyerekként festőnek, aztán zongoristának tanul, később a filozófia és a filozófiatörténet érdekli.

1917-ben, a Nagy Októberi idején már huszonhét éves, tudja, mi mit ér, mi mit jelent, mégis összebarátkozik Majakovszkijjal, a kor másik ünnepelt fiatal költőjével. Nehéz elképzelni, miről beszéltek, amikor együtt. Mindenesetre Paszternak nem hitt Lenin és Sztálin elvtársaknak, nem hitt az osztálynélküli társadalomban, ezzel megúszta a végzetes kiábrándulást, amit Majakovszkij nem. Viszont Majakovszkij öngyilkosságával elérte, hogy kinevezték a legkommunistább szovjet költőnek, amit a föld a hátán hordott. Halott költőnek könnyebben megy a dolog, könnyebb legkommunistább szovjet költőnek lenni, nem pofázik, nem kérdez viss
Paszternak képtelen dicsőíteni a forradalmat, nem áll rá a keze. A 1934-es írókongresszuson, Moszkvában, jól ráijesztenek. (Az írókongresszusra, emlékszünk rá, Illyés Gyula, a nagy nemzeti magyar író-költőnk, és Nagy Lajos utazik, emlékeztetőül "szovjet írókongresszus", József Attila ettől akadt ki, első rohamában megírta a Miért nem én? című felháborodott cikkét, amiben azt próbálta tételesen bizonyítani, hogy ő kommunistább kommunista, mint Illyés, vele akár diót lehet törni, és ezen akár el is morfondírozhatnánk.)
 
A kongresszuson Buharin Paszternakot nevezte a legnagyobb élő szovjet költőnek, amitől a legnagyobb szovjet költőnek nevezett Paszternak összecsinálta magát rémületében. Tehette, mert, Buharint Sztálin nem sokkal később mint imperialista kémet agyonlöveti. Paszternak valami módon elkerüli a golyót, a gulagot, és még meg is él. Éveken át Shakespeare-t fordít. Túl az ötvenen kezd élete főművébe, a Zsivágó doktorba. 1957-ben jelenik meg először Olaszországban. A kritika szerint a XX. század egyik legnagyobb társadalmi regénye. Pattanás a szocreál homlokán, így a szovjet hivatalosok.
 
Stockholmban 1958-ban – soha nem látott sietséggel – odaítélik érte az irodalmi Nobel-t. A hivatal közli Paszternakkal, ha elfogadja, le is út, fel is út, nincs helye a Szovjetunióban. Hatvannyolc éves ekkor. Öreg, sokat látott, tapasztalt író. Tudja, miről szól az élet. Nem csapja be magát: nyílt levélben lemond a Nobel-díjról. Két év hátra. A Zsivágó a rendszerváltás után jelenik meg magyarul. Nagy, lassú regény, mint a Volga, mint a tizenkilencedik század nagyepikája. Emberes olvasmány.

Borisz Leonyidovics Paszternak (Moszkva, 1890. február 10. – Peregyelkino, 1960. május 30.) Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító, író.

Művei

  • Iker a felhőkben (1913, verseskötet)
  • Wassermann reakció, Fekete serleg, futurista írások
  • Sorompók felett (1917), költemények
  • Nővérem az élet (1917), költemények
  • Luvers gyerekkora (1922)
  • Légi utak (1924, elbeszéléskötet)
  • Kilencszázöt (1927)
  • Északi szél (1927)
  • Elbeszélés (1929)
  • Menlevél (1931), első önéletrajzi írás
  • Spektorszkij (1931, verses regény)
  • Második születés (verseskötet)
  • Hajnali vonatokon (1943)
  • Földi térség (1945)
  • Doktor Zsivago (1957, regény) (500) 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.