Misztótfalusi Kis Miklós
Ráadásul, minthogy a Bibliában helyesírási és egyéb kisebb javításokat végez, azzal vádolják, hogy annak a szövegét meghamisította. Kora teológusai rossz néven veszik, hogy – a korrektori feladatokat is ellátva – kéziratukba belejavít. Egymás között csak „hitvány vasművesnek”, közönséges nyomdászembernek nevezik, de a jómód miatti irigység is generálja az intrikák sorozatát, amely miatt Misztótfalusi védekezésre kényszerül. Védekezése többet árt, mint használ: kigúnyolják, házát adóval terhelik, életét katonai beszállásolásokkal keserítik, a társaságokból kiközösítik.
Kolozsvárt alussza örök álmát, hogy figyelmeztesse és emlékeztesse a hatalom mindenkori urait, hogyan nem illik, hogyan nem szabad a hatalom féktelen birtokosaként működni.
Betűmetsző. Nyomdász. Gyengém, ha valaki nyomdász. Már Vámos Miklósra is azért figyeltem (Kisfiúk és nagyfiúk, Borgisz 1975, egek!), azóta se múlt el a figyelem, azóta is csak tátom a szám. Szervácról nem beszélve, aki ráadásul magasnyomó gépmester. GÉPMESTER! Haláláig ő az egyetlen a kortárs magyar irodalomban, akivel szót válthatok a dursuszról és társaikról, a fabetűk és a plakátnyomás galaktikus titkairól, később a csehszlovák Romayor és Dominant síknyomó (ofszet) gépekről.
Néhány napja hajnali beszélgetést hallok a rádióban egy nyugdíjas kolozsvári kémiatanárnővel és csapatával, akik több történelmi sír mellett Misztótfalusi Kis Miklós sírját is gondozzák. Ingyen és bérmentve, hazafiúi felindultságból. Olyan szépen beszélt a hagyományőrzés fontosságáról, hogy meghatódtam, azt hiszem. Nem hiszem. Meg voltam hatva. Most is meg vagyok.
Mindez háromszázötven éve történik. Érdemes úgy olvasni. Tóth Miklós iskoláit a szülőfaluban kezdi, 1662-től Nagybányán, 1666-tól pedig Nagyenyeden folytatja. 1677-től lektor Fogarason; innen három év múlva ismereteinek gyarapítása és egy új Biblia nyomásának felügyelete végett külföldre utazik. Teológiai tanulmányok helyett Amszterdamban kizárólag a könyvnyomtatás mesterségét tanulja.
1686-ban kiad egy magyar nyelvű Bibliát, a belőle válogatott zsoltároskönyvet, és külön az Újszövetséget. Gutenberg, az európai könyvnyomtatás atyja közel kétszáz évvel korábban hal meg (1468), megállapítható, hogy a könyvipar közel sem foglalja el olyan sebességgel és teljességgel az érvényes földfelszínt, mint teszi napjainkban az internet.
Misztótfalusi a magyar nyomdatörténet legkiemelkedőbb alakja, az egyedüli magyar, akinek életműve maga is hozzájárult az egyetemes régi betűművészet továbbfejlesztéséhez. Külföldi tanulmányútja során néhány esztendő alatt Hollandia legelső betűmetszőjévé küzdi fel magát, aki – saját elbeszélése szerint – a hollandokon kívül lengyel-, svéd-, német-, örményországi, angliai, itáliai és grúziai megrendelők részére metszett latin, görög, héber, német, szír, szamaritánus, kopt, örmény és grúz betűket, s nyomdaművészete híre eljutott a Vatikánba is. Bár az Erdélybe hazatérő betűmetsző tapasztalat és munkaeszköz formájában mindent magával hozott, amivel az itthoni könyvkiadást korszerűsíteni lehetett volna, az itteni elődöktől kényszerűségből örökölt betűkkel készült nyomtatványai elmaradnak az amszterdami kiadványok – például a Károlyi-féle bibliakiadás – színvonalától. Kolozsvári kiadványainak – így a szegedi Egyetemi Könyvtárban őrzött, ma már csak egyetlen példányban ismert Szakats mesterségnek könyvetskéje – címlapját sokszor az úgynevezett funkcionális tipográfia jellemzi, máskor a tagolás formáit szívesen alakította valamilyen dekoratív szándék szerint. A szakácskönyvet nyomtató Misztótfalusi elsősorban tipográfus, a "gyomros matéria" nemigen érdekelte. A Mentség elöljáró beszéde szerint Hollandiában kárnak tartotta még azt is, "amit kenyérre kellett költenie nyavalyás teste táplálására", és néha "egy hónapig is bizony bort nem ivott, és minél alábbvaló s olcsóbb eledellel lehetett, olyannal élt, olyan szűkön-költő volt..." (Jakó Zsigmond tanulmánya alapján: Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége. [Közread.], bev. tanulm. Jakó Zsigmond. Bukarest, Kriterion, 1974. 546 p.)
1689 őszén hazaindul, 1690-ben Kolozsvárott telepszik le, 1694-ben nyomdát alapít. Haláláig könyveket ad ki, javít, újraköt.
Helyi megrendeléseket követően megbízások érkeznek Lengyelországból, Németországból, Svédországból, Angliából, dolgozik a grúz fejedelemnek, Cosimo de’ Medici toscanai hercegnek, a Vatikánnak, a bécsi jezsuitáknak, örményeknek, kínaiaknak is. Az ő nevéhez fűződik az első magyar nyomtatott szakácskönyv kiadása, amely 213 receptet tartalmaz. Életműve része a Janson néven ma is ismert betűtípus.
Cosimo de’ Medici Misztótfalusi műhelyében rendeli meg új firenzei nyomdájának teljes betűkészletét. Antikva latin betűin kívül, amit róla neveztek el, megbízást kap egyéb betűtípusok metszésére is. Tervez héber, görög és örmény betűket, ő készíti el az első grúz nyomtatott ábécét.
Mint a református egyház nyomdáinak kezelője, reformigyekezetével, mely szerint az iskolai latin tanítási nyelvet cserélje az egyház magyarra, és Apologia Bibliorum című kiadványával maga ellen fordítja az erdélyi református papság és a professzorok nagyobb részét. Ráadásul, minthogy a Bibliában helyesírási és egyéb kisebb javításokat végez, azzal vádolják, hogy annak a szövegét meghamisította. Kora teológusai rossz néven veszik, hogy – a korrektori feladatokat is ellátva – kéziratukba belejavít. Egymás között csak „hitvány vasművesnek”, közönséges nyomdászembernek nevezik, de a jómód miatti irigység is generálja az intrikák sorozatát, amely miatt Misztótfalusi védekezésre kényszerül. Védekezése többet árt, mint használ: kigúnyolják, házát adóval terhelik, életét katonai beszállásolásokkal keserítik, a társaságokból kiközösítik.
A folytonos vádaskodások 1698-ban Mentség című könyve megírására késztetik, azonban még ebben az évben a zsinat elé kerül, és a zsinat arra kényszeríti őt, hogy Apologiáját és Mentségét visszavonja.
„Testben és lélekben megtörve” hal meg, mint mindenki, aki megelőzi a sort, a kort. Ötvenkét évesen hal meg.
Misztótfalusi Kis Miklós (Alsó-Misztótfalu, 1650. ?. – Kolozsvár, 1702. március 20.) magyar nyomdász, betűmetsző.
