Ugrás a tartalomra

 

Szabó Lőrinc

1900-ban születik, ötvenhétben hal meg. Ötvenhét évesen, mondom a gyengébb matekosoknak. Jó sok itt az ötven. A Nyugat, előbb Babits barátsága, előbb miskolci-balassagyarmati gyermekkor. A Tücsökzene meghatározó olvasmány, látva "ugyanazt" a Balassagyarmatot, ugyanazokat a füzeket az Ipoly-parton. Szabó Lőrincnek eleve nyert ügye volt (alcíme: Rajzok egy élet tájairól, 370, egyenként 18 soros, jambikus tízesekből álló strófából áll, a személyes emlékek). A felidézett események, az alakok és a helyszínek időrendje ellenére a Tücsökzene nem verses önéletrajz, véletlenül sem. Fontos fordítások tömege. Na és Szabó Lőrinc nyilvánvaló erkölcsi süketsége, jobboldalisága mind része a vastag egésznek.

  Költő, aki meg akar élni, élni akar. Ezer kis és nagy történet, de most csak A huszonhatodik évről. Évek, talán évtizedek óta kacérkodom vele. Soha nem vettem a fáradtságot, hogy alámerüljek a költővel, részben minek alámerülni oda, ahol nincs levegő, részben, mert az embert, ha itt az idő, beleegyezése nélkül is megmeríti az Úristen. Párhuzamosan mozogtunk, úgy tűnt, soha nem jövünk össze A huszonhatodik évvel, aztán a negyedik emelet ráomlik az elsőre, a párhuzamosok összeérnek. Ki érti ezt?

Korzáti Erzsébet múzsa-valósága 23 évesen születik. Csillebércen. Együtt élvezik az eget, a földet, a füvet négyen, Szabó Lőrinc, az ő fiatal felesége, Mikes Klára (a korabeli bulvár Est-lapok főnöke, Mikes Lajos az após, aki Szabó Lőrinc munkahelyi főnöke is, mindenképpen bonyolult felállás), egy jómódú kereskedő: Vékes Ödön, és a feleség, Vékesné (amit én mindig Vétkesnek olvastam megbocsáthatatlanul, bár jó okkal) Korzáti Erzsébet. A 23 éves múzsa sok mindenre alkalmatos. Nem fiatal, de van még mit tanulnia, ha nyitott az újra, nem öreg, nincsenek bekopva bizonyos múzsa-eresztékek, amelyek bizony gyorsan elhasználódnak a harmincas évek környékén. Erzsébet és Lőrinc légtornászként kapják el egymást, ahogy lenni szokott. A libidóval kevésbé ellátott házastársakat elnyomja a friss hegyi levegő, a bő vacsora, őket ugyanez tartja ébren. Így van ez. És szolgálják a test ördögét. Kezdődik egy huszonöt éven át tartó őrület, elmebaj, sikoltozás, öngyilkos fenyegetőzés innen és onnan, bűnfeltáró vallomások, lelkifurdalás, és persze az önzés és viszont-önzés, a se veled, se nélküled. A rendszeres tombolás közt, sonka a zsömlében, ami az egészet egyensúlyban tartja, a titkosan béapplikált szeretkezések.

Mindig tudtam, hogy Szabó Lőrinc különleges költőember. Normális férfi egy-két év után (rosszabbaknál hat hónap a menetidő) belefárad külső kapcsolataiba, visszazarándokol a szent családhoz, a hitvesi ágyba, és várja, hogy horgára akadjon valami új, kevésbé gyötrelmes, rövidebb bonyodalommal járó nőnemű. De Szabó Lőrinc nem engedi el Korzáti Erzsébetet. "Én csináltalak", mondja, "minden porcikád belőlem van". Hagyományos Ádám-Éva felállás. Nehogy már az oldalborda megkérdőjelezzen valamit, mert Éva nem létezne nélküle. Persze nem ennyire durván, de mégis így. Közben folyamatosan írja a hiányt, a szerelmet, a bűntudatot, a bűnbánatot, a hol előbukkanó, hol eltűnő egót.

1928-tól háremőrként, de legkevesebb janicsár pasaként képzeli a továbbiakat: legalizálná a két nőt. Bevallja az asszonynak a múzsa létét Korzáti Erzsébet enschede-i szanatóriumi tartózkodása alatt. A kevésbé heves vérű, egy házasságot már túlélt Mikes Klára elvileg képes volna elfogadni, de amikor kiderül, szívbéli barátnőjéről van szó, borul a bili. Az asszonyok addig viselik el a harmadik jelenlétét, amíg nem tudnak róla semmit.

A vallomások szétverik az addig sem idilli helyzetet: „Hallatlan szégyellem magam sokszor, mégiscsak aljas csalás avval szemben, akit a legjobban szeretek, Ödönről nem is beszélve, aki eltart. Hitvány féregnek érzem magam, akinek nincsen joga semmihez, ami rendes és tiszta.” – így a múzsa. A múzsa tulajdonosa rátesz egy lapáttal. „Én Szabó Lőrinc, a gyalázatos és bűnös, az erotikus és beteg és őrült és erkölcstelen disznó...” Két évre szétkergeti őket a bűntudat, elmerülnek a romokban.

De semmi nem múlik el, mint a heveny nátha, és nincs megbocsátás. A harmincas évek legelején a korábbinál is izmosabban ugranak egymásra. Titokban, bujkálva, hazudozva. Így megy az, ha minden szempontból megfelelő testre talál a férfi.

Huszonöt éven át tart. Közben a történelem dönget a maga elmebajával. Szabó Lőrinc átsodródik a jobboldalra, katonatiszt lesz, jön az ostrom, ’45, felállnak az Igazoló Bizottságok, a szerelem tart, gyötör, gyönyör. Él. A feleség, Mikes Klára, minthogy a kapcsolatot nem zárják le, háromszor kísérel meg öngyilkosságot (ami kifejezetten bosszantja Szabó Lőrincet), tehát az innen való szerelem és elkeseredés is jelentős. Megérne egy regényt: Barátnőm elszerette a férjemet (Mikes Klára). Vagy: Barátom elszerette a feleségemet (Vékes Ödön). Netán párhuzamos regényt.

Huszonöt év – csupa szenvedély, gyűlölet, szakítás, szerelem, féltékenység. Titkos összebújások Pesten, Hévízen, Igalon, a Balaton-partján. Szabó Lőrinc megírja a világirodalom egyik legkíméletlenebb versét (Semmiért egészen) arról, hogy azt akarja, a szeretett nő csak akkor éljen, vegyen levegőt, miután ő megérkezik, és bekapcsolja. "törvényen kívül, mint az állat, olyan légy, hogy szeresselek. Mint lámpa, ha lecsavarom, ne élj, amikor nem akarom; ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan börtönt ne lásd; s én majd elvégzem magamban, hogy zsarnokságom megbocsásd." Ki ne akarná ezt? Éppen ezt? És kit nem herélnének ki a feministák csípőből, aki megfogalmazza?

1931. február 10-én kelt levelében írja: „[...] nagyon kedves vagy nekem, nagyon szeretlek, nagyon a barátod, testvéred, urad és szolgád vagyok. Te is nekem? (Az urad: úgy értem, hogy szeretnék az lenni, rendelkezni veled, életre-halálra. Ne haragudj érte.) Szóval hát szeretlek, te emberke, testvérke, jegyezd meg jól, hessegess el minden más hangot, minden kételkedést."

De hiába a nyugtató hang, hiába minden, 49-re, 50-re minden bedől, mindent széttol az Új Erő, a kommunizmus – polgári fül számára – érthetetlen és agyatlan bömbölése, Ödönt a kisajátítás egyik hulláma koldussá teszi, a múzsa 1950. február 12-én luminált vesz be, kinyitja a gázcsapot, és véget vet az életnek. Meghal az asszony, másé, akihez Szabó Lőrincet huszonöt év szerelem fűzi.

A huszonhatodik év koszorú Korzáti Erzsébet sírján. A szomorúság emlékműve. Az utolsó könyv. A veszteség könyve. Ötvenhétben jelenik meg.

Mindenütt ott vagy

Mindenütt ott vagy, ahol valaha

tudtalak, láttalak, szerettelek:

út, orom, erdő veled integet,

falu és város, nappal és éjszaka

folyton idéz, őszi hegy s tél hava,

vizpart s vonatfütty, s mindenben ott remeg

az első vágy s a tartó őrület

huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.

Nehéz választani a szonettek közül. Mind más, másként emberi, más irányból érinti a nőt, a szerelmet, kettejüket, fájdalmukat. Íme az 57., hogy az ötvenheteket lezárjuk: Szótlan válasz:

Nem bíztam benned eléggé s ez a

bűnöm? S te bennem: ez lett büntetésed?

Ötvenhét október harmadikán Szabó Lőrinc is elmegy.

Onagy Zoltán

 

Gáborjáni Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József, Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, 1957. október 3., költő, műfordító.   
         

Kapcsolódó:

  Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

  Tanner Ilonka 1895-1955

  POE

  Augusztus 27. - DE COSTER 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.