Jubileumi gondolatok
Hát ez a négynapos londoni ünnepség-sorozat is sikeresen lezajlott. Az angol királynő gyémánt-jubileumáról van szó, amelyet széltében-hosszában ünnepelt nemcsak egész Nagy-Britannia, hanem, úgy tűnik, a Commonwealth nevű brit nemzetközösség is. Volt itt minden, a Temzén rendezett hajó- és csónakfelvonulással kezdve a Buckingham Palace melletti parádés popkoncerten át hálaadó istentiszteletig a Szent Pál székesegyházban. Végtére nem kis dolog: II. Erzsébet a második angol királynő, aki már hatvan éve ül a trónon – az első Viktória volt, egy egész korszak névadója. Ahogy azt egy angol újságíró fanyar humorral megjegyezte: Angliában mindössze két dolog állandó, a királynő és a rossz időjárás.
Utóbbiból most kijutott a szegény királyi családnak, amelyik egy díszes hajón órákig állva dacolt az esővel-széllel, mert így kívánta meg a protokoll. Történt ez múlt szombaton, amikor ezer hajó lepte el a Temzét – ilyenre nem volt példa az újabbkori történelemben. (Canaletto híres festményén is hemzsegnek a kisebb-nagyobb hajók és gályák, de azt mondják a szakértők, ennyi hajót a Londonig híresült olasz nem láthatott egyszerre, valószínűleg képzeletből festette képét.) Át is fázott alaposan Erzsébet férje, Fülöp herceg, aki a maga kilencvenegy évével még mindig elég délceg alakja a királyi családnak – a hajókázás után pár napos kórházi kezelésre szorult. A Temze két partján felvonuló éljenző tömegeket persze jobban érdekelte az ifjú William, azaz Vilmos herceg, gyönyörű párjával, Kate-tel, akinek élénkpiros ruháját messziről is jól lehetett látni a tévében.
A popkoncertet, gondolom, milliók nézték a BBC-adásban, de a meghívottakon kívül több tízezres tömeg lepte el a Mallt, a palotához vezető széles utat – ott kivetített képernyőkön lehetett látni a sztárokat Robin Williamstól Tom Joneson át Paul McCartney-ig. Kedves volt Kylie Minogue is, ha el lehetett felejteni szörnyű háttér-táncosait. A legmeghatóbb alighanem Gary Barlow teljesítménye volt, aki (ahogy azt előzőleg egy másik BBC-műsorban láttuk) bejárta az egész világot autentikus „Commonwealth” dallamokért, amiket beledolgozott egy kompozícióba – még a Salamon-szigeteken is járt, ahol félmeztelen harcosok fogadták, meg Dél-Afrikában gyűjtött, egyszerű zene- és Ezsébet-rajongók között. Egyes művészek a Buckingham palota tetejéről zenéltek, illetve annak erkélyén énekeltek kettőst a West Side Story-ból. Mindez tetszett a királynőnek is, aki csak egyszer mosolyodott el, amikor Károly herceg a műsor végén felköszöntő szavakat mondott, és így kezdte mondókáját: ”Őfelsége… Mami…” Furcsa érzés lehet királyi gyereknek lenni, akinek nem egy, hanem legalább három palotában volt gyerekszobája.
A királynő személye általában nem kelt hevesebb érzelmeket. Végzi a dolgát, ide látogat, ott reprezentál – néha a protokoll miatt ázsiai vagy afrikai diktátorokat kell fogadnia, de ha a miniszterelnök ezt javasolja, szó nélkül megteszi. Ugyanakkor meglepően népszerű: egy új felmérés szerint az angolok nyolcvan százaléka ragaszkodik a monarchiához. Ami persze összefügg Cambridge hercegének és hercegnőjének már-már popsztárokat megszégyenítő népszerűségével.
Aki idáig elolvasta tárcámat, lehet, hogy most rákérdez: na és hol a magyar vonatkozás? Mert ennél a szerzőnél (értsd: nálam) szinte mindig van ilyen. Most is van – Kate Middleton, Cambridge hercegnője az év elején négy jótékonyságot választott ki támogatásra, köztük egy oxfordi Art Room nevű műhelyt, ahol érzelmi és viselkedési problémákkal küszködő gyerekeket foglalkoztatnak festéssel, rajzzal, kerámiával, egyszóval nagy türelemmel és gondoskodással nevelik őket, növelik önbizalmukat. Kate pár hónapja Oxfordban járt, hogy megnézze magának az Art Roomot, amelyet támogat, és ott találkozott sógornőmmel, Julival, aki ezt a nagysikerű gyerekterápiás műhelyt elindította. 1956-ban kilencéves magyar kislányként, aki egy szót sem tudott angolul, Juli nem gondolta, hogy egyszer még ilyen közel kerül az angol királyi családhoz.
– Isten, óvd meg a királynőt és egész rokonságát!
