Ecót hallgatva Londonban – Gömöri György tárcája

Kit ne érdekelne Umberto Eco fellépése? Londonban minden év februárjában megtartják a Zsidó Könyvhetet. Az idei fénypontja éppen Eco látogatása volt. Éveken át hívogatták erre az eseményre, de csak most adta be a derekát.
Jegyezzük meg elöljáróban, hogy legjobb tudomásunk szerint Eco nem zsidó származású. Viszont A rózsa neve óta  korunk egyik legismertebb írója, a szemiotika professzora és a mindenkori hamisítványok gyűjtője és szenvedélyes leleplezője. Most Prágai temető című, angolra nemrég lefordított regényét mutatta be David Aaronovitch angol kritikussal beszélgetve. E művének fő témája az összesküvés-elméleteket népszerűsítő hamisítványok története, ezek között is egy „Simone Simonini” nevű zugíró nagyon elterjedt, francia és német ponyvaregényekből összeollózott hamisítványa, a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve (Protocols of the Elders of Sion), amelyet az a huszadik század elején a cári titkosrendőrség ügynökének kérésére írt.
Telt ház volt a Kings Place-n, ebben a gyönyörű, új londoni művelődési központban, rengeteg ember fizetett be Ecóra. Az író most nyolcvanéves, bottal jár, de szellemileg teljesen friss, és sokkal jobb angolt beszél, mint ezelőtt huszonöt évvel, amikor Cambridge-ben hallottam egy előadását. Nem csak saját regényéről mondott érdekes dolgokat, hanem általában a hamisítványokról is – ebből a témakörből óriási könyvtárat gyűjtött össze, s a téma egyik legjobb szakértőjének számít. Érdemes idéznünk egy fontos megállapítását: az összeesküvéseknek három fajtája van. Van, amelyik sikerül (például Julius Caesar meggyilkolása), van, amelyik nem (Catilina leleplezett összeesküvése), és van aztán olyan, amelyik csak képzelt összeesküvés – ezt lehetetlen megcáfolni, mert ha nem létezett, csak beszéltek vagy írtak róla, hogyan lehet minden kétséget eloszlatni arról, hogy ezt csak kitalálták? Az emberek hiedelmeinek gyakran kevés közük van a tényekhez és különösen veszélyes a „van-valami-benne” szemlélet. Mert bár bizonyítani nem tudok egy rémhírt, vagy egy elméletet, sokan beszélik és akkor: „biztosan van benne valami” – mondja Eco.
Két ilyen képzelt összesküvésnek volt félelmetes hatása a huszadik században. Az elsőt Hitler használta fel a második világháború előkészítésére, illetve a német tömegek elhülyítésére: ez az úgynevezett „hátbadöfés”-elmélet. Eszerint a németek nem azért vesztették el az első világháborút, mert katonai vereséget szenvedtek, és egyszerűen nem voltak képesek tovább folytatni a háborút, hanem azért, mert „hátbadöfték” a hadsereget a hátországot bomlasztó pacifisták, szocialisták, kommunisták és egyéb sötét szándékú elemek. Hitler Harmadik Birodalma ezt az állítólagos „hátbadöfést” próbálta volna orvosolni katonai győzelmekkel, ezért kellett egész Európát lángba borítani és emberek millióit elpusztítani. Viszont a németek totális fegyverletétele 1945-ben egyszer és mindenkorra véget vetett a „hátbadöfés” legendájának.
A másik képzelt összeesküvést egy Nyikolaj Szkoblin nevű emigráns orosz tábornok, a nácik és a szovjetek kettős ügynöke „tálalta fel” a már akkor meglehetősen paranoid Sztálinnak. Hamisított dokumentumok alapján a teljes szovjet vezérkart árulással vádolta meg – ezért Sztálin roppant arányú tisztogatást rendelt el, a Szovjetunió öt marsallja közül 1937-ben hármat perbe fogtak és kivégeztek, a tábornoki kart is teljesen megritkították. Ez volt a Tuhacsevszkij-ügy, amelynek következtében évekre megroppant a szovjet katonai vezetés, és bizonyos fokig az 1941-es német invázió kezdeti sikerei is ennek a súlyos vezetőhiánynak köszönhetők. Másszóval: mennyi múlik egy ügyes hamisítványon? Egy ország, egy földrész, egy egész civilizáció sorsa.