Hudy Árpád: Miért írjunk világtörténelmet?

Fordítsuk meg a kérdést: miért ne írjunk? Persze vásárolhatunk magunknak jó drágán csillogó újat vagy kopottas régit. De a saját magunk készítette, házi minőségi világtörténelmet semmi sem pótolhatja. Csak egy kis képzelőerő és ügyesség kell hozzá, no meg némi kitartás. Nézzünk szét alaposan a házunk táján, minden jól jöhet: régi iskolai füzetek megfakult házi feladatokkal, ódon mozijegyek és lottószelvények, távoli, elfeledett rokonok képeslapjai, a nagymama tompa ceruzájával újságszélre firkált, olvashatatlan ételreceptek. Csupa felbecsülhetetlen kordokumentum, az idők tanúja.

Bizonyos nehézségekkel számolnunk kell, de ez nem csüggeszthet el bennünket. Írhatunk, természetesen, szakácskönyvet vagy vasúti menetrendet is, csakhogy azok tartalma könnyűszerrel ellenőrizhető. Elég megkóstolni egy ételt, vagy kimenni az állomásra, esetleg mindkettő. A Jugurtha elleni háború szövege alapján azonban nem készíthető áruló főzet. Legfeljebb úgynevezett szakmabeliek ellenőrizhetik az adatait, ők viszont garantáltan hozzá sem nyúlnak majd a könyvünkhöz. És ha mégis belekötnének, még mindig fasisztának vagy kommunistának lehet titulálni őket, ellenséges erők, például Róma ügynökeinek.

A történelmi tudás hiánya csak a felületes szemlélőt riaszthatja el. A szakmunkák éppen azt bizonyítják, hogy a tárgyismeret kifejezetten zavaró, és állandó viták forrása a történészek között. Mintha annyira fontos volna, hogy valakit ezer éve, péntek délben vagy tavalyelőtt, kedd reggel csaptak agyon! Meg hogy van-e ennek valami írásos nyoma! Holott e források nagy része semmi más, mint lejegyzett hallomás vagy szájhagyomány. Tévedni, ferdíteni és hazudozni pedig írásban éppúgy lehet, mint szóban – igaz, maradandóbban.

E kétes adatoknál sokkal fontosabb, hogy saját szemléletünk legyen. Koncepciónk. Ez majdnem olyan, mint a mondanivaló, csak más. Példával megvilágítva: minket, kisemmizett népeket itt Európa keleti felében szinte agyonhallgat az angolszász, a francia vagy a német történetírás. Ha kivételesen mégsem, akkor egy mellékmondatban vagy rövid lábjegyzetben gyakorta olyan ökörségeket hord össze, hogy kinyílik az ember zsebében a töltőtoll és összetintázza azt. Cserébe viszont mi is megírjuk a magunk világtörténelmét úgy, hogy a nevezett nációk legfeljebb sunyi statisztaként bukkannak fel benne, főszereplői pedig a kurdok, gagauzok, baszkok vagy szingalézek.