Márai magazinosan

„Babits már ezüstkorszakról panaszkodott. Nekem maradt a szarkorszak.”

(Márai Sándor naplóbejegyzése 1964. február 9-éről)

Régi vágya egy színes, divatos, a laikus érdeklődőt is megnyerő irodalmi magazin azoknak, akik szerkesztőként, marketingesként, kulturális újságíróként, magyartanárként vagy bármiféle értelmiségiként azon dolgoznak, hogy az irodalom ne csak egy szűk kör köldöknéző párbeszéde maradjon. Egy olyan magazin tehát, amely felveszi a versenyt a Bravóval, a CKM-mel, még akár a Playboy-jal is. Az ilyen, szélesebb közönséget megcélzó dizájn kialakításával próbálkozott az elmúlt években néhány nyomtatott folyóirat, többek között a Prae és az Új Könyvpiac, és bár nem hallani, hogy az eladások száma az egekbe szökött volna, mégis különleges és fontos missziót teljesítenek. Ennek lényege, hogy a kiváló csomagolás eljuttassa a terméket a vásárlóhoz, aki gyanútlanul besétál a szépirodalom csapdájába.

Az irodalom termék, a szabadidő eltöltésének és a lélek ápolásának egyik módja. Ahogy fizetni kell a konditeremért és a jógáért, a kulturális szolgáltatásra is pénzt kell szánni. A Magyar Napló időszakos kiadványának második számára, amely az Irodalmi Magazin címet viseli és Márai Sándor alakját és műveit helyezi a középpontba, mindenképpen érdemes pénzt áldozni. Azt, hogy pontosan kinek és miért, szemlénk végén döntjük el.

Az Irodalmi Magazin címlapja vizuálisan megnyerő, hiszen Márait egy szokatlan írói pozícióban láthatjuk: egy strandszéken ülve rövidnadrágban és pólóban elmélkedik a hűvösben. A kiválóan megválasztott fotóhoz éppen a könnyedsége miatt nem illenek a címlap nagybetűs szavai: HOMMAGE, NOVUM, GENIUS LOCI és DOSSZIÉ. Az idegen kifejezések a rovatok címét is jelölik, és azt az ingadozó képet festik a lapról, hogy amíg a szerkesztők vizuálisan tisztában vannak a magazinosodás feltételeivel, a szövegek szintjén kevesebbet engedtek a szakmaiságból.

A rövid, fordulatos és lényegre törő írásokat igénylő folyóirattípus követelményeinek a szerkesztők úgy próbáltak eleget tenni, hogy a fontosnak és érdekesnek vélt, gyakran elfeledett Márai-művekből emeltek ki részleteket. A szemelvények megválasztása a legtöbb esetben szerencsés, hiszen a Naplóból is olyan részleteket olvashatnak az érdeklődők, amelyek a Márai-képben keltett zavarral érdekes vitát generálhatnak, már-már felbőszíthetnek minket. „A demokrácia és a nyugati civilizáció egyik végzetes, kihatásaiban kiszámíthatatlan tévedése, hogy választójogot adtak a nőknek.” – olvashatjuk az 1964. február 17-én kelt naplóbejegyzésben. De hasonlóan érdekes részleteket kapunk az Istenek nyomában című műből, amely Márai 1926-os úti élményeinek gyűjteménye. Ez a mai embernek is izgalmas tanulságokkal szolgál Kelet és Nyugat összevetésénél: „A nyugati ember jelképe ma a rohanó ember, ahogy valamikor a könyvet tartó ember volt. A keleti ember jelképe az imádkozó ember.”

A jó magazinérzékkel kiválasztott Márai-szövegrészletek mellett eddig kiadatlan írásokat is ígér a lapszám. Ennek szépséghibája, hogy a Hallgatni akartam közölt része is szerepel a Helikon Kiadó szövegkiadásában, így az első megjelenés ígéretét ebben az esetben nem teljesíti az Irodalmi Magazin. Ezt feledteti, hogy hasonmás kiadásban közli a Szabad Európa Rádióban elhangzott 1965-ös beszéd kézzel javított gépiratát – különös aurát kölcsönözve ezzel az olvasásnak.

Ezt a különös aurát erősítik a fotók, amelyek rendkívül közel engedik az érdeklődőt Máraihoz. Láthatjuk a kisdiákot Kassán az 1910-es években, de ugyanígy szembesülhetünk az író Mikó utcai lebombázott lakásának téglahalmával és a XII. Pius pápánál tett látogatásával is.

A lapban található irodalomtörténeti összefoglalók egy része Márainak az egyes helyekhez fűződő viszonyát mutatják be. Fried István Kassára, Mészáros Tibor Budára, Sárközy Péter és Szörényi László pedig főként Olaszországra koncentrál a legkülönbözőbb Márai-szövegek felvillantásával.

Alapos betekintést kapunk a Márai-művekből készült filmek világába is, és egy keretes anyagként közreadott filmográfiából bizonyságot nyerhetünk a rendszerváltás után megélénkülő reneszánszról. Szigethy Gábor Korrektúra-koporsó című írása egy olyan magánéleti szálat is megpendít, amely már-már bulvárelemeket is csempész az irodalomtörténeti jegyzetbe. Ilyen Márai és Mezey Mária színésznő titkos és viharos szerelmi kapcsolata. Új megvilágításba kerülhet Márainak a költészethez való viszonya is, hiszen Fried István tanulmányából (A költő Márai Sándor) kiderül, a prózaíróként számon tartott szerző annyira ünnepinek tartotta a lírát, hogy „a maga költői megszólalását […] rendkívüli eseményekre tartogatta”.

Az Irodalmi Magazin egyik legérdekesebb rovata lehetne az Hommage Márai Sándor, amelyben kortársak vallanak az íróhoz fűződő viszonyukról. Köztük pedig megtaláljuk Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó válaszát is, amely különös színt ad az összeállításnak, és ezt az árnyalatot érdemes lenne tovább mélyíteni az irodalmár szakmán kívüli vélemények bevonásával. Szerencsés a kikacsintás a középiskolai tanárok felé is azzal az óratervvel, amelyet az Egy polgár vallomásainak tanórai feldolgozásához nyújt a magazin.

A Márai-írások rendszerváltás utáni sikertörténete azt mutatja, hogy érdemes a „szarkorszak”-ban is hosszú távú befektetésként irodalommal foglalkozni, keresni a népszerűsítés lehetőségeit, amelyet néha éppen a popkultúra kínál. A Márai-rajongóknak feltétlenül megéri beszerezni az Irodalmi Magazin első évfolyamának második számát. Azoknak viszont, akik hozzászoktak a kortárs irodalmi lapok ötszáz és kilencszáz forint között mozgó árához, talán furcsának hat az igényes csillogással társuló emelt ár. Nekik nem szabad elfeledniük, hogy a magyar magazinpiaccal és az online lapok számos látványos megoldásra lehetőséget adó felületével is versenybe kell szállnia egy-egy kiadványnak. Az Irodalmi Magazin pedig megfelelő anyagi, technikai és kulturális eszközkészlettel próbál eleget tenni ennek a kihívásnak, egyelőre még bizonytalanul egyensúlyozva a szakmaiság és az irodalomnépszerűsítés között.

Boldog Zoltán