Ugrás a tartalomra

 

Székely razglednicák, bolygó tüzek, monostori angyalok

A Kolozsvári Magyar Napok hétvégi irodalmi rendezvényeire meglepően sokan voltak kíváncsiak. A Bulgakov terasza zsúfolásig megtelt Szilágyi István szerzői estjén, de Sántha Attila új kötete, Bréda Ferenc könyvbemutatója és a panegirikusz-péntek is szépszámú közönséget vonzott.

 

 

 

Székely razglednicák, bolygó tüzek, monostori angyalok

 

 

Csütörtök délután Sántha Attila új verseskötetét, a Razglednicákat mutatta be Fekete Vince költő, a Székelyföld szerkesztője. A műfordítóként, újságíróként, nyelvészként, helytörténészként is tevékeny szerző lírikusként egy ideje mintha takaréklángon élt volna, hiszen Kemál és Amál című kötetét tíz év „pihenés” követte. Megtudtuk tőle, miért: „Fontos, hogy számomra jelentsen valamit, amit leírok, mert ha számomra nem jelent semmit, akkor az olvasó számára sem jelenthet. Ezért van az, hogy keveset írok, hogy tíz év kellett elteljen ahhoz, hogy ez a kötet megszülessen. Akkor szólalok meg, amikor van mondanivalóm, amikor valamit nagyon ki kell írjak magamból.

Fekete Vince méltató szövegéből kiderült: a huszonöt verset tartalmazó könyv két ciklusra tagolódik. Az első, a kötet címét is adó Razglednicák kilenc helyzetkép a tájról, az emberi sorsról. Az élesen elkülönülő második rész címe A szükségét végző falu, ebben tizenhat költemény található.

Sántha olvasmányos verseskönyve magántörténelem, múlt századi családtörténet, az apa, anya, nagyanya, dédapa, az odesszai menekültek sorsán keresztül mutatja be egy egyszerű székely család, a költő felmenőinek sajátosan huszadik századi kálváriáját.  Emberség, szeretet, fájdalom, részvét, empátia, csendes számonkérés árad a versekből, amelyeknek a második ciklusban valóságos sztorijuk is van. A költemények szinte egymásba folynak, egymásból épülnek. A megmaradásért küzdő embereken végigmasíroz a történelem. A Juhász Gyula és Dsida Jenő költészetére emlékeztető sorok átütő ereje a székely nyelvnek is köszönhető, amely a költő korábbi köteteiben is hangsúlyosan jelen van – jellemezte a kötetet Fekete.

Sántha Attila új versei „komolyabb” irányáról elmondta: tulajdonképpen ugyanazok a témák foglalkoztatják, mint amikor még az Előretolt Helyőrségnél vagy a Serény Múmiánál publikált. Huszonévesen a meghökkentésre, a nyelvi játékra fektette a hangsúlyt. A Kemál és Amál inkább marketingfogás, figyelemkeltés, polgárpukkasztás volt.   „Amióta otthon élek, megpróbáltam jobban kinyitni a fülemet arra, hogy milyen is a világ, amely körülvesz. Ehhez az kellett, hogy leüljek beszélgetni a szüleimmel, mert amikor az ember fiatalabb, ezt nem teszi meg, inkább elmenekül, amikor valamiről mesélnek neki. Ugyanolyan súlyos és mély dolgok történtek velük, mint velem, ez meghökkentett, írásra késztetett. Fiatalként úgy érzi az ember, hogy ő most költő és kiemelkedett abból a közegből, amelyben volt: az egyszerű nép köréből, a családból, aztán rájön, hogy nem így van”.

Sántha Attila után Szilágyi István következett, ami igazi ritkaság, hiszen a Kossuth-díjas író nemigen tart egyéni esteket. Meg is jegyezte: nem szívesen lép fel közönség előtt. A Bolygó tüzek című novelláskötetéből olvasott föl, majd Fekete Vince próbálta zavarba hozni rövid, humoros kérdésekkel, ami persze nem sikerült, a válaszokból viszont jobban megismerhették olvasói a nyilvánosságot kerülő alkotót.  Például azt, hogy bár a felmenői zilahiak, és sok minden köti oda, ő maga Kolozsvárott született, s a Kincses Városhoz ragaszkodik leginkább.

Az est további részében szó esett az erdélyi irodalom helyzetéről a kommunizmus idején. Minél inkább el akarták hallgattatni, annál inkább életre kelt – állapította meg az író. Annak kapcsán pedig, hogy állandóan az irodalom halálát emlegetik, viccesen jegyezte meg: Homérosz is azért szállt hajóra, mert a kritikusai azzal fenyegették, az irodalom válságban van. Érdekes jelenségnek látja, hogy ma a huszadik század néhány nagyját – mint Nyirő Józsefet – újra felfedezik. A valós, igazi értékek az író szerint elpusztíthatatlanok. A világirodalom nagyjai közül Dosztojevszkij áll hozzá a legközelebb, fiatalabb korában Németh László esszéit is szívesen olvasta, illetve ugyancsak megfogták az ötvenes-hatvanas évek amerikai alkotói.

Íróként úgy mintázza meg szereplőit, hogy – ha van is valóságalapjuk – senki ne ismerjen rájuk, ismerőséről formált hőse például nincs. Szereti újrateremteni, átrajzolni a tájat, átépíteni a megtörtént világot, az írás folyamatában felfedezni és megfejteni a dolgokat. A Kő hull apadó kútba című regényében az foglalkoztatta, hogy mi történik a felfedezetlen bűnnel, a lelkiismeret átveszi-e a bűnüldözés szerepét. „Nem tudom, mi lettem volna, ha nem író leszek, sőt azt sem tudom, író vagyok-e” – válaszolta az egyik kérdésre Szilágyi István, és azt is elmondta, hogy elsősorban a családjáért érte meg végigcsinálnia mindazt, amiben része volt.

Pénteken megtudhattuk, hogy kik is azok a monostori angyalok – Bréda Ferenc Angyal a Monostoron című kötetbemutatóján, László Noémi méltatásában.

Monostor Kolozsvár egyik legnagyobb lakónegyede, ahol a szerző – a mítoszkritikáiról, tanulmány- és esszéköteteiről ismert – Bréda Ferenc is lakik.  Új kötete – amely az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában jelent meg tavaly decemberben – inkább szórakoztató jellegű, akárcsak az Elszállt szitakötő (AB-Art Kiadó, 2006). Az író angyalokról, nőkről, múzsákról mesél történeteket. A felolvasott részletekben, a cím ellenére, inkább démoni lányok vagy asszonyok szerepeltek, akik néha angyalbőrbe bújva mutatkoznak. Nemcsak arra képesek, hogy répafőzelék készítése közben titokzatos okból kifolyólag elsírják magukat, hanem ugyancsak megmagyarázhatatlanul akár egész könyvtárat eresztenek szárnyra a kolozsvári Monostor egyik tömbházának ablakából, nem kímélve sem Platón, sem Orbán János Dénes összes műveit. Bréda egyik tanítványának színészi improvizációja a kötet egy-egy meredekebb történetét próbálta életre kelteni.

Az angyalok után az erre vágyó olvasók modellt ülhettek a meghívott versíróknak (Farkas Wellmann Endre, Fekete Vince, Egyed Emese, László Noémi, Varga László Edgár), akik röpke negyven percben „dicshimnuszt” írtak róluk. A tavalyi limerick-csütörtök és a tavalyelőtti szonett-szerda után a panegirikusz-péntek is rendhagyó élmény volt.  A műveket felolvasták – a legtöbbet Fekete Vince dicsőítő költeményén derültünk, Farkas Wellmann Endre két versének sorai pedig (az egyik André Ferenccel közösen, négykezesként született) sokáig ott csengtek a fülünkben.

A Bulgakov irodalmi programsorát szombaton a Sétatér-könyvek bemutatója zárta. Számos izgalmas kulturális esemény várta az egy hétig újra üzemelő New York kávéházba betérőket is: kiállítások, beszélgetések, koncertek és persze elmaradhatatlan jó hangulat, amely elmondható az idei Kolozsvári Magyar Napok egészéről. A zárónapon bemutatott István, a királyra ötvenezer ember gyűlt össze a főtéren, de több tízezres közönséggel számolhatott Zorán, a Csík Zenekar és a Tankcsapda is.

 

Varga Melinda

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.