A hónap költője – Tóth Erzsébet: Jégkockák – vers

 

 

 

 

Te nem ismered ezeket. Mondta egyszer, amikor hosszas tűnődés után reménykedni mertem. Inkább örülj annak, hogy nemsokára meghalunk, többé nem árthatnak neked. Tudsz valamit? Kérdeztem riadtan, mindig többet tudott, mint én, vagy csak velem hitette el. Miért, meddig akarsz élni?  Ingerültséget fedeztem fel a hangjában, aztán tudományosra váltott.  Átvitt értelemben hamarosan. Nem érjük már meg, amikor elindulnak felénk az ázsiai hordák, mert nem lesz vizük. De akkor már nekünk sem lesz, a föld alatt leszünk. Mondhattam volna neki, hogy te már most is ott vagy, de nem akartam felbosszantani, örüljön csak, hiszen a föld alól is hallom a hangját, és nem is csak átvitt értelemben.

                 ***

Egy csókra gondolok évek óta. Megtörtént-e, vagy csak képzelem? És valóság-e a képzelet? Persze, hogy valóság, bizonygatja álmosan, törölgeti szeméből a földdarabokat.  Mint a rögvalóságot.

                ***

Meg aztán öregek is vagyunk már az efféle mókához, szoktam mondani  végső érvként elképzelt beszélgetéseink során, emlékszel, mondja ilyenkor, milyen szép volt a szerelem a kolera idején, igen, de az egy regény,  és már száz éve nem is olvastam, száz év magány, mondja ilyenkor, naná, meg hogy ő már nem is hasonlít önmagára, édes istenem, hát ki hasonlít itt önmagára? És nyugodtan bízhatsz a képzeletemben, te csak ne nézd le az én képzeletemet, hát nem jobb ez, mint egy regény? A mostani regényeknél persze hogy jobb.  Látod, most is az élet írta meg a legnagyobb regényt. Egy anya és fia hat évig etették, ápolták, éltették a fiút, aki már hat éve halott volt. És nem volt bűz, mert illatosították. Ilyen az élet nagyban is. De aztán egyszer csak mégis bűzleni kezd.

                      ***

 

Idén a szúnyogok ötször akkorák, mint szoktak lenni rendesen, és alattomosan, csöndben támadnak, pedig milyen jó volt az a kis riasztó zümmögés, amivel azelőtt közlekedtek. Mintha esélyt adtak volna a védekezésre, ami persze az ő agyoncsapásukat jelentette. Jó esetben.

                       ***

 

Az Oktogonnál az óra egy éve déli vagy éjféli tizenkettőt mutat, és a villamosok helyén mobilvécék mennek. Ne viccelj, a vécé fontos.  Tudod milyen rossz, amikor nincs vécé se égen, se földön, a McDonalds-ban meg csak akkor pisilhetsz, ha számlát is mutatsz hozzá.

 

                 ****

 

Ezek a leanderek már megsültek szegények. A gyönyörű, vöröses-feketés mályva meg csak egy napig él, estére elfonnyad. Nincs árnyék sehol, nem embernek való ez a nyár, ez a nyár már arra a világra való, amikor már nem lesznek emberek a földön, hogy szemlélhessék a villámgyors virághalálokat,  aztán még sokáig beszélgetünk a teraszon, hallgatjuk a madarakat, olyan szépen feleselnek egymással a fákon, amelyek elzárják tőlünk a külvilágot…

                  ****

 

…ahol már verebek sincsenek, pár éve még komoly verébkolóniák csiripeltek a földön előttünk, vigyázni kellett, hogy rájuk ne lépjünk, aztán meg repült fölöttünk a verébszőnyeg. Az egyik elmélet szerint megették őket az ukrán madarak, akik táplálék hiányában jöttek ide, és a verebek éppen jó falatok voltak.