Kiss Júlia versei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1994-ben született Marosvásárhelyen. Ugyanitt érettségizett a Református Kollégiumban. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának elsőéves hallgatója magyar szakon.

 

 

 

 

 

 

 

 

postacím: nincstelenség utca 22. szám

 

nem létezel

névtelen nincstelen

végtagért könyörgő, sikító néma gyermek

anyád sem érti szavad

nincs neved, nemed

lábad, kezed

hallásod, szívverésed

köldökzsinórod

nincs fotó, amin te szerepelsz

hiszen nincs arcod,

szép szemed

síró, nevető, mocorgó hangod

 

nincs asztalod, ágyad

lepedőd sincs, mivel betakarhatsz

engem és magad

fekete masnid, nagykabátod

kenyered, vized

 

házadban mindhiába járok

ablakán át hiába nézlek

esőben,

Vivaldi-őszben, télben

damda-damdadam

 

nincs kézírásod, mivel levelet írnál

hogy siessek hozzád

pedig én biztosan mennék

és odaadnám kezem, szemem

nagykabátom, kenyerem

tenyerem vonásait

és akkor én lennék

névtelen, nincstelen

pont mint most

nélküled

 

 

 

képsorozat

 

elgondolkodtam, milyen lenne csak egyszerűen találkozni veled

az utcán, piacon, metrón, étteremben, sörgyárban, tóparton

verandán, albérletben, egyszobásban, kiadó lakásban, kalitkában

amikor ujjaimat ropogtatom a hidegben, zabálok, arcomat mosom

álmodom arról, hogy

londoni szőke lány vagyok és az esernyőmet szorongatom,

sört iszom, rossz bort, keserű kávét,

paradicsomot vágok, sót szórok

piros inget mosok fehér zoknival

láss, amikor kiöntöm a vizet a padlóra, hogy láss védtelenül

főtt tojást eszem, pénzt keresek a szőnyeg alatt, zsebben

francia nő vagyok és a Sorbonne könyvtárában imádkozom

mikor titkolom a férfiakat, amikor megtagadom az első szerelmet

tükörben a fenekemet méregetem, mellemet fogdosom

amikor kislány vagyok

anyáskodok

 

elgondolkodtam, milyen lenne csak egyszerűen találkozni veled

amikor magam vagyok, így és úgy

rózsaszínű, foltos zoknival

 

 

 

parthenocissus tricuspidata

 

dúdolok, kontyba kötöm a hajam

néhány szál a nyakamon marad,

úsznak, kúsznak és jobbra-balra

csavarodnak, szerelmeskednek,

kavarodnak, mint a vadszőlő

amely a ház falára felfut és elzárja

kizárja a fojtogató meleget

jut eszembe, meleg van kint

szinte már nyár, középmérték

én köntösben ülök a kiságyon

rózsaszín, talán lila, mint a vadszőlő

rád gondolok. Igazából nem is terád

hanem a vadszőlő csavarodására

ahogyan te énrám csavarodsz

kavarodsz, kúszol

vizes vagy és tiszta

tapadókorongjaid bármerre eljutnak

ahová te akarod

a csigolyákat lépcsőzetesen érinted

a bőrömet elsimítod, szépítesz

a domborulatok mentén haladsz

folyót találsz, úszol, meztelen

vizes vagy és tiszta

 

 

 

(ő)

 

tudnod kell, hogy versemet

csupán néhány rosszakaró

betű és vonal alkotja

és fél tucat pont. – (itt ni)

a hosszú, bonyolult szavak

nem tudnak sem többet

sem kevesebbet mint

például az Ő

hiszen míg leírom, hogy

visszafordíthatatlan

elfárad a lelkem, reményem

vesztem, el is hiszem, hogy

minden mi van visszafor-

díthatatlanul végleges és

nyomorult

 

a legfontosabbat –

egy mozdulatból

megszülöm: Ő

nincs értékesebb annál,

minthogy valakit

könnyedén

tudok szeretni

alig érinti meg tollam

sercegő hegye

a tiszta papírt

már

kész is –

halhatatlan

felejthetetlen

szakadatlan (mind

szükségtelen) Ő

 

 

 

kialvatlan élet

csak annyit nem értek, hogyan lehettem tegnap istennő

valami igazgyöngy a horvát tenger tiszta fenekéről

hogyan tudtál előttem pisilni, miért nem szégyellted

miért ültünk a gyerekágyadon annyit, hogy elfogyott

a sóhaj

napfelkeltekor szünetelt már a francia rádió is

aludni ment a bemondó

a szép francia nők is, szeretőik is, mind.

bezárták a szalonokat, a szép kurvák is álmodtak már

arról, hogy kétgyermekes minimálbéresek

és eközben őszintén mosolyogtak, úgy mint máskor soha

az életükben

szóval, elhallgattak a trombiták, a szomszédok még lehúzták

néha a WC-t, vagy utolsót pillantottak az ágyuk mellett

levő fotóra.

Csupán ennyi történt, aztán igazán felkelt a nap

melegen sütött, pedig már október van

 

nem mentünk egyetemre, dolgozni, ember lenni,

állat, idegen, gyermek, vagy akárki

feküdtünk délig

szétgyűrt paplanhuzattal, szétgyűrt arcbőrrel

kialvatlan szemekkel, kialvatlan élettel

és már nem is emlékszem arra, milyen volt

újra hazatérni, azt hiszem elkísértél a parkig

én ott játszottam volna még, vagy maradtam

volna a gyermekágyadon

de te továbbmentél

és most itt vagyok, idegen vagyok magamnak

és nem értem, hogy lehettem istennő

ha ma már egyedül fogyasztom el

a sóhajaim