„Játszani akarok, minden ösztönöm erre hajt”

Bár a díszteremben megrekedt, fullasztó hőségben percről percre fogyatkozott a közönség, a műsor kezdetére összegyűlt impozáns tömeg önmagában is bizonyította: ideje, hogy Szentkuthy életműve végre méltó helyére kerüljön az irodalomtörténetben. E. Csorba Csilla a múzeum részéről megköszönte mindazok munkáját, akik a hagyatékot gondozzák, illetve rendezvények, kiállítások megrendezésével népszerűsítik az életművet. Az igazgatónő külön köszöntötte Szentkuthy Miklós lányát, Marielle Legnanit, és felolvasta üdvözletét, mivel Marielle személyesen nem tudott részt venni a tanácskozáson.

Egy filmbejátszás segítségével magát az írót is megidézték: Kepes András 1988-ban készült tévéinterjújában Szentkuthy arról beszélt, hogyan alakul át lassan a közönségben az értetlenség befogadássá. A Prae megjelenésekor hatalmas botrány tört ki, emlékezett az író, az Ady, Kodály és Bartók műveit fogadó értetlenséghez hasonló, bár hangsúlyozta, hogy nem méri magát hozzájuk. Aztán jön egy lassú megszokási, „beivódási” folyamat, melynek során a közönség elfogadja e műveket.

A riportfilmben Szentkuthy beszélt

A kerekasztal-beszélgetés hozzászólásai is az életmű e lassú „felszívódásának” állomásait, mikéntjét tekintették át.  Fenyvesi Kristóf irodalomtörténész, Finnországban oktató egyetemi tanár a műsor moderátoraként felsorolta az életmű feldolgozásának eddigi, a hagyaték monumentalitásához képest jelentős eredményeit. Ez nagyban köszönhető Tompa Máriának, a Szenthkuthy-alapítvány és archívum vezetőjének, aki a kötetek sajtó alá rendezését is végzi. Fenyvesi Kristóf, aki az angol nyelvű kiadásokhoz járul hozzá munkájával, több példát hozott Szentkuthy egész világra kiterjedő ismertségéről. „Az európai kánonban Atlantiszként bukkan fel ez a hatalmas életmű” – fogalmazta meg Fenyvesi Kristóf az angol, francia, spanyol és portugál nyelvű kiadások jelentőségét.

Fenyvesi Kristóf

Megerősítette ezt az amerikai Contra Mundum Press Kiadó szerkesztő-kritikusa, Rainer J. Hansche, aki a Hyperion című folyóiratban különszámot szentelt Szentkuthynak. A kiadó jelenteti meg a magyar író életművét angolul (honlapjukon a főmenüben külön szerepeltetik Szentkuthyt.) Előadása a megjelenés előtt álló Az egyetlen metafora felé című Szentkuthy-művet járta körül – a rendkívül alapos és terjedelmes esszé egy részét olvasta fel a szerző az esten, tolmácsa fordított magyarra. A naplóformában írt művet Szentkuthy „catalogus rerum”-ként emlegette, és ez a katalógus-műfaj valójában az egész életművére vonatkoztatható. Az író a francia enciklopédisták nagy alkotásához hasonló terveket szőtt, habár tisztában volt ennek abszurditásával, maga is nevetett rajta. Szándéka volt a világ több ezer jelenségét számba venni, a természet, a szerelem, a történelem, és a mítoszok fogalomvilágát katalogizálni, de felismerte, hogy e fausti tervet soha nem lehet megvalósítani. Rainer J. Hansche részletesen kitért Az egyetlen metafora felé című műben kitapintható hatásokra, Paracelsustól Spengleren át a bécsi filozófiáig.

Rainer J. Hansche és Tompa Mária

A könyv megírását a Prae fogadtatása motiválta, Szentkuthyt ugyanis hevesen támadták, hogy regénye egy kizárólag természettudományokon nevelkedett elme műve. A metaforával azt akarta bizonyítani: ő is ember – fogalmazott Hansche. „A listázás számomra nem fantazmagória, hanem igazi kontrasztok jelennek meg benne” – írta Szentkuthy, aki a mániákus katalogizálástól haladt a kikristályosodott metafora felé – jellemezte a művet az amerikai kritikus. Hansche a jungi értelemben vett modern ember definícióját alkalmazta Szentkuthyra, aki teljességgel tudatában volt a jelennek, s ezért szükségszerűen magányra ítéltetett. A kritikus kitért még a Széljegyzetek Casanovához című műben szembenálló romantikus és leíró stílus kettősségére, mely kulcsot ad az életmű értelmezéséhez, végül pedig Szentkuthy ars poeticáját ragadta meg az író szerelemfilozófiájában, mely „Erósz ezeregy permutációja”.

Orosz István egyik borítóterve

Fekete J. József „Misztérium és humor” című előadásában a tanulmányíró Szentkuthyról szólt, elsősorban az angol nyelvű líráról szóló esszéiről. Az író intenzíven tanulmányozta az angol irodalmat, melynek két sarkpontja nála Shakespeare és Ben Johnson. Kosztolányi századik születésnapjára a Modern költők antológiához komplett kis költőportrékat készített. Doktori értekezését is Ben Johnsonból írta (ezzel kapcsolatos bizonytalanságait Szerb Antalnak írta meg egy levélben, aki humoros válaszában arra biztatta, írja meg olyan rosszul, amennyire tudja, az ítészeknél annál nagyobb sikert fog aratni.)

Ami John Donne költészetében élet-halál harc, az Miltonnál lírai magánkérdésekké válik; Keats a legköltőibb költő, Blake az őrültség poétája – csak néhány Szentkuthy jellemzései közül, aki áttekintette szinte a teljes angol irodalmat. 1936-ban Cs. Szabó László kérte fel egy rádióműsor összeállítására az angol költészetről, de Szentkuthy szövegét túl magasröptűnek ítélték, így 1946-ban mondta el azt a Szabadegyetemen. Ugyanezt a szöveget Tompa Mária 1991-ben elküldte az Újhold Évkönybe – emlékeztetett Fekete J. József –, de Lengyel Balázs is visszautasította, hasonló indokkal.

Fekete J. József

Vajon miért ez az ellenállás tanulmányaival szemben? Mert, Fekete J. József szavaival, ezekben is „lezser bolondériával fogalmazott”, ami Szentkuthynak védjegye volt. „A művészi játékosságnak a szabadság az értelme. (…) Azt formálok a világból, amit akarok. Szabad vagyok, játszani akarok, minden ösztönöm erre hajt” – vallja az író. E játékosság sokszor abban mutatkozik meg, hogy Szentkuthy kitalált forrásokra hivatkozik, vagy saját szavaival „idéz” valakit. Előadása végén az irodalomtörténész kitért a rabelais-i hasonlóságokra: mit örökölt a magyar író a francia reneszánsz szatirikusától. „Irónia, szabad nyelvkezelés, vad szellemi bukfencek”; de mindez egy cél érdekében: „egész életművében az ember kétkedő habitusának igyekezett hangot adni” – zárta emlékezését Fekete J. József.

Orosz István borítója

David van Dusen, aki a Széljegyzetek Casanovához című Szentkuthy-mű amerikai kiadásáról írt kritikát, az idő múlására való tekintettel néhány mondatban összegezte előadását a felolvasás helyett. Idézett Thomas Mann leveléből (1949-ben küldte az írónak), melyben a német mester Szentkuthy fogékonyságát, okosságát, humorát dicséri. Mann az úgynevezett „könnyed nehézségről” beszél Szentkuthy kapcsán, mely a felszínen könnyed csak, valójában nagy mélységeket jár be cinizmushoz közeli játékossága. Van Dusen is a rabelais-i rokonságot hangsúlyozta, de a Szentkuthy által gyakran citált Lukianosz és Apuleius nevét is feltétlenül meg kell itt említeni. A Széljegyzetek Casanovához elején az író bejelenti: az élet és az emberiség kettősségéről óhajt írni, az „értelem és értelmetlenség” fényéről. Ez a szembenállás érhető tetten több tízezernyi oldalra rúgó naplójában is – hívta fel a figyelmet David van Dusen a hamarosan megjelenő feljegyzésekre.

David van Dusen

Molnár Márton esztéta, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet munkatársa az intézmény gondozásában megjelent köteteket hozta magával. 2001 és 2012 között a Hankiss Ágnes igazgatóval és Tompa Máriával közösen végzett munka eredményeképp öt Szentkuthy-kötet látott napvilágot, melyek átívelnek a teljes életművön. Molnár Márton az univerzalitás írójáról beszélt, és öt egyetemes jegyet sorolt fel, melyek végigvonulnak a műveken: a csodálkozás, az evangéliumi szeretet, az alázat, a humor és a katolicizmus.

Nagy volt az érdeklődés

Molnár felvázolta, hogyan előzte meg Szentkuthy a maga teremtette egyedi, univerzális „műfajjal” a modern kort. A kultúratudomány napjainkban jelentős paradigmaváltáson megy keresztül: a kutatásnak immár a filozófiát, művészeteket, vallást átfogó tudatformákkal kell számolnia. Szentkuthy művei ilyenek, ezt példázza a korábbi előadásban elemzett katalogizáló szándék is. Nagyon „irigyelte” egyébként Kassáktól az Egy ember élete címet, ő is nagyon szerette volna ezt a címet felhasználni. „Mi azon dolgozunk, hogy e művek »beleivódjanak a közönségbe«” – idézte Molnár Márton a műsor elején levetített interjúból Szentkuthy szavait, és ő is örömmel harangozta be a készülő naplókat. Ám a tény, hogy még mindig van három kiadatlan regénye, és a magánlevelezése teljesen feldolgozatlan, arra int, sok még a tennivaló az életmű kánonba emelése terén, akárcsak Hamvas Béla, Kerényi Károly vagy Prohászka Lajos esetében. 

Molnár Márton

A hozzászólásokat Orosz István képzőművész – ahogyan Fenyvesi Kristóf bemutatta: „a perspektívák tudományának legjelesebb művelője” – zárta, a legélvezetesebb előadással. Az angol kiadások borítótervezője rögtön felolvasta szavakkal felskiccelt derűs vázlatát az asztalnál verítékét törölgető, jeles amerikai kritikusról. E gesztussal Szentkuthyt idézte meg, aki páratlanul tudott láttatni szövegeivel, s olykor termékeny unalmában egy-egy előadás alatt frappáns kis jellemzéseket írt. Ilyen például a Benedetto Crocéról készült krokija is, melyet Orosz szintén felolvasott. Szentkuthy azonban nem csak szövegeivel láttatott, hanem rajzolt is: naplói tele vannak ábrával (remélhetőleg ezeket is közlik majd – tette hozzá a képzőművész).

Orosz István

Éroszi megszállottságának megfelelően főleg meztelen nőket rajzolt, mégpedig úgy, hogy nem emelte fel közben a ceruzát – mesélte Orosz István. „Ezek alapján ki tudnám találni, hogyan írt” – jegyezte meg szellemesen a grafikus, aki bevallása szerint egészen más módszerrel dolgozik, sok eldobott vázlattal, de a Szentkuthy-művek anamorfikus irányultsága mégis merőben egylényegű Orosz István világával. Ezért is került a képzőművésznél a legjobb helyre az angol nyelvű kiadások borítóterve – ezeket a kis alkalmazott remekműveket meg is nézhettük a kivetítőn, míg alkotójuk beszélt. Egyébként Szentkuthy maga is nagy műgonddal ügyelt a tipográfiára – két főműve, a Prae és a Breviárium első kiadásának borítóján például csak betűk voltak. Szemethy Imrének írt levelében a fordítást illusztrációnak nevezi – idézte fel Orosz István, majd búcsúzóul a Házaséletem Rembrandttal című mű kapcsán feltette a kérdést: Rembrandtról szólva nem önképmását rajzolta-e meg Szentkuthy?

Szöveg és fotók: Laik Eszter